6.fejezet

Az óráról kicsengettek, észere sem vettem, hogy milyen gyorsan telt az idő.. Mivel a második órám is biosz, így a teremben maradtam, ahogy Jesse is. És pontban, mikor a tanár befejezte a mondanivalóját, egy csomó lány vette körül. Nagy levegőt vettem és az ablakhoz sétáltam. Kissé kinyitottam, hogy némi friss levegőhöz jussak. A hideg szél az arcomba csapódott és vele együtt átjárt valami nyugalom féleség, amit már egy jó ideje nem éreztem. Majd mint egy villámcsapás, megszólalt a jelző csengő és én újra visszatértem a jelenbe. Becsuktam az ablakot és savanyú képet vágva néztem Jesse-re és az őt körülvevő csoportra. Körbenéztem a terembe, mikor megláttam Michael-t. Odasétáltam hozzá és leültem a mellette lévő üres székre. Az arcomat a kezeim közé temettem és úgy sírtam... némán, hogy senki se hallja. Michael átölelt, amit én viszonoztam és halkan megvigasztalt.
- Danielle, nyugodj meg. Figyeld meg, minden rendben lesz! Te is ezt mondtad nekem, nem emlékszel?
- Tudod, ez az egész olyan, mint amit te mondtál. Mi sem passzolunk össze Jesse-vel. Nézz rá! Ő egy szupersztár! Én meg...
- Te Danielle Smith vagy, a világ egyik legvagányabb csaja! Bármelyik srác megadna érted bármit ezt te is tudod! Szóval most menny és zavard el a többi lányt, aztán beszéljétek meg!-mondta Michael.
- Ne zavarjak feléd néhányat?-kérdeztem már mosolyogva.
- Nem.-mosolygott- Más terveim vannak a jövőre nézve.-kitöröltem a könnyeket a szememből és visszasétáltam a helyemre.
- Tűnés!-mondtam minden egyes csajnak egyszerre.
- És ha nem?-kérdezte Caroline.
- Mond csak Caroline, szeretnéd, hogy megmaradjanak a hajszálaid?-sziszegtem.- És ti?- morgolódva ugyan, de elmentek órára, vagy épp a helyükre. Én leültem a sajátomra, Jess érdeklődve nézett rám.
- Beszélnünk kell!-mondtam.- Én nem bírom ezt az egészet! Miért nem mondtad el, hogy énekes vagy? Miért akartad titokban tartani? Ez Hollywood!
- Tudom.-mondta viszonylag halkan. Amint megszólalt egy sereg lány telepedett köré.
- Hát ezt nem hiszem el!-suttogtam. Tanácstalanul néztem Michael-re, aki nem tudott mit szólni hozzá.
- Lányok, nem lehetne hogy négyszemközt beszéljek Danielle-el?-kérdezte Jesse. Azonnal felé fordultam.
- Minek, ha itt vagyunk mi?-kérdezte az egyik.
- Maradj már csendben! Nem hallom mit mond!-mondta más valaki. Ennek sohasem lesz vége. Fogtam egy kis cetlit és ráírtam, hogy: "Amint belép a tanár kéredzkedj ki! Az udvaron foglak várni! Danielle" Odanyomtam Jesse kezébe, majd Michael-hez sétáltam és elmondtam neki a tervem. A nagy része abból állt, hogy úgy teszünk, mintha nagyon rosszul lennék. Michael kér nekem egy kilépőt, így én kint tudok lenni zavartalanul. A terv szerencsére bevált, Michael elment valahová "hazakísérem Danielle-t" címszó alatt, mivel azért nem 2 percnyire lakok a sulitól. Én pedig leültem az egyik padra. Hátrahajtottam a fejem és élveztem, ahogy a nap sugarai felmelegítik az arcbőröm. Mikor meghallottam a csengőt, az ajtó felé fordultam és vártam mikor jön ki Jesse. Mi van, ha el sem olvasta, amit írtam? Vagy -ami rosszabb- elolvasta és elhajította.. Jaj, annyira remélem, hogy ez egyike sem következett be! Az ajtó kinyitódott és Jesse lépett rajta ki. Hirtelen, mintha a szívem gyorsabb ütembe kapcsolt volna.. Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá és... inkább nem áltatom magam. Jesse mellém sétált, majd leült a padra.
- Sajnálom, igazad volt. Tényleg el kellett volna mondanom. Csak nem akartam, hogy valami öntelt sztárnak gondolj. Mert nem vagyok olyan. Sajnálom, hogy ezzel az egésszel megbántottalak, nem akartalak.. -suttogva hozzátette- főleg nem téged. Tényleg nem énekelnem kellett volna, hanem inkább megmondani az egészet, de tudod a zenész a dalaiban mesél el mindent. Ezért énekeltem ahelyett, hogy megmondtam volna mire gondoltam.
- Sajnálom. Túlreagáltam az egészet.. Nem kellett volna.. Tényleg sajnálom.-mondtam. Félretolta az arcomba csúszó hajszálakat és gyengéden végigsimított rajta. Hirtelen egy kocsi parkolt le mellettünk, aminek az oldalára nagy betűkkel rá volt írva: "LA|StarNews". Los Angeles első számú szennycsatornája...