24. fejezet

Másnap 9 óra felé ébredtem. Életemben nem aludtam még ilyen sokáig, de úgy látszik, erre most szüksége volt a szervezetemnek. Körbenéztem a szobában. Minden a szokásos helyén volt, majd megakadt a szemem egy szépen díszített dobozocskán, ami az éjjeli szekrényemen hevert. Vagyis nem is egy, hanem kettő.

- Az ikrek születésnapja! - suttogtam rémülten, majd azon nyomban a szekrényemhez rohantam, hogy előkotorjak valami alkalomhoz illő ruhát. Választásom végül egy piros koktélruhára esett, amit egy fekete övvel dobtam fel. A nyakamba akasztottam egy egyszerű nyakláncot, kivasaltam a hajam és feldobtam egy gyors, viszont mégis szép sminket. Legyen egy kis emberi kinézetem. Ahogy az órára pillantottam, láttam, már így is késésben vagyok, így gyorsan felkaptam az ajándékokat és már szaladtam is lefelé a lépcsőn.

- Elle? - Hallottam meg bátyámat mögülem. Kissé meglepettnek tűnt, bár nem értettem miért. Ügyet sem vetve rá, felkaptam egy, a ruhához illő lapos talpú cipőt, és indultam is.

- ELMENTEM. - Kiabáltam, csakhogy biztos mindenki meghallja és már ott se voltam. Motorra nem ülhettem ebben a ruhában, így kénytelen voltam fogni egy taxit. Elment vagy 5 is mellettem, mire végre egy megállt. - A Nostredame st. 56.-ra legyen szíves.

A sofőr bólintott és már indult is. Loren és Mary meg fog ölni.. Jobb esetben csak a hajamba kenik a tortájuk egy részét. Ahogy elképzeltem magam süteménnyel a hajamban.. nevetnem kellett. A vicc az egészben az, hogy képesek is arra, hogy ezt megtegyék.

Mikor végre odaértem, kifizettem a taxist és már rohantam is (szó szerint) a hátsó kertbe. Susanék ott tartották az ünnepséget. Kinyitottam a kis kaput, majd alig, hogy betettem a lábam, két oldalról letámadott két kis apróság.

- Danielle! - mondták ki egyszerre a nevem. Az arcukon látszott, mennyire örülnek nekem. Nem tudtam nem elmosolyodni. Annyira édesek voltak. Aztán elkezdték mesélni, mi mindenről maradtam is le idáig. Vicces volt, amint egymás szavába vágtak. Loren kezdte, majd Mary.. és így tovább.

- Képzeld, van egy óriási tortánk és...

- ..apu meghívta a One Directiont és...

- ..kaptunk egy csomó ajándékot és..

- Jó, jó... - Feleltem nevetve. - Először engedjetek be, hogy én is oda adhassam az ajándékotokat.

Több se kellett, azonnal elengedtek, majd arrébb álltak. Egy lépéssel jutottam előrébb, majd mindketten húzni kezdtek befelé. Az asztalhoz érve rám szóltak, üljek le közéjük. Még egy szelet tortát is kaptam.

- Külön neked raktuk félre. - mondta Loren, mikor húga átnyújtotta nekem a szeletet.

- Jaj, köszönöm szépen.- Vettem el tőle a tányért, majd a táskámból előszedtem az ajándékaikat. - Ez pedig a tiétek.

Kiszedték a kezemből mind a két csomagot, majd a nyakamba ugrottak és elrohantak a szüleikhez. Csak nevetni tudtam az egész jeleneten. Aztán feltűnt, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Velem szemben foglalt helyet egy férfi/fiú, aki hozzám hasonlóan jól szórakozott az előbbin. Barna haja rakoncátlan göndör fürtökben keretezték kisfiúsan aranyos arcát. Smaragdzöld szemei elképesztő mélységet sugároztak. Képtelen voltam elfordítani a tekintetem róla, bár már elég kellemetlenül éreztem magam, amiért bámulom szegényt. Végül ő maga törte meg a csendet.

- Jófej kislányok.

- Igen, azok. Imádom őket. Egyébként a nevem Danielle, de hívj csak Elle-nek. - Nyújtottam felé a kezem, ahogy azt illik, ő finoman megfogta, kilencven fokba elfordította, majd ujjperceimre apró csókot lehelt.

- Harry Styles. - Nézett rám mosolyogva. Ó én idióta! Képzeletben a falba vertem a fejem, mert közben leesett az a bizonyos....és elég nagyot koppant. Hisz a lányok szóltak, hogy az apjuk elhívta a kedvenc együttesüket a One Direction-t, aminek ugyebár Harry is a tagja, ahogy Liam, Louis, Niall és Zayn is. Szép volt Danielle, gratulálok. Ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy az arcomon előbb az egész lejátszódott, csakúgy, mint a fejemben. Mulattatta a szétszórtságom, amitől én tehetetlenül elvörösödtem. Lesütött szemmel inkább a tortámat kezdtem fixírozni. Ekkor esett le, hogy a kezem még mindig az övében volt. Gyorsan kihúztam onnan, majd ittam egy kortyot a narancslevemből. A háttérből hallottam a kislányok ujjongását, ahogy az ugrálóvárban játszanak. Defrosték mindig jó partykat adtak, ezt el kell ismerni. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem Lorenéket, de elém állt valaki, így esélyem se volt erre. Ahogy felnéztem, ismét abba a zöld szempárba ütköztem. Ma már sokadjára. Felém nyújtotta a kezét, s fejével oldalra intett, jelezve, hogy menjek vele. Nem tudom, mi is késztetett rá, de így tettem. A kert egy eldugott részébe mentünk. Oda, ahova sokszor láttam elvonulni Mr. és Mrs. Defrostot.

- Miért jöttünk ide? - böktem ki az első gondolatot, ami a fejemben cikázott.

- Kettesben akartam lenni veled. - felelte nemes egyszerűséggel.

- A többiek nem veszik rossz néven? - Kérdeztem a banda többi tagjára utalva. Ahogy távolodtunk az asztaltól, éreztem a hátamban a pillantásaikat. - Louis tekintete, mintha kissé rosszalló lett volna..

Harry csak nevetett az egészen. Az arcáról valahogy lehetetlennek tűnt levakarni azt az édes mosolyt.

- Az én dolgom, mit csinálok. Persze, nem szoktak örülni, ha a dolgaim a címlapokra kerülnek...mondjuk én se. Úgy gondolom, nem lehet nagy baj abból, ha beszélgetünk. Még az elején szeretném leszögezni, hogy bocsánat, ha elkalandoznának a gondolataim, de gyönyörű lány vagy. Mesébe illő látványt nyújtasz.

- Én.. nem is tudom.. köszönöm. - Össze-vissza hebegtem-habogtam.. nehezemre esett értelmes mondatot kinyögni. Lehengerelt. Az arca, a szeme, a szája, a beszédének stílusa, az akcentusa, szájának mozgása.. egyszerűen minden. Már értem miért van annyira oda érte egy csomó tinilány.

Aztán, valahogy sikerült feloldódnom. A beszélgetésünk hasonlított két hétköznapi emberéhez. Mesélt a családjáról. Megtudtam pl. hogy az anyukája -Anne- minden héten ott volt az X faktor élő műsorain és 'Harry has the X Factor' pólót viselt; vagy pl. azt, hogy van egy nővére, akit Gemmanak hívnak és három évvel idősebb nála. Ő pedig kérte, hogy meséljek magamról. Nem esett nehezemre, egészen addig, míg a kapcsolataimról nem kérdezett. Most meséljek a kapcsolatnak se mondható kapcsolataimról? Még azt hinné, hogy kifejezetten csak az énekesekre bukok, vagy valami hülye betegségem van. Talán jobb, ha azt hanyagolom.

- Szóval inkább hanyagolnád..-mondta, amint a szemembe nézett. Aprót bólintottam. Hirtelen egy hang törte meg addigi békés nyugalmunkat. Zayn volt az, a hangja kissé sürgető volt.

- Harry, kezdünk.

- Máris megyünk. - Felelt. Zayn bólintott és már indult is vissza. Harry felém fordult. - Örülnék, ha megnéznéd te is.

- Élőben hallgathatom a One Direction-t? Ki nem hagynám. - nevettem, ő pedig csatlakozott.

A szülinaposok dönthettek arról, hogy melyik számokat szeretnék hallani, így az első rögtön a 'What Makes You Beautiful' lett. Élőben valahogy sokkal jobb, mintha a YouTube-on üvöltetnénk. Imádtam a hangjukat. Kb attól a pillanattól kezdve, hogy a lányok megmutatták. Igaz, néha nagyon elegem volt belőlük, mert mikor már egy nap vagy 40x hallod az 'Forever Young'-ot, na az már tényleg sok(k). A WMYB után a 'Kiss You' jött, majd a 'Live While We're Young' és a 'One Way Or Another' feldolgozásuk. Lehet, hogy valamit beképzeltem közben, de mintha Harry túl sokszor nézett volna rám a dalok közben... nem, biztos csak képzelődtem. Nincs rá más magyarázat. A műsort hatalmas taps kísérte. Az ikrek és a többi kislány mind ujjongott. A srácok autogramokat osztogattak a kicsiknek, majd nem sokkal utána beszálltak egy fekete sötétített üvegű kocsiba és elmentek. Még csak el sem köszönt... Gondoltam szomorúan, bár nem is tudom mire számítottam egyáltalán. Elköszöntem Defrostéktól, majd a törpéktől is. Jobbnak láttam most már menni. Nem akartam megint ácsorogni az utcán, hátha megáll egy taxis, így elindultam gyalog. Nem sokkal ez után egy ismerős hangot hallottam magam mögül.

- Baby you light up my world like nobody else. The way that you flip your hair gets me overwhelmed, but when you smile at the ground it ain't hard to tell..

A szívem kissé hevesebben kezdett verni. Ezek szerint mégse ment csak úgy el. Elmosolyodtam és megfordultam. Nem kellett csalódnom a látványban. Maga Harry Styles állt ott. Az egyetlen dolog, ami változott rajta, amióta utoljára láttam az a fekete szemüveg, amit gondolom azért viselt, hogy kevésbé ismerjék fel.

- Azt hittem te is elmentél a srácokkal.

- Talán azt szeretted volna? - a szája még mindig mosolygott, de a szeme valahogy nem. Bűntudatom lett, pedig nem volt miért.

- Dehogyis. Sőt örülök, így legalább nem egyedül kell hazasétálnom.

Lehet, meg se hallotta azt, amint mondtam. Leintett egy taxit, s kitárta előttem az ajtaját.

- Kisebb eséllyel tűnök fel az embereknek. -magyarázta- Nem hiányoznak a pletykák. Gondolom neked se.

- A legutóbbiak után bátran kijelenthetem, hogy köszönöm, elég volt.- feleltem, majd beültünk a kocsiba. Egy közeli kis park bejáratánál szálltunk ki, majd az azzal szembe lévő hotel felé indultunk.

- Itt talán nyugodtabb. -mikor látta ijedt arckifejezésem, hozzátette- Ne gondolj semmi rosszra.

Aprót bólintottam, s követtem. Idő közben a szemüveg rám került. Így nem járhatott el későbbiekben a személyzet szája rólam. Harry lakosztálya hihetetlenül elegáns volt. Életemben nem jártam ilyen helyen.. na jó, talán Justinék háza nézett ki hasonlóan.. és akkor megint az emlékek.. egy szomorú sóhaj hagyta el ajkaim.

- Mi baj?

- Csak eszembe jutott egy emlék..

- Azzal kapcsolatban, akivel szóba hoztak az újságok? Hogy hívják?

- Lényegtelen a neve. - Suttogtam magam elé révedve. - Ahogy az is, hogy egyáltalán mi történt.

- Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni.- Tanácstalanul álldogált a szoba sarkában. Nem tudta, mit tegyen és őszintén szólva én se tudtam volna neki megmondani. Kis idő elteltével közelebb jött hozzám, s szorosan magához ölelt.. Elkezdett valami dalt dúdolni, majd énekelni. Mindeközben szép lassan körbekeringtük a szobát.

"I, I wanna save you

Wanna save your heart tonight

He'll only break you

Leave you torn apart, oh

I can't be no superman,

But for you I'll be super human

I, I wanna save you, save you, save you tonight

...

What you want, what you need

Has been right here, yeah

I can see that you're holding back those tears, tears

I, I wanna save you

Wanna save your heart tonight

He'll only break you

Leave you torn apart, oh

I can't be no superman,

But for you I'll be super human

I, I wanna save you, save you, save you tonight"

Egy kósza könnycsepp gördült végig az arcomon, majd még egy. Nem, nem sírtam. Csupán meghatódtam..legalábbis ezt mondtam magamnak. Annyira gyönyörű volt a dal. Harry maga felé fordította az arcom. Valami, a szemében egyre közelebb húzott magához. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de az a valami minduntalan vonzott, amikor csak bele néztem. Délután is éreztem ezt a különös vonzást. Lehetetlen volt neki ellenállni.

Hirtelen egy, a közelben lecsapó villámlás hangja törte meg a ránk ereszkedő csendet és egyúttal rebbentet szét. - Ideje lenne indulnom, a bátyám és a nagyim már bizonyára halálra aggódták magukat. - szólaltam meg végül, s közben már nyitottam is az ajtót.

- Mikor láthatlak újra?

Hihetetlen, mennyire abszurd volt az egész helyzet. Épp mint a Justinos eset.. vagy ott van Ian, vagy épp Joe.. Miért pont én ütközök bele ezekbe a sztárokba? Hisz annyian lennének a helyemben. Annyi rajongó van, aki ölni tudna azért, hogy egy szobában lehessen kedvencével. Erre én? Menekülök. Már sok. Viszont azt nem tagadhatom, hogy jól éreztem magam a mai nap folyamán Harryvel.

23. fejezet

Bill-lel rájöttünk, arra, ami már rég nyilvánvaló volt. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Jessie.. Nos visszaállt a zeneiparba. Most is turnézik valahol a barátnőjével..aki nem én vagyok. Mily meglepő.. bár igazság szerint számítani lehetett rá. Ez a "se veled, se nélküled" dolog kicsit mindkettőnk agyára ment. Főként az övére.-ezen akaratlanul is kuncognom kellett; kicsit túl hangosra is sikeredett.
- Talán olyan viccesnek találja az I. világháború kirobbanásának okait Miss Smith? - rivallt rám a tanárnő. A szokásos konty a hajában, most valahogy rendezetlenebbnek tűnt mint általában. A sminkje se azt sugallta, mint szokta. Ma határozottan máshogy nézett ki, mint máskor. Szemei alól nem tudta eltüntetni a lila kis karikákat, ami a kialvatlanság egyik fő jelzői. Talán összeveszett a férjével az éjszaka. Mindenki tudja, hogy manapság nem állnak jól Mrs. és Mr. Roscott ügyei, de erről senki sem beszél, hisz illetlenség a tanáraink magánéletéről csacsognunk.
- Nem tanárnő, épp ellenkezőleg. - próbáltam javítani valamit a helyzeten. Kétségkívül a legrosszabb pillanatban ábrándoztam a múltról. - Én..
- Nos halljuk, mivel tudja magyarázni a kuncogását. Kíváncsiak vagyunk a válaszára. - Látszott rajta, mennyire ideges. Lehetetlen volt bármit is kitalálnom, amivel enyhíthetném a dühöt, amit férje helyett most rám fog zúdítani. - Szóval megfoszt minket tőle? Rendben Miss Smith, irány a büntetés. - azzal átnyújtott egy citromsárga cetlit, amin fel volt tüntetve a nevem, a büntetés indoklása, valamint a kezdete és a vége. Elvettem tőle, majd összepakoltam a cuccaim és kisétáltam a teremből.
A büntetés lejártával indultam is haza. Nem akartam összefutni senki ismerőssel, még Hope-pal se. Most egy kicsit egyedül szerettem volna lenni. Mikor beléptem a házunkba, ledobtam a táskám, majd ledőltem a fotelba. Észre se vettem, hogy ott lenne a nagyim.. vagy bármi más. Ki akartam kapcsolni és véglis ment is, csak aztán meghallottam azt a dalt..
''Cause I'm no superman, I hope you like me as I am..''
Azt hittem csak képzelem az egészet, a mai nap után már meg se lepődnék rajta, de nem.. ez ahhoz túl tisztán szólt; és nem akart abbamaradni
''No it ain't no lie, I have to tell you how I feel. But each time that I try, it gets a little more unreal. You say my name, oh, God, I can't stop shaking.. So why do I disappear, when you come near? It makes me feel so small..''
Kinyitottam a szemem, majd azon nyomban felkeltem. Ez az a dal, amit Jessie.. vagyis Joe írt, méghozzá nekem. Talán itt van? De hol? Idegesen fordultam körbe a szobába, de mind hiába. Nem volt ott. Elindultam a hang irányába; úgy erősödött, ahogy közeledtem felé.
''If I could be your superman, I'd fly you to the stars and back again. 'Cause every time you touch my hand, you feel my powers, running through your veins..''

Aztán beértem a konyhába, a rádiót néztem, a zene pedig abbamaradt és megszólalt Peter Chocks, a műsor vezetője.

''Ez volt a visszavonult, majd újra feltűnő tehetséges britt énekes, Joe Brooks legújabb slágere a Superman. Joe, mondanál róla valamit?''

Majd az említett meg is szólalt.

''Nos, nem hinném, hogy sokat kéne magyaráznom ezt a dalt. Egy fiú és egy lány történetéről szól. A fiú szerelmes a lányba, de nem mondja el neki.. nem mondja meg, hiszen fél. Fél az esetleges visszautasítástól, csak remélheti, hogy a lány esetleg ugyan úgy érez iránta, mint ahogy ő.''

''Ahogy mondtad, olyan képet vágtál, mint akinek eszébe jut valami a múltjából, amit jobb szeretne feledni. Áruld el, mi volt az.''

Joe zavartan nevet, eltelik egy kis idő, majd végül megszólal.

''Azt nem tehetem Peter, ez az én titkom marad.''

A nagyim ekkor lépett közbe, hogy kikapcsolja a rádiót. Rám nézett, s tudta. Ennyi elég volt neki. Egy szót se kellett szólnom. Mellém lépett, majd szorosan átölelt. Erre volt most a legjobban szükségem. Úgy egy 2-3 perc elteltével kicsit elhúzódtam tőle, aztán közöltem vele, hogy felmegyek a szobámba tv-zni. Igazából nem akartam nézni. Bekapcsoltam, majd folyamatosan továbbkapcsoltam minden egyes csatornát. Az egyiknél azonban érdekes dologra lettem figyelmes. Megláttam magam egy csomó lány körül.. valami fekete-fehér videó lehetett. Fogalmam se volt mikor készült, vagy hogy egyáltalán mit keres a zenecsatornán.. de ahogy megjelent Justin, már minden világos volt. Az MTV-n épp a 'U Smile'-t adták. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy elkapcsoljam-e, de végül úgy döntöttem, megnézem. Talán hihetetlennek tűnik.. tekintve, hogy szereplek benne, de még egyszer se láttam.

Ahogy néztem a klippet, eszembe jutott a forgatás minden pillanata és az is, ami előtte történt. Mikor majd felborítottuk egymást a kávézó előtt.. mikor a forgatás legelején amikor beszélgettünk Justinnal.. Pattie szikrázó mosolya, mikor kettőnkre néz.. ahogy a slagos jelenet után forrócsokit szürcsölve ültünk egymás mellett egy törölköző alatt.. Mikor Jasmine megjelent, hogy féltékenységi rohamot tegyen.. vagy mikor a házukba hívtak, ahol Justin énekelt nekem, mi közben a telefonomról szólt az egyik száma.. Megismerhettem a valódi énét. Azt az oldalát, amit még talán a belieberek se ismernek. Igaz, én ezt nem tudhatom, hisz nem vagyok egy közülük; de tudom mit éreznek, mikor egy-egy koncerten meglátják, majd meghallják a hangját. Tökéletesen tudom.

- Hiányzik. - suttogtam magam elé révedve. Egyáltalán nem érdekelt már, hogy mi megy a tv-ben, csupán háttérzaj volt. Fogtam a telefonom, s tárcsáztam a számát. Nem tudtam, mit fogok mondani, ha beleszól.. sőt abba se voltam biztos, hogy egyáltalán még hajlandó lesz-e velem beszélni, de meg kellett próbálnom. Azonban, egy egészen váratlan hang szólt bele a telefonba.

''Sajnáljuk, de a hívott szám kikapcsolásra került.'' - Mondta a gépi hang, majd ezt többször is megismételte. Tehát ennyi lenne? Soha többé nem beszélhetek vele? A telefon kicsúszott a kezemből, miközben milliárd kérdés cikázott a fejemben. Nem érdekelt, lett-e baja. Csak egy telefon, nem több. Viszont így szertefoszlott bennem az, hogy esetleg beszéljek vele.

22. fejezet

Látszatra minden tökéletes volt és én magam is így éreztem. A napok gyorsan teltek.. kicsit talán túlságosan is. Észre se vettük, de már június van.. Év vége.. osztályozó értekezletek meg egyebek. A tanárok szétszórtabbak, mint általában, ami nekünk nem mindig jelent olyan nagy gondot. Jesse-vel határozottan közelebb kerültünk egymáshoz, de még mindig nincs semmi konkrét dolog.. S ez a helyzet idegesít a legjobban. Ian néha feljár hozzánk, bár mostanában kevésszer. Összejött az egyik munkatársával, Nina Dobrev-vel, aki a sorozatbeli szerelmét játssza.. sokat kérdezősködtem a felől, hogy ez most így hogy van.. A válasza valahogy beleégett a fejembe.. "Ha megpróbálod eljátszani, hogy szeretsz valakit, az egy idő után valósággá válik. Bárhogy tiltakozol ez ellen az együtt töltött idő és emlék miatt nem tudsz ellene tenni. Csak azt tudod, hogy jobb vele, mint nélküle." Valahol mélyen belül, tudtam, mennyire igaza van. Én sose voltam így senkivel, de el tudtam képzelni. Örültem annak, hogy boldognak láthatom őket. Szép pár voltak, bár Nina valahogy nem akart szimpatizálni velem, de aztán mégis jóban lettünk.
Justin azóta nem keresett. Csak az újságokból hallottam felőle és a szakításáról Jasemine-nal.. meg arról, hogy egy kis időre visszavonult, mert egy új saját single-t akart kiadni. A YouTube-on láttam is belőle, valamint a dalból részleteket.. egész jónak ígérkezett, mit ne mondjak.
Hirtelen megcsörrent a mobilom. Ahogy a kijelzőre néztem, eléggé meglepődtem, mivel Bill számát írta ki.
Mit akarhat? -tűnődtem magamban, majd néhány másodperc elteltével felvettem és beleszóltam.
- Szia Danielle, a bátyádnak programja van Pennel.. Egyedül meg nem akarok kimenni pályára. Velem tartasz? -kérdezte. Valahogy furának tűnt az egész. Azok után, hogy.. nos eléggé csúnyán váltunk el egymástól.. kerültünk minden esetleges találkozást, s ha mégse sikerült, akkor levegőnek néztük egymást. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, az egyszer biztos.
- Hogy kerültem pont én a képbe?! Hónapokig nem szóltunk egymáshoz, erre most felhívsz és kitalálod, hogy menjek veled motorozni.. Ezt hogy képzeled? -komoly akartam maradni, de ideges voltam, s így elnevettem magam.
- Elle..
- Te csak ne Elle-zz.. nem vagyunk baráti viszonyban..
- Lehetnénk. Épp ezért kérdeztelek téged. Szeretném helyrehozni az egészet.. Ha más már nem is, a barátod szeretnék lenni.. hiányzol.
Néhány percre elhallgattam, amit mondott kicsit jól is esett, de közben ott volt bennem az a kicsi félsz.. Mi lesz, ha rosszul sül el minden? Azt nem akarom.. és mit gondolna Jesse, ha egy másik sráccal motorozgatnék.. bár nem járunk, de mégis.. nem akarom, hogy utána ebből legyen a baj.
- Bill, én..
- Ha nem, hát nem. Felfogtam, hogy az az énekes nyert. Feladtam az egészet.. csak nem akarlak elveszteni végérvényesen. De semmit sem erőltetek. Csak egy kérdés volt és..
- Várj! - A szavába vágtam, mert ha befejezi a mondatot, akkor valószínűleg ennyi volt és nem beszélünk megint egy ideig. Elhallgatott, türelmesen várta válaszom. - Rendben, elmegyek. A szokott helyen?
- Hol máshol? - hangján érződött, hogy mosolyog, amitől nekem is jobb kedvem lett. - Köszönöm, hogy adsz egy esélyt ennek az egésznek.
- Ha nem próbáljuk meg, sosem tudjuk meg.. mi lett volna ha.. -válaszoltam egy apró mosollyal, amit ő a telefon másik végéről nem láthatott.
- Akkor ott várlak, szia. -mondta, majd letette a telefont. Jesse a lépcső alján állva érdeklődő tekintettel nézett rám. A magyarázatomra várt... én pedig elmondtam neki az egészet. Nem díjazta, de végül elfogadta. Úgy se tudott volna már mit tenni, hisz eldöntöttem.

21.fejezet

a dőlt betűs rész, maga a dalszöveg.. magyarul, saját fordítással.~

(Danielle szsz.)

/12 órával később/

Mikor felébredtem, rögtön egy tükröt kerestem, persze az a szokásos helyén hevert, az ágyam alatt... Nos, igen. Senki se kérdezze, hogy miért ott tartom.. mondjuk mindjárt meg is lesz a magyarázata.. Kikotortam a cuccok alól, majd megvizsgáltam vele reggeli.. vagyis inkább kora esti ábrázatomat.

- Te szentséges atya úr isten!-szemeim kikerekedtek a rémülettől, mikor megláttam azt a lányt a tükrömben. Kizárt, hogy az én legyek!-bizonygattam magamnak folyamatosan, a kétségbe esés peremén járva. A tegnapi sírástól a szem festékem elfolyt, így az arcom nagy részét fekete csíkok keresztezik, a legkülönfélébb mintákba karöltve. A hajam összeállt egy hatalmas gubancba, szinte magamra sem ismertem. A szemeim vörösre duzzadtak a sok sírástól.. A ruháim gyűröttek.. és néhol szakadtak voltak... ami a tegnap esti kiakadásomnak köszönhető.. Hát igen..  ha kiborulok, annak igen súlyos a következménye! Persze általában rám nézve.. akkor most megállapítok egy tényt, csak magamnak.. Úgy nézek ki mint egy szörnyeteg és abból is a rondábbik fajta.. A tükörben fura grimaszokat vágtam, aminek láttán hangos nevetésben törtem ki. Ez is csak én lehetek!-gondoltam, immáron mosolyogva, ahogy ránéztem a tükörben lévő szörnyre. Kikászálódtam a puha ágyból, majd viszonylag elfogadhatóvá varázsoltam magam. Óvatosan az ajtómhoz sétáltam, majd elfordítottam a kilincset. Az ajtó kinyílt. Nem is tudom.. talán arra számítottam, hogy Jesse vagy a nagyi.. esetleg Matt az ajtómban áll majd vagy valami.. E helyett csak a néma csend fogadott. Vagyis majdnem néma. A folyosóra kilépve némi gitárpengetést és egy fülemnek kedves hangot hallottam. A dallam egészen barátságos volt, de kihallottam belőle a fájdalmat. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így a hangok nyomába eredtem. Nem sokkal ez után megálltam egy szoba előtt. Jesse szobája előtt. Kissé bátortalanul, és félve attól, hogy elzavar, benyitottam. Ő az ajtónak háttal ült, így nem látott meg. A kezében tartotta a gitárját, amit már az első találkozásunknál is volt alkalmam megszemlélni. Ő volt az, aki ezt a gyönyörű dalt játszotta.. énekelte.. és a temérdek papírból ítélve ő is írta. A dal bekúszott az elmémbe, elárasztotta belsőmet. Úgy éreztem nekem szól. Bár ez egy igen képtelen ötlet, tekintve a veszekedéseinket. De valahogy mégis.. Elakartam Jesse-nek mondani most rögtön, hogy sajnálom, amiket mondtam neki, és.. a folytatást még én magam sem tudom. Vajon tényleg elmondanám neki azt amit érzek? Vajon tényleg azt érzem, amit?-tettem fel magamnak a kérdéseket. A dal lassan a végéhez közeledett, egy könnycsepp végiggördült az arcomon. Tényleg ezt váltotta volna ki belőlem ez a dal? Lehetséges. Mikor vége lett, Jesse letette a gitárt, majd felállt és kisétált az erkélyre. Még mindig nem vett észre, ami egy kicsit mulatságos volt számomra. Mélyen a gondolatai közé volt mélyedve. Némán utána lépdeltem.

- Mikor ébred már fel?-kérdezte a levegőtől. Kicsoda?-gondoltam rögtön.

- Én ezt már nem bírom így tovább! Muszáj megmondanom neki! Azt akarom, hogy tudja, mit érzek!- Az a lány, akiről beszél nagyon fontos lehet a számára. Gondoltam keserűen.

- Oh, Danielle.- sóhajtotta.

Akkor eddig rólam beszélt? Egyszeribe temérdek boldogság járta át testem minden zugát.

- Igen?-szólaltam meg, mire Ő döbbenten hátrafordult.

(Jesse szsz.)

/mikor Danielle felébred/

Már egy ideje írtam a dalt, amit Danielle-nek szántam. Eleinte csak játszadoztam az akkordokkal, majd a szavakkal, az érzéseimmel és ez jött ki:

- Nem kellenek szavak, hogy egy képet fessek rólad. A szemed, olyan, mintha néhány vonásod más világról származna. Az én utamat járod, óh Istenem, ez annyira idegesít. De akkor miért halványulok el, amikor közeledben vagyok, olyankor kicsinek érzem magam, miért fújom el a vonalak, minden alkalommal, nem kaptam rá több esélyt.

Ez után jött a reflén.

- Ha én lehetnék Spuerman, felrepülnék a csillagok közé, majd vissza, mert minden alkalommal, mikor megérinted a kezem. Érzem az erőt, ami végigszáguld a vénáimba, de én csak ezt a dalt tudom írni és elmondom neked, hogy nem vagyok erős. Mert nem vagyok Superman, remélem tetszik, amilyen vagyok. Oh yeah.

Mint mindig, most is dalban fejezem ki magam, lehet, hogy a szemét fogja forgatni, de én zenész vagyok és ezt már egyszer elmondtam neki. A zene a lényem része és ez ellen nem tudok mit tenni, de mindegy is, inkább írom tovább a szöveget.

- Nem hazudok, mikor megpróbálom elmondani, mit is érzek. Számtalanszor megpróbáltam; ez a kis dolog igaz. Az én utamat járod, óh Istenem, ez annyira idegesít. De akkor miért halványulok el, amikor közeledben vagyok, olyankor kicsinek érzem magam, miért fújom el a vonalak, minden alkalommal, nem kaptam rá több esélyt.

Mikor végre teljesen kész voltam a dalszöveggel. Fogtam a gitárt és eljátszottam. Ezt addig csináltam, míg tökéletesnek nem éreztem. Olyan lett, mint amilyennek én azt elképzeltem. Kisétáltam az erkélyre, szükségem volt egy kis friss levegőre.

- Mikor kel már fel? - kérdeztem, de választ nem vártam. Minél előbb el akartam neki mondani mindent, pedig nagyon jól tudtam, mennyire ki van borulva.

- Én ezt már nem bírom így tovább! Muszáj megmondanom neki! Azt akarom, hogy tudja, mit érzek!- szólaltam meg ismét- Oh, Danielle.- sóhajtottam. Ez a lány.. túlságosan is belebolondultam.

- Igen?- Hallottam meg hirtelen a hangját. Talán csak képzelődtem, hisz nem lehetett Ő. Ő épp alszik, de azért a biztonság kedvéért megfordultam. Pedig tényleg Ő volt az. A döbbenet kiült az arcomra és én ezt nem tudtam leplezni előtte. Ábrázatomat látva halványan elmosolyodott.

- Mióta vagy itt?-kérdeztem, miután rendeztem arcvonásaimat. A szobámban lévő rendetlenségből gondolom levehette, hogy épp egy dalt írtam.

- Már egy jó ideje. Sajnálom, hogy csak úgy.. de nem akartalak megzavarni. Az a dal, amit énekeltél..- Itt pár másodpercnyi szünetet tartott, mintha keresné a megfelelő szavakat, vagy azt várná, hogy én fejezzem be a gondolatait..- Az nekem szól. Igaz? - Ezzel rátapintott a lényegre.

- Igen.- válaszoltam, ő pedig egy olyan válasszal állt elő, amelyre nem számítottam.

- Köszönöm. Gyönyörű dal és.. sajnálom.

- Nem. Igazad volt. Csak egy öntelt sztár vagyok..-akartam volna tovább is mondani, de kezét a számra tapasztotta és megszólalt.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. - Mondta. Szemei mosolyogtak. Kezét levette a számról, hogy szóhoz jussak; de nem akartam beszélni. A pillanat varázsa túl szép volt ahhoz. Egy kis ideig elgondolkodtam azon, hogy megérintem az arcát, de aztán letettem erről. Meglepetésemre Ő fogta meg a kezem, majd az arcához emelte.- Nem harapok.-mondta, s ezek után mind a ketten elnevettük magunkat.

Joe Brooks - Superman

20.fejezet

(Danielle szemszög)
Mikor beléptem a szobába, Jesse épp a tv képernyőjét nézte, de ahogy meglátott, kikapcsolta és odasétált mellém.
- Mi történt?-kérdezte. A tekintetében volt valami, amiből arra következtetek, hogy szörnyen festek.
- Igazán semmi.-feleltem egyhangúan.
- A reggelhez képest most egészen...
- Egészen milyen vagyok?-förmedtem rá hirtelen.
- Hé, hé. Nyugalom, nem mondtam semmi rosszat.-emelte fel védekezőn a kezeit. Igaza van, nem is rá vagyok mérges, erre őt bántom. Bár kétség kívül megérdemli, de ezért Justint kell felelősségre vonnom.
- Sajnálom.-suttogtam, szememben gyűlni kezdtek a könnycseppek. Nem akartam, hogy sírni lásson.. elindultam a lépcső felé, de megragadta a karomat és maga felé fordított. Arca maga volt a gyengédség, pillantása nyugtatóként hatott rám, de a könnyeimet már nem tudta megfékezni. Jesse magához ölelt, én pedig hálaképp telesírtam az ingét... szép kis hála, mondhatom.. De most az egyszer, örültem, hogy itt van mellettem. Ha épp nem Justin miatt bőgnék, akkor ez egy tökéletes pillanat lenne, és végre megbeszélhetnénk ezt az egész dolgot kettőnk közt.

(Jesse szemszög)
A tv előtt ültem, már hosszú percek óta, elhatároztam, hogy ha Danielle haza ér, megbeszélem vele ezt az egészet, ami kettőnk közt van, volt és remélhetőleg lesz.. Egy hatalmas balfácán vagyok, amiért azokat mondtam abba az újságba, és még ha átlátná bárki is a helyzetemet, akkor se tudná érteni. Én se igazán értem.. Hülye voltam; amit Danielle mondott annak a nőnek... annak a híradósnak vagy ki a francnak, nagyon fájt. De nem hibáztatom érte  őt, hiszi teljes mértékig igaza volt. Csak egy egyszerű sztárocska vagyok, semmi több... és épp ez a baj, én több akarok lenni a számár egy egyszerű sztárocskánál.. Az összes gondolatom eltűnt, mikor belépett a házba. Az arcán nem láttam mást, csak fájdalmat, de abból nagyon sokat.
- Mi történt?-kérdeztem, a tekintetében félelmet fedeztem fel, és ahogy válaszolt, az is csak arra engedett következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Igazán semmi.
- De a reggelhez képest most egészen...-kezdtem bele, de a szavamba vágott és nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Egészen milyen vagyok?-kérdezte indulatosan. Még sohasem láttam ilyennek.. jó talán akkor, amikor nagyon kiborult tőlem, de azon kívül még soha. Ő nem ilyen.
- Hé, hé. Nyugalom, nem mondtam semmi rosszat.-emeltem fel kezeimet védekezően, még mielőtt nekem eshetett volna.
- Sajnálom.-mondta, és az arca is ezt tükrözte. A szemeiben gyűlni kezdtek a könnyek és elindult a lépcső felé. Ha most felmegy, akkor itt fogom átkozni magam, amiért a sorsára hagytam.. de ha itt tartom, talán megnyugodna és elárulná mi történt, ami ennyire felzaklatta. Megragadtam a karját, magam felé fordítottam, majd átöleltem. Fejét a vállamra hajtotta, én pedig beszívtam hajának bódító illatát. A közelsége igazán jó érzéssel töltött el. Azt kívántam, bárcsak sohase ért volna véget ez a pillanat, de minden jónak egyszer vége lesz. Hirtelen megszólalt a telefonja. Elhúzódott tőlem, majd kihalászta a zsebéből. A kijelzőre pillantott, majd megnyomta a piros gombot.
- Ki volt az?-kérdeztem, mert arca igen csak gondterhelt volt.
- Senki..-sóhajtotta, majd a telefonja ismét megszólalt, ő pedig megismételte az előbbi gomblenyomást. Ismét megszólalt a telefonja.. mérgesen kifújta a levegőt, majd felvette.- Mi az? Húsz percig azon gondolkoztál, hogy felhívj?-kérdezte gúnyosan attól, akivel beszélt.- Nem, nem érdekelnek a kifogásaid világos?-mondta dühtől szikrázó szemekkel.- Felejts el örökre.-suttogta végül, majd letette. A telefonját ezután kikapcsolta, hogy biztos ne érjék utol. Érdekelt, hogy ki volt az, aki ennyire feldühítette, de most nem akartam ezzel zaklatni, nagyon kiborult, az események miatt.. bármik is legyenek azok.

(Danielle szsz.)
Még volt képe felhívni és magyarázkodni.. Az egy dolog, hogy ilyen szemét módon lepattintott, még csak el se köszönt, de legalább, akkor ne akarjon magyarázkodni.. Hülye énekesek! Csak a gond van velük.. mind összetöri az ember szívét.. Elindultam az emeletre, de Jesse utánam szólt.
- Danielle..
- Elegem van már a az énekesekből Jesse.-suttogtam magam elé révedve.
- Akkor ne úgy nézz rám mint egy énekesre, hanem úgy mint egy egyszerű srácra.- Megfordultam és rá néztem. Gyönyörű barna szemeivel arra kérlelt, hogy tegyek úgy, ahogy mondta. Csak egy egyszerű srác? Halványan elmosolyodtam, de tudatom hátuljából előkerült egy kép és egy arc.. szomorú csoki barna szemek, amivel rám néz. Az arc, ami annyi fejtörést okozott nekem ebben a pár napban.. és egy név: Justin. Szemétláda! Hiteget engem itt össze vissza.. azt mondja sohase hagyna el másért, meg hasonló nyálas szövegek; erre a következő pillanatban beszáll egy kocsiba a kis hercegnő mellé és vígan mennek tovább valamelyik szigetre, hogy kettesben édelegjenek. Hánynom kell az ilyen emberektől! De Jesse.. nem ő is olyan mint a többi.. hisz.. megcsókolta Corint. Nem is beszélve arról, amit az újságba mondott.. Mi is volt kiírva a Vámpírnaplók alá? A szerelem szívás? Totálisan igaza van annak, aki kitalálta! Már ha lehet szerelemnek nevezni ezt ami kettőnk közt van..
- Az szép is lenne.-eresztettem meg egy halovány mosolyt.- De te is tudod, hogy ez nem így van.. sose lesz így. Te.. -a hangom elcsuklott- te egy szupersztár vagy.. én meg csak egy kis senki. Soha nem érek fel veled, hisz te vagy a nagy Joe Brooks.-a monológom végét egy szomorú sóhajjal zártam, majd felsétáltam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Ledőltem a hatalmas lila-ágyneműs ágyamra és elkezdtem sírni. Miért ilyen az élet? Ha kevésbé lenne fájdalmas, én már annak is örülnék.. Szép lassan álomba sírtam magam, de közben csak egy mondat járt a fejemben: "Nézz rám úgy, mint egy egyszerű srácra."

(Jesse szsz.)
Fáj, hogy azt hiszi magáról, hogy "egy kis senki". Mert nem, ebben biztos voltam. Inkább én vagyok a senki.. Az első pillanattól kezdve oda vagyok érte és folyamatosan megbántom.. most mikor a legnagyobb szükség lenne számára a vigaszra, csak itt állok és nézek mint a szamár. Olyan rohadt hülye vagyok!-vertem a fejem szó szerint a falba, persze nem erősen, mert nem akartam kárt tenni benne. Felmentem utána a szobájához, de az ajtót kulcsra zárta. Nekidőltem egy kicsit az ajtónak és hallgatózni kezdtem, még ha nem is igazán illedelmes dolog. Csak az egyenletes lélegzését hallottam, semmi mást. Bizonyára elaludt. Kifújtam az addig benntartott levegőt, majd bementem a szobámba.. kell egy kis idő, míg tisztázom magamban, mit is mondok neki. Ha felébred, muszáj lesz tisztázni a kettőnk dolgait..-döntöttem el végül, majd gondolataimba merülve elterültem az ágyon és néztem a plafont..

19.fejezet

Justin Bieber Never Say Never <3olyan aranyoos <3 teljesen olyan, mint egy normális hétköznapi srác <3

Ez a zene pedig a történetben lévő szám szintén JB-től :D

Love me..

A forgatás után Pattie meghívott magukhoz, én pedig nem akartam illetlen lenni-persze, csak ezért tettem-, úgyhogy elfogadtam a meghívást. Egy sötétített üvegű kocsiban ültünk; Pattie a sofőr mellett, elől, míg mi Justinnal hátul. Olyan tíz percig ültünk az autóban, mikor a sofőr megállt egy hófehér háznál, ami kicsit hasonlított a miénkére, de azért mégis látszott rajta, hogy többe került. A figyelmem azonban egy kisebb csoportra terelődött, akik a kocsi elé álltak. Kezükben fényképezőgép volt és vadul kattogtatták. Paparazzik; már csak ez hiányzott!
- Remek..-suttogta Justin. Pattie a kesztyűtartóban kotorászott, majd hátranyújtott egy baseball sapkát és két napszemüveget.
- Vegyétek fel.-mondta; mi pedig felvettük a szemüvegeket, majd Justin a fejemre tette a sapkát. Az ablaküvegben kissé látszott a tükörképem, így megnéztem hogy áll. Csak akkor vettem észre, hogy ez még az a sapka, amit az egyik Beliber ellopott még Új-Zélandon Justintól, de aztán valahogy előkerült.
- Hogy áll?-kérdeztem felé fordulva; rajta már fent volt a kapucnija, mikor rám nézett elmosolyodott.
- Jól, de a lila nem a te színed.-mondta mosolyogva én pedig beleütöttem a vállába.
- Danielle, ha így folytatod, akkor teljesen rokkant leszek!
- Bocsesz.-mondtam és megpróbáltam elfojtani a a nevetésem. Pattie hátrafordult és elmosolyodott.
- Danielle, megkérhetlek valamire?-kérdezte én pedig bólintottam, így folytatta- Csak hogy a lesifotósok ne okozzanak nagyobb gondot; a hajadat betűrnéd valahogy Justin sapkája alá?
- Persze.-mondtam mosolyogva, Pattie folytatta.
- És ha nem akarsz a címlapra kerülni, akkor azt ajánlom, hogy fordulj a másik ablak felé.-mondta; bólintottam és megtettem, amire kért. Hallottam, amint lehúzódik a másik oldalon az ablak és a fényképezőgépek vad kattogásba kezdtek. Egy fotós rögtön megszólalt.
- Justin válaszolnál néhány kérdésre?-kérdezte.
- Persze.-válaszolta és láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik.
- Mivel foglalkozol mostanság?-kérdezte ismét ugyan az.
- A 'U smile' klipjét forgatjuk.-válaszolt.
- És mi van veled és Jasmine-nal?-kérdezte más valaki. Hát igen.. Jasmine.. Annyira nem bírom azt a csajt! Mondjuk még csak egyszer találkoztam vele, de már láttam, hisz egy csomó képen ott volt Justin mellett, valamint ő szerepelt a 'Baby' klipjében.
- Nos, erről nemigazán beszélnék, mivel még én sem tudom.-mondta Justin és a hangja valahogy érzelemmentesen hangzott.
- Ki az, aki ott ül melletted és nem akarja, hogy megtudjuk ki?-kérdezte egy nő. Na, kész. Most erre mit mondjon? Remélem, hogy nálam okosabb, mert én biztos meg se tudnék mukkanni.
- Egy barátom, akit meghívtunk magunkhoz.-válaszolt Justin egyszerűen én pedig kifújtam a bent tartott levegőt.
- És hogy hívják?-kérdezte ismét a nő.
- Sajnálom, de több kérdésre nem válaszolok.-mondta Justin miközben az ablak szép lassan felhúzódott, és hamarosan a zsivaj is alább hagyott. Felé fordultam, ő pedig rám mosolygott. A sofőr begurult a kapun, majd megállt az ajtó előtt, ahol kiszálltunk.
- Hűha..-suttogtam ámulva. Ez a ház.. hatalmas.
- Tetszik?-kérdezte Justin egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Szép.-jegyeztem meg és próbáltam közönyösen viselkedni, de nem lehetett ez a ház.. Elképesztő! Persze ő látta rajtam, milyen hatással van rám ez a nagy fényűzés és az a hatalmas vigyor ott maradt a képén. Pattie beinvitált a házba. Belülről még pompásabb volt. A falak olyan ragyogó fehérek voltak, mint a frissen hullott hó. A nappali bal oldalán volt egy lépcső, ami a felsőbb szintekre vezetett. Bár iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy milyen a konyha és nappali többi része, de a fölsőbb szintek valahogy jobban érdekeltek.
- Odafent mi van?-kérdeztem, miközben ujjammal felfelé mutattam.
- A szobák és az egyik fürdő.-válaszolt Pattie. Egyik? Van másik is?
- Gyere.-fogta meg a kezem Justin és elkezdett fölfelé húzni a lépcsőn. Pattie közben elment valahová... talán a konyhába. Mikor felértünk az emeletre, három hatalmas ajtóval találtam szemben magam. az egyikre díszes betűkkel rávolt írva: bathroom(sz.m.: fürdőszoba). Ennek a két oldalán volt egy-egy szoba. Az egyik kétajtós, a másik csak egy ajtós volt. Justin az utóbbi felé sétált, majd megállt előtte és megszólalt.
- Nos, ez az én szobám. És előre elnézést a kupiért, de nem gondoltam rá, hogy vendégünk lesz.-mondta zsebre dugott kézzel, majd kinyitotta az ajtót. A szobája ugyan olyan fehér volt mint maga ház. De nagyon feldobta a hatalmas ablak, ami csaknem beterítette a fél falat. Az ablak egy gyönyörű kertre nézett, hátrébb pedig volt egy kisebb golfpálya.. Ezen meglepődtem, bár hogy miért is azt nem tudom, hiszen ő mégis csak egy híresség, ugyebár. A szoba egyik sarkában volt egy hatalmas ágy, amin szintén hófehér takaró volt. Ledőltem rá és hirtelen egy lila sapka esett az ágyra. Tényleg, ezt el is felejtettem... Szépen elhejeztem a párnákon; majd Justinra néztem, aki az íróasztalának dőlve nézett engem.
- Mi lenne, ha csinálnánk közös képet?-dobtam fel hirtelen az ötletet. Elmosolyodott, majd azt mondta:
- Benne vagyok, feltéve ha nem teszed fel valamilyen közösségi oldalra. Nem akarom rombolni az image-met.-mondta vigyorogva.
- Szemét!-vágtam hozzá a párnát, ami a kezembe akadt és sikeres volt az akcióm, mivel eltaláltam. De ez nekem nem volt elég.. folyamatosan duruzsolt a fülembe a kisördög és a végén csak kitört belőlem.- Amúgy meg, ha feltenném az az én image-met rombolná.-majd kinyújtottam a nyelvem.
- Ezek után még én vagyok a szemét? Na, majd adok én neked!-mondta, majd a következő pillanatban már az ágyon volt és engem csiklandozott. Ez rosszabb egy kínzásnál!
- Ne.. ne.. ne...-mondtam, miközben sikítoztam és nevettem- elég!...-egy pillanatra abbahagyta, szemeiben csak tiszta boldogságot láttam.
- Varászszó?-nézett rám kérdőn.
- Soha.-majd újra kínozni kezdett- Rendben.... kérlek.-mondtam ki legvégül, mikor már nem bírtam tovább.  Abbahagyta a kínzásom, s két karját letette mellém. Mikor belenéztem szemeibe, volt benne valami igazán varázslatos, amitől nem tudtam szabadulni, de szerencsére Pattie hangja kiragadott ebből a kábulatból.
- Danielle!-hallottam a hangját, talán az ajtó másik oldaláról.
- Igen.-mondtam, miután Justin leszállt rólam és felültem az ágyon.
- Gyere csak egy kicsit.-mondta, én pedig elindultam a hangja felé az ajtóhoz. Kinyitottam, s mivel nem láttam sehol, így a lépcsőhöz mentem. Onnan megláttam. Ott állt a díszes csillár alatt és rám várt. Lementem hozzá, ő pedig elmondta hogy most egy kis dolga akadt, de itt lesz a közelben és ha bármi van, akkor hívjam. Én ezt megígértem neki, majd ő elment és én visszamentem a birodalmába. Justin ezalatt a telefonomat nyomkodta.. Mikor beléptem a szobába, épp az egyik számot hallgatta. Pontosabban a saját számát a Love me-t. Épp elkezdődött a szám, ő pedig elkezdte énekelni szinkronban a telefonbeli hangjával.
My friends say I’m a fool to think
That you’re the one for me
I guess I’m just a sucker for love
‘Cuz honestly the truth is that
You know I’m never leavin’
‘Cuz you’re my angel sent from above
Baby you can do no wrong
My money is yours
Give you little more because I love ya, love ya
With me, girl, is where you belong
Just stay right here
I promise my dear I’ll put nothin above ya. above ya
Azután jött a refrén. Ennél a résznél rám nézett, úgy mintha sohasem akarna elveszíteni majd énekelte:
Love me, Love me
Say that you love me
Fool me, Fool me
Oh how you do me
Kiss me, Kiss me
Say that you miss me
Tell me what I wanna hear
Tell me you (love me)
Tudtam, hogy ezt nem csak úgy énekli. Direkt azért énekli, hogy ezáltal is elmondja mit érez.. pont mint Jesse.. Leállítottam a zenét, ő pedig rám nézett. Abban a pillantásában egy csomó minden volt. Még elsorolni is sok lenne mindazt, amit a szemeiben láttam. De tudtam, hogy én nem úgy érzek iránta, mint ahogy én iránta és nem akartam hiú ábrándokba kergetni. A telefonja hirtelen megszólalt, felvette és az arca megváltozott. Miután letette, csak annyit mondott, hogy "gyere" én pedig követtem, mint egy kiskutya. Kimentünk a ház elé, ahol egy számomra ismeretlen szürke autó és egy fekete-sárga taxi állt.
- Ó, Danielle. Sajnálom ezt az egészet hogy csak így sikerült megoldanom.. de hívtam neked egy taxit és ki is fizettem, hogy haza tudj menni.-mondta Pattie. A szürke autó ablaka kinyílt és Jasmine nézett ki rajta, arcán egy gonosz mosollyal. Egy olyasmivel, ami azt sugallja: vesztettél. És én tudtam, hogy ez így igaz. Justin már rég a karmai közt volt és most is ott van. Lehet hogy a mi kettőnk története itt és most véget ér.. és talán örök életemre bánni fogom, de most erős leszek és nem engedem, hogy ez a tyúk örüljön a fejének, mert ha így tesz, akkor én egyesével tépem ki minden hajszálát.Justin beült a szürke kocsiba, még csak felém se nézett közben én pedig beültem a taxiba. Az ablakon kihajoltam még indulás előtt, hogy néhány szót szóljak.. Komolyan mondom tisztára mint egy temetés..
- Köszönök mindent Pattie.-szomorkásan elmosolyodtam, ő nem tudta mit is mondjon, így csak visszamosolygott.- Justin...-bár lehet hogy már nem is hallotta- remélem még egymásba botlunk, de ha mégsem.. örülök, hogy megismerhettem a valódi éned.-mondtam, majd visszafordultam és a taxisofőrhöz szóltam. - Indulhatunk.-az bólintott és elindult. Tudta hol a házunk, hisz Pattie lediktálta neki a pontos címünket. Mikor megérkeztünk kiszálltam, de rögtön feltűnt a szürke autó a felhajtón. Ez a szürke kocsi viszont nem a drága Jasmine-é, hanem Jesse-é... Sóhajtottam és bementem a házba, és nagyon reméltem, hogy nem veszi észre mi van velem.

18.fejezet

Nemsokára megjelent Justin anyukája, aki azt mondta menjek vele. Kocsiba szálltunk és egy régi színházhoz mentünk; mikor kíváncsian néztem rá csak annyit mondott:
- Itt vesszük fel a klip egy részét.
- Értem.-kiszálltunk a kocsiból, aztán bementünk a színházba. Odabent vagy húszan sürögtek egyszerre, hogy minden jó helyre kerüljön. A színpadon volt egy fekete zongora. Az is kellékek része lenne?
- Szívem, miért nem ülsz le az egyik székbe, míg előkerítem a fiam, hogy végre elkezdjük a forgatást?-kérdezte Pattie.
- Justin még nincs itt?-kérdeztem.
- Ha itt is van, akkor jól leplezi magát..
- Lehet, hogy...-de nem fejezetem be a mondatot, mert a zongora hirtelen megszólalt. Mikor arra fordultam, megláttam Justint. A szívemet melegség járta át.
- Hát persze!-forgatta meg szemeit Pattie.- Maradj csak itt, az első jelenetet úgyis itt vesszük fel az üléseknél. Justin Drew Bieber azonnal gyere ide!
- Rendben!-mondta Justin; felállt és lesétált a színpadtól. Egy szürkésfekete bőrdzseki, egy fekete póló, egy fekete csőnadrág és persze az elmaradhatatlan Supra cipő volt rajta. Mikor Pattie mellé ért úgy nézett rá, mintha azt mondaná "bocsánat". Pattie sóhajtott egyet, aztán bólintott és a stábhoz sétált.
- Ezt hogy csinálod?-kérdeztem, mikor mellém ült.
- Gyakoroltam.
- A profiknak is kell gyakorolni?
- Miért profinak tartasz?
- Nem mondtam, hogy rólad beszélek!-mosolyogtam rá, ő pedig elnevette magát.
- Szép. Leköröz egy csaj.-nevetett.
- A csajnak neve is van!-bokszoltam a karjába.
- Áú..-mondta mintha fájt volna neki, aztán ajkát gonosz mosolyra húzta- Úgy ütsz mint egy lány!-én pedig rányújtottam a nyelvem.
- Mivel lány vagyok zsenikém!- kapott még egy ütést a karjába.
- Nem mondod?!?-nevetett.- Észre sem vettem volna.
- Kész; többé szóba se állok veled!-karba font kézzel elfordultam tőle. Justin csinált valamit, de nem fordultam felé, mert elméletileg most megsértődtem rá. Megszólalt a telefonom;  a szám ismeretlen volt. Megnyomtam a fogad gombot, felvettem és beleszóltam.
- Haló?
- Azt mondtad nem szól hozzám.-mondta a telefonba Justin. Megfordultam és megláttam azt a cuki mosolyát, amit annyira imádtam.
- Rendben. Most az egyszer megbocsátok!
- Tudtam, hogy így lesz!-közben kinyomta a hívást.
- Még meggondolhatom magam!-mondtam neki, miközben felálltam- Akár el is mehetek..-fordítottam neki hátat és elindultam; kíváncsi voltam mit szól. Pár lépést tettem, mikor valaki megfogta a csuklóm.
- Mit szeretnél?-kérdeztem ártatlan arccal Justintól-Szeretnéd, hogy elmenjek vagy nem?
- Nem. Azt szeretném, ha velem maradnál.-nézett mélyen a szemembe és tudtam, hogy komolyan gondolja.
- Justin..-suttogtam, de nem tudtam a szemébe nézni és úgy kimondani azokat a szavakat, így elfordítottam a fejem és kerestem valamit, amire fókuszálhatok.- Én..-Justin maga felé fordította az arcom.
- Danielle..
- Én ezt nem tudom.-mondtam neki, ő pedig átölelt. Nagyon jó érzés volt, amikor a karjaival magához húzott. A testem beleremegett az érintésébe.
- Gyere.-suttogta a fülembe, amitől megborzongtam- Mindjárt forog a kamera.
- Rendben.-suttogtam és elengedtem Justint. Először azt a jelenetet vettük fel, amikor én ülök az egyik széken, Justin pedig engem úgymond "szórakoztat" a különféle mutatványaival és az éneklésével. Amitől igazán meglepődtem az az volt, hogy tényleg élőben énekelt és nem csak tátogott. Mindig is azt hittem, hogy az ilyen forgatások alkalmával az énekesek csak tátognak, de úgy tűnik, tévedtem. Párszol újraforgattuk a székes jelenetet, ez után vettük fel azt, amikor a zongoránál ülünk. Először csak Justin; utána pedig Justin és én. Annál a jelenetnél egészen közel kellett ülnöm hozzá és ez egyikünket sem zavart, sőt inkább élveztük egymás társaságát. A mai nap utolsó felvétele az volt, amikor egy lépcsős sikátorfélében voltunk mindketten és egymást locsoltuk slaggal. Annál a jelenetnél olyan közel volt egymáshoz az ajkunk, hogy azt hittem megcsókol, de nem tette. Miután az operatőr kijelentette, hogy mára végeztünk; fáradtan ültem le az egyik lépcsőfokra. Justint nem láttam sehol és kissé fáztam a csurom vizes ruhában.
- Tessék.-nyújtott át egy törülközőt Justin, aki a semmiből jelent meg és a kezében valami meleg, gőzölgő, csoki illatú italt tartott.
- Köszi.-tekertem magam köré a törülközőt; leült mellém. Köré nem volt csavarva törülköző, de bizonyára ő is fázik. Fogtam és betakartam őt is vele; ez által ismét közelebb ültünk egymáshoz a kelleténél.
- Ezt neked hoztam, szerintem jól fog esni.-nyújtotta át a csoki illatú lét.
- Te hozol nekem törülközőt és forrócsokit én meg.. azt akarod, hogy rosszul érezzem magam amiatt, hogy esetleg megbetegszel?
- Csak nem akarom, hogy megfázz.-mondta, miközben a padlót nézte.
- Köszönöm.-mondtam, ő pedig végre felnézett.
- Ugyan mit?
- Mindent.-mondtam, ő pedig szorosan magához ölelt. Elég sokáig voltunk így, de nekem jól esett, így inkább nem szóltam semmit.
- Hol van?-kérdezte egy hang, amit nem tudtam hova tenni. Egy lány lehetett az, de nem tudom kit kereshet, csak azt, hogy elég dühösnek tűnik.
- Jasmine, ne ordítozz!! Anélkül is elárulom, merre találod a fiamat!-mondta Pattie. Jasmine? Ő Justin barátnője, mindenki szerint, kivéve Justint. Elengedtük egymást, de mikor távolabb akartam húzódni, JB csak megrázta a fejét. Nem sokkal ez után Megjelent Jasmine Villegas, a maga tökéletességében. Igazán csodálkozok azon, hogy Justin miért nem akarja, hogy Jasmine a barátnője legyen. Hiszen mindenki szerint ők a világ legszebb párja ők ketten együtt "Jastine". Blőő
- Te vagy az a lány az újságból?-kérdezte, miközben rám mutatott.
- Milyen újságból?-álltam fel.
- Szóval te! Csak azt akarom, hogy szállj le Justinról és tűnj el az életünkből!-mondta Jasmine.
- És ha nem teszem?-kérdeztem.
- Akkor megkeserítem az életed hátralévő részét!
- Jasmine, fogd be és végre fogd már fel, hogy mi nem jártunk és nem is fogunk! Olyan nincs, hogy "mi"! A te szótáradban csak az "én" szerepel, semmi más!-mondta Justin dühtől izzó szemekkel.
- Hát jó, legyen! Elmegyek, de nem most hallottatok rólam utoljára!-mondta Jasmine és elviharzott. Percekig csak néztem Justint, ő meg engem, de nem mondtunk semmit. tudtam, hogy előbb-utóbb megjelenik Jasmine, de azért reméltem, hogy ennél később!

17.fejezet

Egész éjszaka forgolódtam és egy szemhunyásnyit se aludtam, a szemem alatti karikák is erről árulkodnak. A digitális ébresztőórámra néztem, ami reggel 7 óra 00 percet mutatott.
Remélem, hogy hétvégén senki sem kel ilyen korán.-gondoltam, megfogtam egy szürke farmert, és egy mintás tunikát, plusz a szürke bőrdzsekim és a szépítkezős cuccaimat, majd bementem a fürdőbe. Ott kissé felfrissítettem az arcom egy kis hideg vízzel, majd megtöröltem és kifestettem a szemem. A karikák most még borzalmasabbnak tűntek, ezért jobbnak láttam egy kis alapozóval lefedni. Magamra kaptam a ruhákat, megfésülködtem és összefogtam a hajam egy hajgumival. Leszaladtam a lépcsőn, ahol összefutottam a nagyival.
- Hát te? Már is fent vagy? Ez nem vall rád, történt valami? -kérdezte kedves mosollyal az arcán.
- Tudod nagyi, ma van ez a klipforgatás és sietnem kell.-mondtam mosolyogva, és mikor eszembe jutott, hogy ismét találkozhatok Justinnal a kedvem ezerszeresére duzzadt és már nem is voltam olyan fáradt.
- Ó, hát persze, hogy is felejthettem el!?-nevetett fel, a konyhából frissen főtt kávé illata érződött. Bár általában messzire elkerülöm azt a borzalmas ízű fekete löttyöt, de most szükségem van a koffeinre. A szekrényből elővettem egy bögrét, amit félig öntöttem tejjel és a másik felét pedig kávéval.
- Nem azt szoktad mondani, hogy "a kávénál borzalmasabb lötty nincs a világon"?-kérdezte fejcsóválva a nagyi.
- Igen, de most ez vészhelyzet! Nem akarok komásan vánszorogni felvétel közben!-mondtam és beletettem a bögrémbe pár kanál cukrot, hogy ne legyen olyan borzalmas.
- Jó reggel nagyi, Elle.-mondta Matt egy ásítás közepette.- Te kávét iszol? Na, ilyet sem minden nap látok!-mondta tágra meredt szemekkel.
- Akkor jól nézd meg, mert többé nem is fogsz!-mondtam és egy hatalmasat kortyoltam a tejeskávémból.- Ez borzasztó.-mondtam, mire nagyi és Matt nevetni kezdett. Nagy nehezen legyűrtem a kotyvalékot, aztán felhúztam a barna csizmám és a vállamra akasztottam a táskámat. Az ajtóhoz léptem és már köszöntem volna el tőlük, mikor a lépcső tetején megjelent Jesse. Csak egy farmernadrág volt rajta, a pólóját pedig épp akkor vette volna fel, de mikor látta, hogy elmegyek, csak kíváncsian nézett rám.
- Hová mész?-kérdezte. Nem akartam vele beszélni, mert még mindig fájt, amiket az újságnak mondott, de sajnos muszáj volt valamit mondanom, különben Matt vagy a nagyi kitálal neki.
- Forgatásra.
- Milyen forgatásra?
- Klipp forgatásra és ha tovább beszélgetünk, akkor elkések!-néztem rá nyomatékosítva, hogy "fogja már be".
- Értem.-ennyi, ennyit mondott; azért ennél többre vártam.
- Jó.-mondtam-Elmentem!-kiáltottam, hogy a többiek is meghallják a konyhában, majd rohantam a kocsifelhajtóra, ahol már várt rám a motorrom. Felpattantam rá és indultam is egyenesen a PIXMA stúdióba. Ott Justin anyja köszöntött és bevezetett egy szobába, ahol már néhány lány és köztük Kylie, várakoztak. Ez a szoba a tegnapihoz képest gyönyörű. Itt legalább ízlésesen voltak elhelyezve a bútorok és a színek is harmonizáltak egymással.
- Danielle!-ölelt át Kylie én pedig visszaöleltem.- Szia!-engedett el-Képzeld, már mindenki téged várt.
- Szia! Öö tényleg? Miért?
- Azért, mert minden szereplőnek külön kitalálnak egy ruha-összeállítást, amit majd az egész felvétel alatt hord. Na, gyere velem, megmutatom, merre van!-mondta Kylie, aztán karon ragadt és egy másik szobához vezetett, amire ki volt írva hatalmas betűkkel JUSTIN BIEBER.
- Itt öltözik Justin.-magyarázta Kylie, aztán tovább mentünk. Nagyából három ajtóval arrébb volt egy ajtó, amire az volt írva (szintén nagy betűkkel) KELLÉKES.
- Itt van a stylist, ő majd megmondja, hogy mi be légy. De én most rohanok vissza, szia!-mondta és szó szerint rohant. Bekopogtam, aztán benyitottam a szobába. Bent egy vörös hajú nő üldögélt, kezében egy csésze teával.
- Szerbusz.-köszöntött mosolyogva- Te lennél Danielle Smith?-egészen kedves arca van, bólintottam a kérdésére.- Rendben. Gyere csak ide.. Igen.. Szerintem jó lesz rád az a ruha, amit kinéztem.-mondta, felállt és a sok ruha közül kiakasztott egy zöld, felül szegecses farmerkabátot, egy sötétkék farmerrövidnadrágot és két ujjatlan felsőt, egy feketét és egy fehéret. Miután felvettem, a vörös hajú nő a tükör elé állított, ami nagyjából két méter magas volt.
- Hű..-mondtam, mikor megnéztem magam. Nem olyan volt, mint amilyen ruhákat általában hordok, de azért egy kicsit hasonló. Kaptam még egy karkötőt és egy fekete balerinacipőt,mindkettőt felvettem és utána a nő eligazított a hajszobrászhoz. Ott kifésülték a hajam és felül egy részét befonták. Nagyából ennyi volt az egész, aztán visszaküldtek a váró szobába.

16.fejezet 2/2

(E/1)

Már jó pár óra eltelhetett és én még mindig az ablaknál álltam, az ég teljesen elsötétült; a lámpáktól pedig nem láthattam a csillagokat. Ez az egyetlen rossz tulajdonsága ennek a városnak! A hátam mögött Michael és Hope lapozgattak valamit, talán épp azt az újságot, amit elhajítottam. Nem hiszem el.. Hogy mondhatott ilyet az újságíróknak? Miért teszi ezt velem? - egy könnycsepp csordult végig az arcomon, aztán egy másik, majd a következő pillanatban már a földön ülve zokogtam. Hallottam, amikor legjobb barátaim felállnak, aztán közelebb jönnek hozzám. Mindketten lehajoltak és átöleltek. Nagyon kedves gesztus volt, és jól esett az ölelés. Megszólalt a csengő, aminek a hangjára mindhárman összerezzentünk. Hope elsétált az ajtóig, hogy kinyissa; Michael pedig felsegített a földről aztán ismét magához ölelt.
- Szia!-köszönt Hope, annak aki épp belépett az ajtón és a hangja eléggé ellenszenves volt.
- Hello! - válaszolt neki és belépett a házba, ami már neki is épp úgy otthona, ahogy nekünk. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az; a hangját ezer közül is felismerném. Valami nagyot puffant a földön, gondolom a táskája. Michael elengedett, pedig mindennél jobban akartam az ölelést. És akkor rájöttem: szeretet hiányom van. Hope megfogta a magazint és annyit mondott:
- Menjünk inkább fel az emeletre.
- Hagyd csak Hope, nem akartam megzavarni az idilli pillanatot, majd én felmegyek. - mondta a konyhából Jesse, a hangjában volt valami nem megszokott. Történt valami, amiről nem tudok. Valami olyan, ami fáj neki és ez nekem is rossz. Szeretném, ha boldog lenne. Szeretném, ha ugyan úgy mosolyogna rám most is, ahogy azon az első nap, a Fairy Tale-ben. Hiányzott a mosolya, nagyon is..-megráztam, a fejem, amitől kissé kitisztultak a gondolataim- Hiányzik? Hát nálam teljesen elmentek otthonról! Azt monda, hogy én csak egy sikítozó kiscsaj vagyok a többi közül és azt, hogy nem akarok mást elérni ezzel az egésszel, csak hogy híres legyek. Hogy mondhatta ezt? Mivel ártottam neki? Gyűlölöm; mégis mikor ránézek, teljesen elgyengülök. Ez nem normális!- Jesse elindult felfelé a lépcsőn; egyszer csak megállt, megfordult és rám nézett. Észrevehette, hogy nemrég sírtam. Láttam, amint a vonásai elgyengülnek, aztán megszólalt.
- Mi történt?-lépett egy lépcsőfokkal lejjebb, én pedig előre léptem és szóra nyitottam a szám, de egy hang sem jött ki rajta, így csak néztem őt.
- Csak te. -mondta Hope; hozzá igencsak nem illő ellenszenvvel, amitől igencsak meglepődtem, ahogy Michael is.
- Figyelj Hope, nem tudom mi van most veled, de tudtommal nem ártottam neked semmit. Szóval igazán leállhatnál! -mondta Jesse, ez érthető volt tőle, hiszen... most még védeni is próbálom? Jaj..
- Nekem nem, de a barátnőmnek igen és nem tűröm, hogy holmi "dalolászópacsirta" ártson bárkinek, akit szeretek!
- Hope, elég!- a hangom nem volt több suttogásnál és a mai nap hirtelen nagyon hosszúnak tűnt. Jesse tanácstalanul nézett rám. Hope elhúzta Jess szeme előtt az újságot, ő pedig kikapta a kezéből. Az arcvonásai hirtelen megváltoztak és valamiért számomra teljesen érthetetlen volt, amit láttam. Mintha kissé bánná, amit tett, de akkor meg miért csinálta?
- Danielle..-úgy mondta ki a nevem, mintha egy csodálatos dallam lenne. Miért kínoz még ezzel is? A könnycseppek ismét gyűlni kezdtek a szememben. Hope elém állt, de még így is láttam, ahogy Jess rám néz.
- Azt mondtad fel mész!-mondta neki Hope és Jesse egy szúrós pillantással jutalmazta.
- Megyek.-sziszegett rá és felment, de előtte letette az újságot az egyik lépcsőfokra. A nap hátralévő része abból állt, hogy a barátaim vigasztalan próbáltak aztán mikor a nagyi hazaért átvette a stafétabotot és hazaküldte őket. Végül sírva aludtam el, pedig tudtam, hogy a holnapi nap nagyon fontos lesz az életemben...

16.fejezet 2/1

Most KIVÉTELESEN E/3-ban olvashatjátok, így tudni fogjátok ki mit gondolt. A magazin által feltett kérdések elé kiírtam, hogy SN. Jesse válaszai elé pedig, hogy JoeB. 

Nem hiszem el, hogy Matt nem hisz nekem, neki. Hogy gondolhatja azt, hogy lefizettem? Miért nem fogadja el úgy a dolgokat ahogy vannak?-gondolta Danielle. Miután Matt felment az emeletre, a nappaliban nem maradt más csak Hope, Michael és Elle. Mindhárman az újságot nézték, tágra meredt szemekkel. Hihetetlennek tűnt mindaz, amit benne olvastak; vagyis jobban mondva csak Hope olvasta, míg a többiek csendben hallgatták és magukban kommentelték.
- SN: Joe, úgy hallottuk, van egy lány, akinek igencsak nagy szerep jutott az életedben. Ez tényleg igaz, vagy csak egy olcsó pletyka?-olvasta fel az első kérdést, majd folytatta Jesse válaszával.- JoeB.: Csak egy olcsó pletyka az egész.(nevetett fel).
Hát, itt még mondjuk nincs semmi olyan ami..-gondolta Michael, de a gondolatai egész más irányba fordultak, amikor meghallotta a következő kérdésre a választ.
- SN: És mi van azzal a lánnyal, aki nem olyan rég adott rólad egy interjút a helyi tv csatornának?-Hope hitetlenkedve meredt a lapra, míg a többiek (főleg Danielle), lélegzet visszafojtva figyeltek- JoeB.: Szerintem csak a média központjába akart kerülni. Úgy gondolta, hogyha egy híres emberről kezd el fecsegni össze, vissza egy igencsak közkedvelt tv csatornának; akkor talán majd belőle is híresség lesz! SN: Azt mondod; semmi közöd a lányhoz? JoeB.: Nem ezt egy szóval sem állítottam.. SN: Szóval, nem tagadod, hogy találkoztál már vele és szóba is elegyedtetek? Értem. És mit szólsz a rólatok készült képről? Igazán szép pár lennétek, nem gondolod?
Danielle és Michael közelebb hajoltak az újsághoz, hogy szemügyre vegyék a képet, amin Jesse és Elle volt látható.
Hát mégis sikerült lekapniuk..-gondolta Danielle- Kíváncsi lennék, mit szól erre Corin..-gondolatban gonosz mosolyra húzta a száját, de erről a körülötte lévők nem tudhattak semmit- Biztos megöli az irigység..
Ez még az előtt készülhetett, hogy értük mentem volna. Akkor jó ötletnek tűnt egyedül hagyni kettejüket, de most már valahogy bánom..-gondolta Michael.
Mi mindenről maradtam még le?-gondolta Hope, mikor a képre nézett; tudta, hogy van valami köztük de a képen ez többnek tűnt egy egyszerű flörtnél; jóval többnek.
- JoeB.: Nem tagadom, hogy találkoztam vele, de nincs köztünk semmi.-folytatta a hangos olvasást Hope- Már igazán elegem van abból, hogy mindenki csak azért akar a közelemben lenni, mert híres vagyok. SN: Értem. Lenne egy kérdésem, csak válaszolj rá igennel, vagy nemmel. Ha valami folytán összehozna ezzel a lánnyal a sors, és ne adj isten valahogy beleszeretsz; akkor is így gondolnád? Még mindig azt hinnéd róla, hogy csak azért van veled, mert te celeb vagy ő pedig nem? JoeB.: A kérdés igazán jó. Talán változtatnék némiképp az elképzelésemen vele kapcsolatban.. SN: Miért csak talán? JoeB.: Mivel nem látok bele az emberek fejébe. (mondta nevetve)
Danielle szíve teljesen összetört és úgy gondolta, már semmi sem lehet, ami helyrehozza. Az ablakhoz sétált és nézte az utca csendes békéjét, amit nem zavart meg semmi. Hope még mindig az újságot olvasta, ezúttal csak magában; Michael mellette ült és ő is ugyan azt tette.
Nem hiszem el! Jesse, hogy lehet ekkora szemétláda? Miért gondolja ezt Elle-ről, holott ő semmit sem ártott neki!-gondolat Hope és per pillanat gyűlölte a Brit énekest, amiért ezt tette legjobb barátnőjével.

15.fejezet

A szám is tátva maradt, mikor megláttam, ki száll ki  az autóból. Ian lezserül nekitámaszkodott a kocsijának, -szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy az övé- arcával engem és a reakciómat fürkészte, aztán egyszer csak elmosolyodott és elindult felém.

Ó, én egy hatalmas marha vagyok! Hát nem elfelejtettem, hogy Ian ma jön hozzánk? Francba! És mi van, ha látta, hogy az előbb Justinnal beszéltem? Mit mondjak neki? Ó! Nyugi Danielle, ennek az egésznek az esélye 1 a 100-hoz. És mi van, ha én vagyok azaz egy? -gondoltam kissé idegesen.

- Szerbusz Danielle! -köszöntött mosolyogva, arcát most alig egynapos borosta fedte, de még így is igazán szívdöglesztő a külseje. Na, jól van, most már igazán le kell állítanom magam.

- Őő.. hello!-mosolyogtam rá- Bemegyünk?-intettem fejemmel a ház felé, Ian pedig bólintott. A házban tökéletesen tudott tájékozódni, mindenről tudta hogy hol van és ez igencsak meglepett. Bár azt is tudta, hol lakok, pedig még a címet sem mondtam meg.. Mesélt a szüleinkről és megtudtam tőle, hogy anyunak volt egy húga, akit Daniella-nak hívtak de sajnos nagyon fiatalon meghalt. Anyu és apu miatta döntött úgy, hogy engem Danielle-nek hívjanak. A két név igencsak hasonló, de mégsem ugyanaz.
- Én sajnos sohasem találkoztam Elyvel. -így becézték anyuék Daniellát- De édesanyád nagyon sokat mesélt róla. Tényleg, téged mindig Daniellenek hívnak, nincs beceneved vagy ilyesmi?
- Matt néha Elle-nek hív.
- Elle; fura, de épp csak annyira mint az Ely. -mondta mosolyogva. - Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Tényleg még előtte csak úgy mellékesen, de olvastad már ma a StarNews magazint?
- Nem.. nem igazán szoktam olvasni e-féle szenny lapokat. Miért?-kérdeztem, ő pedig elém tette a magazin legújabb számát, aminek a címlapján én voltam. Mi a fene? Két képen is szerepelek. Az elsőn Jesse mellett állok. Ez tuti, hogy photoshoop. A másik képen pedig az látható, amikor Justinnal elköszönünk egymástól a tető teraszon.. Ó azt írják láttak Ian-nel is.. Na és persze ott van Jasmine is. Justin állítólagos nem barátnője. Ha nem az, akkor min borult ki?
- Ezt honnan szerezted?
- Mikor erre jöttem megláttam egy újságosnál, gondoltam érdekel.. -mondta sóhajtva én pedig tovább olvastam a legfőbb címeket. Az egyiken ez állt: "Joe Brooks igencsak nagy port kavart a tinilányok körében.. Mi igaz a kettejük közti románcból és mi nem? Joe úgy döntött, hogy tisztáz minden félreértést!"
Félreértés? Románc? Mit tisztáz?- ezermilliárd kérdés cikázott a fejemben; válaszra várva ellapoztam a 26. oldalig, ahol Jesse/Joe mesél az újságíróknak. Elkezdtem olvasni, de az első sor után dühösen összecsuktam és elhajítottam. Ian csak nézte, de nem szólt semmit.
- Kérdezni akartál valamit. -mondtam néhány perc szünet után.
- Igen; tegnap azt mondta, ki nem állhatod ezt a Joe Brooks-t.
- Ez még ma is így van és el kell viselnem azt hogy minden nap látom.
- Hogy hogy?
- A nagyim barátnőjének az unokája és most itt lakik velünk.
- Értem, ez így tényleg elég gáz. De mi van Justin Bieber-rel? Mielőtt leparkoltam láttam, hogy vele beszéltél.
- Oh.. Az már egy másik eset..
- Vagyis?
- Miután beszéltem veled, nos... neki is nekiütköztem. - ezen Ian egy jóízűt nevetett - Kösz.-húztam el a számat.
- Már megbocsáss, de hogy tudsz egy napon két embernek is nekimenni?
- Azt hiszem ilyen az én szerencsém. De aztán egész jól elvoltunk, ma pedig behívtak egy meghallgatásra a klipjébe és hát.. hazahozott.
- Értem és hogy sikerült a meghallgatás?
- Egész jól, megkaptam a szerepet! -mondtam mosolyogva. Az ajtóban valaki elfordította a kulcsot és a zár egy kattanással kinyílt. Mind a ketten azt néztük, hogy ki jön. Matt belépett az ajtón, őt pedig Hope és Michael követte. Matt igazán meglepődött, mikor meglátta Ian-t, Hope azt is elfelejtette hogy én is itt vagyok, Michael-t pedig igencsak érdekelte-legalábbis a szeméből ezt olvastam ki- hogy mit keresek én egy hollywoodi sztárral egy nappaliban. Felálltam a kanapéról, majd Ian is.
- Sziasztok!
- Cső..-köszönt Matt, majd Michael
- Hope? Itt vagy? Hahó? Föld hívja Hope-ot vétel.-poénkodott Matt.
- Matt.-sziszegtem rá.
- Bocsesz csak ez amolyan nem szokványos. Az még addig oké, hogy Jesse énekel meg minden, de amikor hazajövök te itt ülsz egy színésszel és ez... fura.
- Osztom Matt véleményét. -pedig Michael általában nem ért vele egyet. Hope elé sétáltam és csettintettem egyet, amitől végre rám nézett.
- Te tudod, ki áll a nappalitokban?-a mondat vége átment sikításba, de legalább végre megszólalt.
- Igen Hope, tudom és neked is szia.- igyekeztem minél lassabban elmondani ezt a mondatot, hogy biztos eljusson a tudatáig.
- Ja, igen szia.-köszönt gyorsan, aztán ismét Ian-t figyelte.
- Szóval Elle elmondod, miért is van itt egy színész?
- Hát tudod Matt ez egy nagyon érdekes történet. -kezdtem bele- Talán jobb lenne, ha mindannyian leülnétek. Mindnyájan leültek a kanapéra, Ian pedig a fotelba, bár felajánlotta, hogy üljek le és ő majd áll, de nem engedtem neki, hiszen mégis csak ő a vendég ugyebár.
- Szóval; Ian, anyu és apu régen olyanok voltak, mint.. mint Hope, Dest, Michael és én.
- Ian Somerhalder és a szüleitek legjobb barátok voltak? Hát ez.. Hűha!-mondta Hope.
- Klasz.-Michael-nek láthatóan nem volt több hozzáfűzni valója a dolgokhoz, neki ez már szokványos.
- Ismerte a szüleinket?-kérdezte Matt, Ian-től.
- Igen, sőt gyakran eljártam hozzátok, azután is, hogy megszülettél. Amúgy nyugodtan tegezzetek mindannyian! -mondta Ian mosolyogva.
- Hallottál az autóbalesetről?-kérdeztem szomorkásan. Ian arcán egy szomorú mosollyal megszólalt.
- Igen és először fel sem akartam fogni a dolgokat, de sajnos muszáj volt. Megakartam tudni, hogy veletek mi lett, de rólatok semmi hír nem volt, így végül feladtam.
- Hű.. na ez már egy kicsit sok volt! -mondta Matt és a konyha felé indult.- Az addig oké, hogy egy színész itt ül a nappalinkban, mert hát ez Los Angeles. De az már teljesen lehetetlennek tűnik, hogy ismerte a szüleinket!
- Matt..
- Danielle, kérlek. Az egy dolog, hogy nem akarsz beszélni Jessevel, de hogy lefizess egy színészt és beadd nekünk ezt a sztorit, az már több a sokknál!- Matt haragosan nézett rám, a szememben csak úgy gyűltek a könnyek.
- Azt hiszed, hogy lefizette? Matt hogy gondolhatsz ilyet?-tört ki magából Hope, mellém lépett és átölelt.
- Miért? Te elhiszed ezt az egészet?
- Mivel ez a színtiszta igazság, így kénytelen leszel te is elhinni Matthew. De kérdezzétek meg Marie-t, ő majd elmesél mindent és adjátok át neki az üdvözletem. -mondta Ian és a fogason lógó kabátjához lépett, levette és a karjára fektette. Matt valahogy úgy nézett ki, mintha bánná ezt az előbbit, de semmit sem szólt csak felment a szobájába és magára csapta az ajtót. Úgy viselkedik mint egy öt éves! Hope még mindig szorosan magához ölelt és a nyugtatás képp a hátamat simogatta.
- Nyugodj meg Dan, mi hiszünk neked, nektek.-mondta Michael.
- Köszönöm.-suttogtam, miután elengedtem Hope-ot. Odamentem Ianhez, ő pedig szorosan átölelt és annyit mondott:
- Vigyázz magadra kislány. Igaz, hogy az élet nagyrészt csalódásokból áll, de azért van jó oldala is!
- Rendben és köszönök mindent, az újságot is!-válaszoltam és elengedtük egymást.
- Nem minden igaz, amit írnak, ezt már megtanultam. -mosolygott rám biztatóan.
- De van, ami sajnos igaz.-mondtam keserű mosollyal az arcomon.
- Fel a fejjel! Michael, Hope, örülök, hogy megismerhettelek titeket, ahogy elnézem igazán jó barátok vagytok.
- Ez igaz.. -mondta Michael, de Hope a szavába vágott.
- És mi is örülünk a találkozásnak!
Ian feléjük biccentett, majd elindult a kocsijához. Az ablakból néztem, Hope-pal, ahogy beszáll és elhajt, aztán nem maradt más csak az üres, csendes, nyugodt utca.

Az újság borítója :

Tudom, hogy a kép elég pocsék lett, de a lényeget azért remélem, látjátok! :)

14.fejezet

Mr Moss kiküldött a szobából, a barna hajú lány még mindig ott várt a szobában, kezében frissen gőzölgő teát tartva. Mikor kiléptem, kíváncsian nézett rám. Talán arra várt, hogy összeomoljak, de nem tettem és a szemében csalódottságot láttam. A nő - akitől a teát kaptam- megkérdezte tőlünk, hogy kérünk-e valamit. Mind a ketten „nem”-mel feleltünk, majd a nő távozott. A lányt - mint az kiderült- Kylienak hívják.

- Úgy gondolod, hogy legyőzhetsz? – szólalt meg Kylie.

- Nem gondolom úgy. Eleve nem is jelentkeztem, de mégis itt vagyok. – mondtam, mire dühösen elfordult. Véglis igaz, amit mondtam, hisz nem én jelentkeztem.
Néhány másodperc múlva Kylie visszafordult és azt mondta:

- Nagyon boldognak látszottál, mikor benéztél abba a szobába, pedig addig olyan félénk voltál. Mond csak te is olyan Justin fanatikus vagy?

- Nem, nem vagyok az. – egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne nevessek a kérdésén- Csak örültem annak, hogy láthatom. – még mielőtt félreérthette volna, gyorsan hozzátettem- Van valami a kisugárzásában. – ezen egy kicsit elgondolkodtam, majd kérdőn néztem rá- Szerinted?

- Igen, ez tényleg így van, már én is észrevettem. Tudod, nem tűnsz olyan szörnyűnek.

- Ahogy te sem! – válaszoltam nevetve és Kylie velem nevetett. Talán még barátok is lehetnénk...- gondoltam. Az ajtó kinyílt és Mr Moss lépett be, kettétörve a kellemes hangulatunkat. A szoba levegője azonnal jéghideg lett és érezni lehetett a feszültséget. Mr Moss szóra nyitotta a száját, de helyette az a nő szólalt meg, akitől a teákat kaptuk.

- Szerbusztok, a nevem Pattie Bieber. Justin anyja és menedzsere vagyok. Mindkettőtöket figyeltelek és úgy tűnt, hogy a vége felé mutatkozott meg, hogy milyenek vagytok valójában. Ezért mind a ketten szerepet kaptok a klipben, de Danielle fogja játszani azt a lányt, akiről a dal szól. Van ezzel kapcsolatban kérdésetek? – kérdezte Pattie, vagyis Mrs Bieber. Kérdezni valamit? Már ott leragadtam, hogy én kaptam meg azt a szerepet.

- Nekem lenne. – mondta Kylie- Mikor kezdjük el a forgatást?
- Szombat reggel 10-re kell itt lenniük, ha mégsem tudnak eljönni, akkor mást keresünk a szerepekre. – válaszolt Moss.
- Rendben, nekem mennem kell. Köszönök mindent és örülök, hogy megismerhettem magukat. És persze Justint. Danielle –lépett mellém, majd átölelt, ami igencsak meglepett, de viszonoztam- Nem tudom, de valamiért megkedveltelek. - súgta a fülembe, majd elengedett- Örülök, hogy megismerhettelek!
- Én is. –válaszoltam mosolyogva.
- Viszlát, és sziasztok!- köszönt el és már rohant is lefelé a lépcsőn. A korlátra hajoltam és utána kiáltottam.
- Szia!
- Szerintem már nem hallotta. - jegyezte meg Justin.
- Hát annyi baj legyen, a szándék bennem volt! –az órára pillantottam és szomorúan állapítottam meg, hogy haza kell mennem - Mennem, kell. - sóhajtottam. – Örülök, hogy megismerhettem önöket. –mondtam és elindultam lefelé a lépcsőn.
- Justin, kísérd haza Daniellet! –hallottam meg Pattie hangját, mire elmosolyodtam. Justin pár pillanat múlva mellettem termett.
- Ennyire hiányoztam? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - válaszolt nevetve- Hazakísérhetlek?
- Miért is ne? De a motorom...
- Menyünk azzal!
- Te akkor, hogy jössz vissza? – kérdeztem.
- Majd Usher értem jön. –válaszolta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Usher? Az-az Usher? –gondoltam, de aztán leesett a tantusz. Néhány újságban olvastam, mennyire jól kijönnek egymással és azt is, hogy gyakran lógnak együtt, így már teljesen máshogy nézett ki a dolog.
- Hát akkor jó. – válaszoltam végül.
A parkolóban nem rögtön a motoromhoz mentünk, hanem egy sötétített üvegű fekete Mercedeshez. Az ajtó kinyílt és Usher ott állt előttem, teljes életnagyságban. Justin elmagyarázta neki a dolgokat, aztán elköszöntünk tőle és elindultunk a motoromhoz.
- Mi lenne, ha én vezetném? – kérdezte.
- Te tudsz motort vezetni? – néztem rá kérdőn.
- Maradjon köztünk, mert anyám nem díjazná, de Usher megtanított.
- Á így már értem. Akkor rendben. – mondtam Justin felszállt a motorra én pedig mögé ültem.
- Hová is kéne mennünk? –fordult hátra. A szemünk egy vonalba került és egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Azok a szemek...
- Ö.. –még azt is elfelejtettem, hogy hol lakok, amit ő persze mulatságosnak talált - Ez nem vicces! –mondtam duzzogva és elfordítottam a fejem, hogy még csak ne is keljen ránéznem. Kezével az álam alá nyúlt, majd maga felé fordította arcomat, hogy ismét a szemébe nézzek. Arca közelített az enyémhez, a szívverésem felgyorsult, de mielőtt megcsókolt volna elfordítottam a fejem. Justin lemondóan sóhajtott, közben hátrébb húzódott. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd ismét kinyitottam és a szemébe néztem. A mindig vidám gyönyörű barna szemei most szomorúak voltak és ettől rosszul éreztem magam. Nem akartam megbántani, csak egyszerűen nem vagyok kész erre az égészre.
- Justin.. – kezdtem volna magyarázkodni, de nem hagyta. Ujját az ajkamhoz érintette, amivel elérte, hogy csendben maradjak.
- Hagyd csak. –mondta. A szája mosolygott, de a szeme nem és ez fájt. – Eszedbe jutott már a címed? – Bólintottam.
- View Street 32/26. –Justin bólintott és előrefordult.
- Kapaszkodj. –mondta és én engedelmesen a dereka köré fontam a karjaim. Beindította a motort és elindultunk. Meglepődtem azon, hogy milyen jól irányítja, bár mondta, még is hihetetlen ez az egész. Közelebb húzódtam hozzá, a fejemet a hátára hajtottam. Belélegeztem illatát és kissé szomorkásan állapítottam meg, hogy ugyan olyan az illata, mint Jesse-nek. A motor hirtelen megállt és mikor körbenéztem már a házunk előtt álltunk. Azért ennyire nem bambulhattam el! Vagy talán mégis?
Elengedtem Justin derekát és leszálltam a motorról. Ő is leszállt, majd elővette az iPohene-ját és felhívott valakit, gondolom Ushert. Miután letette mellém lépett.
- Usher már el is indult. De el szeretném neked mondani, nem miattam mondta anyám, hogy te játszd azt a szerepet. És tényleg jól éreztem magam veled tegnap. Végre nem Justin Bieber voltam, hanem csak simán Justin. Köszönöm. – mondta és szorosan átölelt, aztán én szólaltam meg.
- Még csak át sem futott az agyamon, de örülök, hogy elmondtad és én is jól éreztem magam. – mondtam mosolyogva.
- Volna kedved máskor is találkozni? – kérdezte. Ez akkor most randi akar lenni? Hisz az előbb majdnem csókolóztunk akkor csak az lehet.
- Úgy kérdezed, mint barát vagy...- de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. De ha te azt szeretnéd, hogy mi ketten csak barátok legyünk, akkor rendben van, megértem, nem erőltetem a dolgot. Csak egyszerűen szeretek veled lenni. Mit gondolsz? – szemében reménység, arcán az-az édes mosolya, mit mondhatnék neki?
- Mi van Jasmine-nal?
- Mint már mondtam soha nem is szerettem és ő sem engem. Csak reklámfogás az egész. Nincs köztünk semmi.
- De erről lehet, hogy neki más a véleménye..
- Danielle, csak válaszolj! Van kedved máskor is találkoznod velem? –kérdezte meg ismét.
- Ami azt illeti, van. – válaszoltam.
- Barátként, vagy... – nem hagytam neki időt, hogy befejezze, így most én vágtam a szavába.
- Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.
- Rendben!–a fekete Mercedes megállt a házunk előtt, Justin felém fordult és kérdőn nézett rám- Még beszélünk?–át nyújtottam neki egy kis papírlapot, amire felírtam a számom.
-  Ha felhívsz, akkor biztosan!–válaszoltam ő pedig elmosolyodott.
- Hívni foglak! Addig is szia.– mondta és elindult vissza a kocsi felé. Csak néztem és néztem, valahogy aztán sikerült kapcsolnom és köszöntem neki.
- Szia! – mondtam, az autó abban a pillanatban elhajtott és a helyére begurult egy másik.
Mi van itt? Nem terveztem mára semmit, vagy mégis? Ki a fene jön most hozzánk?-kérdeztem csak úgy magamtól, de a szám is tátva maradt, amikor megláttam, hogy ki száll ki az autóból...

13.fejezet

Elsétáltam a fürdőszobáig. Rendbe kell szednem magam, szörnyen nézhetek ki!-gondoltam és már nyúltam volna a kilincshez, mikor váratlanul kinyílt az ajtó. A kiáramló gőztől kissé nehezemre esett kivenni az előttem álló alakot, így néhány pillanatig ott álltam lecövekelve. Mikor a párafelhő halványodni kezdett, sikerült rájönnöm, hogy Jesse előtt állok és ő arra vár, hogy arrébb menjek. Készségesen arrébb álltam, hagytam, hogy kijöjjön. De helyette ott állt és furán méregetett. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam, de nem érdekel, hogy mit szól... Véglis mi köze ahhoz, hogy mi van rajtam? Végignéztem rajta és.. oh... egy törölköző volt a derekára köré tekerve, semmi más nem fedte testét. És így láthattam felsőtestét. Nem olyan izmos, mint Brad Pitt, de azért... hmmm.... Na, jó most miről is beszélek? Elméletileg én most ki nem állhatom őt nem? Ó, hogy lehetek ilyen? Még gyűlölni sem tudom rendesen.. Köhintettem egyet és így leesett neki, hogy éppenséggel arra várok, hogy végre beengedjen a fürdőbe. Elindult a szobája felé, de visszafordult és megszólalt.
- Nem tűnsz betegnek. - jegyezte meg.
- Pedig az vagyok, hidd el, ha rád nézek, elfog a hányinger!- mondtam rosszindulatúan.
- Az előbb nem úgy tűnt. - a mondat végén elmosolyodott.
- Ha!- mondtam, bevágtam magam mögött az ajtót és nekidőltem. A túloldalról lépéseket hallottam, így fülelni kezdtem.
- Héj Jess, mi történt?- kérdezte már-már röhögve Matt, majd folytatta- Kizártak a fürdőből?
- Fogd be!- mordult rá Jesse, majd egy hangos ajtócsapódás, és ha lehet, akkor a bátyám még hangosabban nevetett. Mindenesetre én örültem annak, hogy végre egyedül lehetek. Megmostam az arcom hideg vízzel, ami nagyon jól esett, mert egy kicsit felébresztett. Direkt lassan végeztem el a reggeli teendőimet, nehogy ismét összefussak Vele, hisz semmi kedvem nem volt még egy ilyen.. szócsatára. Az ajtón hirtelen dörömbölni kezdtek, majd meghallottam Matt-et.
- Elle! Tudod, nekem még be kell érnem a suliba!- kiabált át az ajtón, ami elválasztott bennünket. Nagyot sóhajtottam, majd gyorsan összeszedtem a cuccaimat és indultam kifelé. Matt azonnal berohant a fürdőbe és már engedte is a vizet. Jesse az ajtójának dőlve állt. A haja ördögien kusza volt, de én arra vágytam, hogy beletúrhassak. Ó már! Le kell hűtenem magam, a bőröm szinte perzsel... Mi van, ha tényleg beteg vagyok?
- Hú... nem mondod, hogy eddig bent voltál. – mondta mikor meglátott.
- Nem kértem a véleményed!
- És?
- Mit és?
- Danielle, beszélnünk kéne. - mondta szinte hang nélkül.
- Ja. Kéne. De nem beszélünk. - mondtam és elindultam a szobám felé, de megelőzött és az utamat állta. – Nem állnál félre, hogy végre bemehessek a szobámba?
- Hogy ismét rám csapd az ajtót?
- Igen. – válaszoltam mosolyogva.
- Nem! Nekünk beszélnünk kell, és ha tetszik, ha nem, végig fogsz hallgatni! Egyébként, miért te érzed magad megsértve? Mond meg, hogy mit tettem azért, hogy ezt érdemlem!
- Miért? Te talán játszhatod az öntelt sztárocskát, de én nem érezhetem magam megsértve?
- Miről beszélsz?- kérdezte csodálkozva.
- Majd rájössz, de addig is menj vissza Corinhoz, bizonyára máris hiányoztál neki. - jegyeztem meg keserűen, majd kikerültem és bezárkóztam a szobámba. Addig tartottam magam, míg a szobám ajtaja előtt állt, de amint meghallottam távolodó lépteit előtörtek a könnyeim.
Mikor már mindenki elhagyta a házat, kisétáltam a teraszra. Ez az egész veszekedés Jessevel - ráadásul éhgyomorra- teljesen kikészített. Bizonyára rohadtul fájhat a feje.. én meg itt ordítozok vele. Na, jó most nehogy már elkezdjem sajnálni! Mégiscsak megbántott, még ha nem is tudja, hogy mivel, nekem akkor is k*rvára fáj ez az egész. Vagy legalább mentek volna szobára, vagy valami, de ne mindenki előtt, legalábbis ne előttem, legalábbis, ha kérhetném. A mobilom megszólalt és a kijelzőn az „ismeretlen szám” felirat villogott. Bár senkivel sem akartam beszélni, mégis úgy gondoltam, hogy felveszem hátha fontos. Felvettem és bemutatkoztam, majd egy érdes férfihang üdvözölt és elmagyarázta, hogy azért hív, hogy mennyek be a PIXMA stúdióba egy meghallgatásra, ugyanis lehetséges, hogy benne lehetek abban a videó klipben, amire „jelentkeztem”. Nagyon boldog voltam és folyamatosan hálálkodtam az embernek, holott lehet, hogy inkább Justin-nak kéne. Tényleg, lehet, hogy találkozok vele ismét? De jó lenne.. tegnap is jót beszélgettem vele és, bár félek bevallani, de hiányzik is. Ahogy rám mosolygott meg, ahogy beszélt velem. Ő a legnormálisabb srác, akit valaha ismertem!
- Kisasszony, itt van még?- kérdezte a férfi, akit –időközben kiderült- Robert Moss-nak hívnak.
- Igen, bocsánat, csak elkalandoztak a gondolataim. Sajnálom.
- Semmi gond. Csak annyi lenne még, hogy ma délelőtt tíz órára be kéne jönnie a stúdióba. Megoldható?- kérdezte, bár a hangja az enyémhez képest eléggé unott volt. Mintha ugyan azt a szöveget ismételné.
- Persze. - Válaszoltam, az órámon 9:25 volt, tehát még van pár percem rendbe szedni magam.
- Remek, akkor várom. Viszlát.
- Viszlát. - Suttogtam boldogan és az sem érdekelt, ha már nem hallotta. Mikor kinyomtam sikítozva ugráltam örömömben, majd rohantam fel az emeletre, hogy valami elfogadható göncöt rángassak fel magamra és jól is nézzek ki. Ne is mondjam, ez a művelet újabb 15 percet vett igénybe, de megérte! Lerohantam a garázsba és fölpattantam a motoromra. Ahogy beindítottam felhördült a motor, majd szép lassan olyanná vált, mint egy doromboló kiscica, csak épp egy kicsit hangosabb változatban. Kihajtottam a főútra és rögtön le is fordultam a St. Stone utcába, ahol a PIXMA található. Nem voltak olyan sokan az úton, így elég gyorsan megérkeztem a stúdióba, ahol az a bizonyos Robert, akivel beszéltem egy műmosollyal az arcán fogadott, majd leültetett egy székre. Csak annyit mondott, hogy várjak, amíg be nem hívnak. Hát igen. Ez eltartott egy darabig. A szoba –ahol voltam- váróteremként szolgálhatott, olyan emberek számára, akik meghallgatásokra jönnek. Nem volt benne sok minden. Csak pár fotel, három fikusz és két nagyon ocsmány kép, amikre ránézni is öngyilkosság. A falak pedig libaf*s... bocsánat okkersárgára voltak festve egy kis zölddel összekutyulva, ami tényleg úgy nézett ki, mint a libaf*s. Jó húsz percig ültem a szobában, mikor az egyik ajtón kisétált egy barna hajú és szemű lány. Nagyon csinos volt, bár a mosolya nem igazán.. természetes. A szemében mégis boldogság csillogott. Akkor most ő kapta meg vagy mi van? Mikor a nevemet mondták, félve indultam el az ajtó felé. Az előbb kilépő lány végigmért, majd elmosolyodott, de ez a mosoly olyan „jobb vagyok nálad, mi tagadás” féle volt. A kedvem azonnal elszállt, mintha minden életkedv elment volna belőlem. De aztán, mikor megláttam, ki ül az asztalnál ismét vidám lettem. Mr Moss és Justin épp beszélgettek valamiről. Az ajtóban álló kb. 36 éves nő - akinek a kezében egy pohár gőzölgőkávé volt- bátorítón rám mosolygott és behívott a szobába. Ott leültettek egy székre, majd minden szempár rám szegeződött.
- Nos Miss Smith, hívhatom Danielle-nek? Mellesleg a Danielle nem férfinév? – kérdezte Mr Moss.
- Igen, hívhat Danielle-nek és nem férfinév.
- Értem. Mr Bieber-rel mi leszünk azok, akik eldöntik, hogy ön szerepelhet-e a klipben. Nos, mivel ez a klip egy mosolyról fog szólni, így mosolyogjon!
- Ez nem fog menni.
- Már mért nem? –ennek a Moss-nak folyamatosan olyan kötekedő és ellenszenves a beszédstílusa.
- Parancsra nem lehet mosolyogni, mert annak csak sírás lesz a vége.
- Ha szerepelni akar bármiben is, akkor vagy képes parancsra mosolyogni, vagy most azonnal hazamehet! – Moss, elég dühösnek tűnik.
- Robert, beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte Justin.
- Persze, persze. –hirtelen nagyon megváltozott a modora, mintha félne Justin-tól.  Mindketten felálltak és kimentek a szobából. A nő, aki bekísért, hozott nekem egy bögre teát, amíg várakozok. Pár perc múlva visszajöttek. Mr Moss helyet foglalt, Justin pedig mellém sétált. Lehajolt a fülemhez és azt mondta:
- Figyelj a tetőn azt mondtam neked, hogy ez a dal olyan, mintha rólad szólna nem igaz?- kérdezte, aprót bólintottam- Remek, ezzel csak az a baj, hogy Robert nem úgy gondolja, mivel nem akarsz mosolyogni.
- De..- mikor a szemembe nézett elakadt a szavam.
- Rajtad múlik. - ismét bólintottam- Ha te mosolyogsz...
- Akkor én is mosolygok. - mondtam és a végén mindketten elmosolyodtunk. Justin visszasétált Moss asztalához. Mr Moss helyeslően bólogatott, mikor ismét rám nézett, de én már nem figyeltem rá, sőt arra sem, amit mond. Egyszerűen csak mosolyogtam és jól esett, hogy Justin visszamosolyog.