4.fejezet

Mikor felébredtem, furcsa mód nem emlékeztem az álmomra, pedig általában emlékszem. Bementem a fürdőmbe és gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam, az aznapi ruhámat. -és ekkor jutott eszembe- Nincs mivel suliba mennem. Felkaptam a tornacipőm és a válltáskám, majd lerohantam a nappaliba.
- Nagyi, Matt már elment?-kérdeztem.
- Igen, miért történt valami?-kérdezte a nagyi aggódva.
- Nem.. vagyis de! Destiny-éknél hagytam tegnap a motorom és most nem tudok mivel menni a suliba!
- Én elvihetlek!-a hangja hallatára megborzongtam.
- Ez remek ötlet Jesse!-mondta a nagyim. Persze, hogy az. Destiny tervelte ki!- Kicsim mondtam, hogy Jesse a ti iskolátokba fog járni? Csak másik évfolyamba.- Azt hiszem itt teljesen elvesztettem a fonalat! Mi van? Egy suliba???
- Nem... még nem mondtad.-mondtam néhány másodperc szünet után.
- Most már tudod! Így legalább nem lesz nehéz dolga Jesse-nek eljutnia az iskoláig! Sziasztok! Szép napot!-köszönt el a nagyi. Kissé duzzogva beszálltam Jesse autójába, amit persze észre is vett.
- Az a baj, hogy én viszlek vagy, hogy egy suliba fogunk járni?-kérdezte, kissé feszülten. Most mondjam azt, hogy is-is? Persze, hogy aztán örökre elássam magam előtte!
- Nem... Az a baj, hogy mindig én tudok meg mindent, utoljára.-mondtam karba tett kézzel. Jesse kifújta a levegőt és beindította a kocsit. Miután kiállt a garázsból, útbaigazítást kért a személyes GPS-étől, vagyis tőlem. Hamar beértünk, mindenki Jesse-t és az autóját bámulta. Ja, meg a lányoktól kaptam néhány "halott ember vagy" pillantást. Na, már csak ez hiányzott! Mielőtt még eliszkolhattam volna a közelből, Jesse megállított.
- Danielle megmutatnád, hogy hol van a titkárság?-kérdezte.
- Nem is tudom. Szerintem ebben a pillanatban a legtöbben a föld alá kívánnának!-mondtam szinte suttogva. Jesse körülnézett, a lányok nagyokat sóhajtottak a tekintetétől.
- Szerintem ez velem sem van másképp.-mondta mosolyogva. Mivel nem értettem, hogy mire céloz megfordított, így láttam a parkoló másik végében álló csapatot. Tom Cover és a követői... hé, egy pillanat! Bill mióta van köztük? Itt valami nem stimmel..
- Biztos irigylik a kocsid.-mondtam, miután visszafordultam hozzá.
- Lehet, de az is lehet, hogy miattad van ez az egész. Szóval megmutatod?-kérdezte.
- Miért is miattam?
- Ha megmutatod elmondom! Tudod, nem igazán szeretek a figyelem központjában lenni, legalábbis ilyen téren nem.
- Jó, megmutatom.-mondtam és elindultam Jesse-vel együtt, az említett irányba. A titkárság szerencsére épp a bejáratnál van, így gyorsan elintézte Jesse a dolgait. Megmutattam neki, hogy hol lesz az első órája, majd mentem is matekra. Szerencsére csengetés előtt beértem. A tanár nem igazán kedvel... és bármiért képes felelősségre vonni. Valaki leült mellém, bár nem igazán figyeltem, hogy ki.
- Hé kis csaj, nem akarsz eljönni valahová?-szólalt meg mellőlem Tom.
- Tom, húzz innen!-morogtam mérgesen.
- Jaj, nyuszifül ne légy már ilyen!
- Azt mondtam tűnés! Lehet, hogy a suli többi csajának bejön a szöveged, de nekem nem! Szóval szállj le rólam!
- Ez nem fog menni! Pláne most, mikor ilyen népszerű lettél a fiúk közt. Ja, igen egész órán itt fogok ülni melletted!
- Figyelj, nem lehetne, hogy másik órán ülj mellém? Nem akarok megbukni matekból, csak miattad.-mondtam mérgesen.
- Nem fogsz, pont miattam.-mondta mosolyogva.
- Kérlek!-álltam fel, majd egyenesen Savannah mellé sétáltam.- Leülhetek?-kérdeztem.
- Persze! Tom megint olyan?
- Mikor nem?-a mondat végére mind ketten nevettünk.
- Ki volt az a srác, akivel jöttél? Penelope is igencsak megnézte magának.
- Ahogy mindenki a suliból.-sóhajtottam.- Ő az a srác, aki a nagyim barátnőjének az ismerőse.
- Na, ne! Vele laktok egy házban? Mamám! Iszonyatosan mázlista vagy!-mondta. Hát igen... -belépett a tanár- gyorsan elővettem a füzetem és a többi cuccom. Úgy tettem ki a padra, hogy biztos ne találjon rajta kivetni valót. Mint mindig, most is megnézte a padokat, hogy hogyan rendeztük el a felszerelést. Hál' istennek ezt most megúsztam. Az óra nagyon hosszan és unalmasan telt. Szerintem nem percek, hanem órák teltek el a két csengetés között, de a lényeg az, hogy végre vége az órának! Végre egy kis szabadság! Sajnos a szünetek gyorsan telnek... mehettem törire, majd utána a többire. Nem is az órák voltak a lassúak, hanem maga az egész nap. Mikor végre vége lett az utolsó órámnak, mentem is az ebédlőbe. Vettem egy üveg ásványvizet és egy szendvicset, majd megkerestem a többieket. Hope az asztalnál ülve integetett, mikor észrevett. Odasétáltam melléjük, letettem a tálcám, majd leültem legjobb barátnőim közé.
- El sem fogod hinni, hogy mit hallottunk!-mondta boldogan Hope.
- Igen! Képzeld Penelope mindenkitől azt kérdezgeti, hogy honnan ismered Joe Brooks-t!-folytatta Destiny.
- És honnan is ismerem?-kérdeztem, fogalmam sincs, hogy ki is lehet ez a Joe Brooks!
- Rákerestünk a google-n és nem fogod kitalálni, hogy kinek a képét adta ki!-kérdőn néztem rá, mire Hope elővette a mobilját és megmutatott egy képet Jesse-ről.
- Mi van Jesse-vel?-kérdeztem, még mindig teljesen értetlenül.- Az előbb valami Joe-ról beszéltünk nem?
- Épp ez a lényeg!- Destiny letette Hope telefonját elém, majd folytatta -Mikor rákerestünk erre a Joe-ra Jesse fényképeit adta ki a kereső! Jesse igazából Joe Brooks!
- Ti azt mondjátok, hogy Jesse és Joe Brooks egy és ugyan az a a személy? De ha ez így van, akkor miért nem hívja magát Joe-nak? Miért mondja azt mindenkinek, hogy őt Jesse-nek hívják?-kérdeztem.
- Mert úgy hívják.-ült le mellénk Michael.- Az eredeti neve Jesse Forw, csak megváltoztatta miután híres lett.
- És ezt te onnan tudod, hogy???-kérdezte Hope.
- Mondta.
- Aha!-mondtuk mindhárman teljesen egyszerre. Jesse belépett az ebédlőbe, mire hatalmas csend lett. Mindenki felé fordult és.. talán várt valamire. Jess.. vagy Joe a szemeit forgatta, majd vett egy ásványvizet és leült az asztalunkhoz. Miután leült, még mindig őt figyelték, de nem csak a többiek, hanem mi is. Néhány pillanattal később belépett az igazgató és felszólított mindenkit, hogy törődjön a saját dolgával. Ezután ismét mindenki visszafordult a kajájához és az egész ebédlőt betöltötte a hatalmas ricsaj. Penelope, Dianna és Colin felállt és az asztalunkhoz sétált, majd megálltak Jess... oké, most már meg kell kérdeznem, hogy hogy is hívjam.. Szóval megálltak Jess/Joe mellet.
- Hello. Nem akarsz mellénk ülni?-kérdezte Penelope. Hogy képzeli? Elvégre a bátyámmal jár, nem? Vajon tényleg az zavar, hogy a bátyámmal jár és itt flörtölget Jesse-vel... vagy inkább az, hogy flörtöl vele? Jesse rám nézett, majd Penelope-ra.
- Nem, kösz.-mondta egyszerűen. Mindhárman, olyan gyorsan elhúztak -vissza a helyükre- , mint a sicc! Csendben ültünk tovább az asztalnál. Néhány perc elteltével már nem bírtam tovább, így kimondtam azt, ami a lelkemet nyomta.
- Miért nem mondtad, hogy te vagy Joe Brooks?-kérdeztem Jesse-t.
- Joe Brooks-szal már végeztem. Felhagytam az énekléssel. Egyszerűen, csak normális életet akartam élni. Mit gondoltál volna rólam, ha tudod, hogy énekes voltam?
- Talán még jobban érdekelt volna, hogy miért is jöttél pont ide LA-be pláne, ha abbahagytad az egészet!-mondtam, feláltam az asztaltól és dühösen kiszaladtam az épületből. Szaladtam, szaladtam Destiney-ék házához. Szerencsére közel volt valamelyest a sulihoz, így hamar odaértem. Nem is tudom, hogy miért szaladtam el. Talán dühös voltam Jesse-re, hogy hazudott... Leültem barátnőm házának teraszára és megpróbáltam kitalálni, miért is csináltam mindezt. Miért remegnek a lábaim, ha rám mosolyog? Miért öntött el a féltékenység, mikor Penelope, csak úgy odasétált hozzá és flörtölgetett? Miért lettem ennyire mérges rá? Destiny leparkolt a garázsfeljárón, majd Hope-pal együtt hozzám szaladtak.
- Minden rendben?-kérdezték.
- Nem. És az a legrosszabb, hogy nem csak egy suliba járok vele, de még egy házban lakunk is!-mondtam egy könnycsepp kíséretében.
- Mi lenne, ha ma nálunk aludnál?-kérdezte Destiny.
- Holnap pedig nálunk.-mondta Hope.
- Kedvesek vagytok, de... nem tudom.
- Ma este nálunk alszol! Holnap pedig eldöntöd, hogy átmész-e Hope-ékhoz, vagy haza mész!-mondta Destiny.- Szóval gyere, szállj be a kocsiba és máris indulás hozzátok!- beszálltam a kocsiba. Az út egészében csendben ültem a hátsóülésen. Mikor megérkeztünk. Elkéredzkedtem a nagyitól, majd felszaladtunk a lépcsőn, hogy összepakoljuk a cuccaimat. De ha most nem akkor mikor? A sors közbe avatkozott és pont akkor sétáltam el Jesse ajtaja előtt, mikor kinyitotta.
- Danielle! Én..-kezdett bele. Dest megfogta a csuklómat és beráncigált a szobámba, majd bezárta az ajtót.
- Figyelj. Azért jössz át hozzánk, hogy egy kis időre elfelejtsd. Szóval, ha véletlen szembetalálkoznál vele még egyszer, próbáld meg nem észere venni! Csak mára! Át kell gondolnod a dolgokat! Te mondtad!-mondta Dest. Megfogtam néhány ruhát és bevágtam egy táskába, majd utána az angol és a biosz könyvem, meg persze a füzeteim. Jesse szobájából, átszűrődött egy igencsak kellemes dallam. Gitár pengetés... és egy gyönyörű hang.
- Ó, nem, ó, nem, nagyon hosszú útnak tűnik, menni, menni. Sok lépést a rossz irányba. Kérlek, maradj. Ne hagyj itt, csak maradj. Nem engedlek el. Ne szaladj el.-énekelte Jesse.
- Ez a Runaway.-mondta Hope.- Az egyik dala.
- Nem hat meg vele.-mondtam keserűen, holott a lelkem mélyén imádtam, az egész dalt.- Mennyünk!-kinyitottam az ajtót, majd mindhárman lementünk a nappaliba. A dal egyszeriben elhallgatott és Jesse lesétált a lépcsőn.
- Danielle. Kérlek!-mondta. A nagyi megfogta Destiny és Hope csuklóját és leültette őket a kanapéra.
- Lányok, mehetünk?-kérdeztem tőlük. Jesse válaszolt helyettük.
- Nem akarom, hogy ez legyen! Ne menekülj!-idézett a dalából.
- Attól, hogy énekelsz pár sort még nem változik meg a tény, hogy hazudtál.-mondtam dühösen, majd leszaladtam Dest kocsijához. A lányok utánam jöttek, majd együtt elindultunk Hope-ékhoz, hogy kitegyük, majd vissza Destiny hez. Dest beállt a garázsba, majd felmentünk a szobájába. A szülei nem voltak otthon, mint általában... de legalább neki vannak! Barátnőm bekapcsolta a gépet, majd lement a konyhába, csinált egy kis pattogatott kukoricát.
- Figyelj csak Dest, megnézhetek valamit, amíg nem lesz kész a kukorica?-kiabáltam le az emeletről.
- Persze!-kiabált fel. Bekapcsoltam az internetet és beírtam a youtube-ba: "Joe Brooks - Runaway" Még egyszer meghallgattam; most csak a dalra figyeltem. Hihetetlen, de tényleg igaza volt. Menekültem, előle..

Joe Brooks - Runaway