24. fejezet

Másnap 9 óra felé ébredtem. Életemben nem aludtam még ilyen sokáig, de úgy látszik, erre most szüksége volt a szervezetemnek. Körbenéztem a szobában. Minden a szokásos helyén volt, majd megakadt a szemem egy szépen díszített dobozocskán, ami az éjjeli szekrényemen hevert. Vagyis nem is egy, hanem kettő.

- Az ikrek születésnapja! - suttogtam rémülten, majd azon nyomban a szekrényemhez rohantam, hogy előkotorjak valami alkalomhoz illő ruhát. Választásom végül egy piros koktélruhára esett, amit egy fekete övvel dobtam fel. A nyakamba akasztottam egy egyszerű nyakláncot, kivasaltam a hajam és feldobtam egy gyors, viszont mégis szép sminket. Legyen egy kis emberi kinézetem. Ahogy az órára pillantottam, láttam, már így is késésben vagyok, így gyorsan felkaptam az ajándékokat és már szaladtam is lefelé a lépcsőn.

- Elle? - Hallottam meg bátyámat mögülem. Kissé meglepettnek tűnt, bár nem értettem miért. Ügyet sem vetve rá, felkaptam egy, a ruhához illő lapos talpú cipőt, és indultam is.

- ELMENTEM. - Kiabáltam, csakhogy biztos mindenki meghallja és már ott se voltam. Motorra nem ülhettem ebben a ruhában, így kénytelen voltam fogni egy taxit. Elment vagy 5 is mellettem, mire végre egy megállt. - A Nostredame st. 56.-ra legyen szíves.

A sofőr bólintott és már indult is. Loren és Mary meg fog ölni.. Jobb esetben csak a hajamba kenik a tortájuk egy részét. Ahogy elképzeltem magam süteménnyel a hajamban.. nevetnem kellett. A vicc az egészben az, hogy képesek is arra, hogy ezt megtegyék.

Mikor végre odaértem, kifizettem a taxist és már rohantam is (szó szerint) a hátsó kertbe. Susanék ott tartották az ünnepséget. Kinyitottam a kis kaput, majd alig, hogy betettem a lábam, két oldalról letámadott két kis apróság.

- Danielle! - mondták ki egyszerre a nevem. Az arcukon látszott, mennyire örülnek nekem. Nem tudtam nem elmosolyodni. Annyira édesek voltak. Aztán elkezdték mesélni, mi mindenről maradtam is le idáig. Vicces volt, amint egymás szavába vágtak. Loren kezdte, majd Mary.. és így tovább.

- Képzeld, van egy óriási tortánk és...

- ..apu meghívta a One Directiont és...

- ..kaptunk egy csomó ajándékot és..

- Jó, jó... - Feleltem nevetve. - Először engedjetek be, hogy én is oda adhassam az ajándékotokat.

Több se kellett, azonnal elengedtek, majd arrébb álltak. Egy lépéssel jutottam előrébb, majd mindketten húzni kezdtek befelé. Az asztalhoz érve rám szóltak, üljek le közéjük. Még egy szelet tortát is kaptam.

- Külön neked raktuk félre. - mondta Loren, mikor húga átnyújtotta nekem a szeletet.

- Jaj, köszönöm szépen.- Vettem el tőle a tányért, majd a táskámból előszedtem az ajándékaikat. - Ez pedig a tiétek.

Kiszedték a kezemből mind a két csomagot, majd a nyakamba ugrottak és elrohantak a szüleikhez. Csak nevetni tudtam az egész jeleneten. Aztán feltűnt, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Velem szemben foglalt helyet egy férfi/fiú, aki hozzám hasonlóan jól szórakozott az előbbin. Barna haja rakoncátlan göndör fürtökben keretezték kisfiúsan aranyos arcát. Smaragdzöld szemei elképesztő mélységet sugároztak. Képtelen voltam elfordítani a tekintetem róla, bár már elég kellemetlenül éreztem magam, amiért bámulom szegényt. Végül ő maga törte meg a csendet.

- Jófej kislányok.

- Igen, azok. Imádom őket. Egyébként a nevem Danielle, de hívj csak Elle-nek. - Nyújtottam felé a kezem, ahogy azt illik, ő finoman megfogta, kilencven fokba elfordította, majd ujjperceimre apró csókot lehelt.

- Harry Styles. - Nézett rám mosolyogva. Ó én idióta! Képzeletben a falba vertem a fejem, mert közben leesett az a bizonyos....és elég nagyot koppant. Hisz a lányok szóltak, hogy az apjuk elhívta a kedvenc együttesüket a One Direction-t, aminek ugyebár Harry is a tagja, ahogy Liam, Louis, Niall és Zayn is. Szép volt Danielle, gratulálok. Ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy az arcomon előbb az egész lejátszódott, csakúgy, mint a fejemben. Mulattatta a szétszórtságom, amitől én tehetetlenül elvörösödtem. Lesütött szemmel inkább a tortámat kezdtem fixírozni. Ekkor esett le, hogy a kezem még mindig az övében volt. Gyorsan kihúztam onnan, majd ittam egy kortyot a narancslevemből. A háttérből hallottam a kislányok ujjongását, ahogy az ugrálóvárban játszanak. Defrosték mindig jó partykat adtak, ezt el kell ismerni. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem Lorenéket, de elém állt valaki, így esélyem se volt erre. Ahogy felnéztem, ismét abba a zöld szempárba ütköztem. Ma már sokadjára. Felém nyújtotta a kezét, s fejével oldalra intett, jelezve, hogy menjek vele. Nem tudom, mi is késztetett rá, de így tettem. A kert egy eldugott részébe mentünk. Oda, ahova sokszor láttam elvonulni Mr. és Mrs. Defrostot.

- Miért jöttünk ide? - böktem ki az első gondolatot, ami a fejemben cikázott.

- Kettesben akartam lenni veled. - felelte nemes egyszerűséggel.

- A többiek nem veszik rossz néven? - Kérdeztem a banda többi tagjára utalva. Ahogy távolodtunk az asztaltól, éreztem a hátamban a pillantásaikat. - Louis tekintete, mintha kissé rosszalló lett volna..

Harry csak nevetett az egészen. Az arcáról valahogy lehetetlennek tűnt levakarni azt az édes mosolyt.

- Az én dolgom, mit csinálok. Persze, nem szoktak örülni, ha a dolgaim a címlapokra kerülnek...mondjuk én se. Úgy gondolom, nem lehet nagy baj abból, ha beszélgetünk. Még az elején szeretném leszögezni, hogy bocsánat, ha elkalandoznának a gondolataim, de gyönyörű lány vagy. Mesébe illő látványt nyújtasz.

- Én.. nem is tudom.. köszönöm. - Össze-vissza hebegtem-habogtam.. nehezemre esett értelmes mondatot kinyögni. Lehengerelt. Az arca, a szeme, a szája, a beszédének stílusa, az akcentusa, szájának mozgása.. egyszerűen minden. Már értem miért van annyira oda érte egy csomó tinilány.

Aztán, valahogy sikerült feloldódnom. A beszélgetésünk hasonlított két hétköznapi emberéhez. Mesélt a családjáról. Megtudtam pl. hogy az anyukája -Anne- minden héten ott volt az X faktor élő műsorain és 'Harry has the X Factor' pólót viselt; vagy pl. azt, hogy van egy nővére, akit Gemmanak hívnak és három évvel idősebb nála. Ő pedig kérte, hogy meséljek magamról. Nem esett nehezemre, egészen addig, míg a kapcsolataimról nem kérdezett. Most meséljek a kapcsolatnak se mondható kapcsolataimról? Még azt hinné, hogy kifejezetten csak az énekesekre bukok, vagy valami hülye betegségem van. Talán jobb, ha azt hanyagolom.

- Szóval inkább hanyagolnád..-mondta, amint a szemembe nézett. Aprót bólintottam. Hirtelen egy hang törte meg addigi békés nyugalmunkat. Zayn volt az, a hangja kissé sürgető volt.

- Harry, kezdünk.

- Máris megyünk. - Felelt. Zayn bólintott és már indult is vissza. Harry felém fordult. - Örülnék, ha megnéznéd te is.

- Élőben hallgathatom a One Direction-t? Ki nem hagynám. - nevettem, ő pedig csatlakozott.

A szülinaposok dönthettek arról, hogy melyik számokat szeretnék hallani, így az első rögtön a 'What Makes You Beautiful' lett. Élőben valahogy sokkal jobb, mintha a YouTube-on üvöltetnénk. Imádtam a hangjukat. Kb attól a pillanattól kezdve, hogy a lányok megmutatták. Igaz, néha nagyon elegem volt belőlük, mert mikor már egy nap vagy 40x hallod az 'Forever Young'-ot, na az már tényleg sok(k). A WMYB után a 'Kiss You' jött, majd a 'Live While We're Young' és a 'One Way Or Another' feldolgozásuk. Lehet, hogy valamit beképzeltem közben, de mintha Harry túl sokszor nézett volna rám a dalok közben... nem, biztos csak képzelődtem. Nincs rá más magyarázat. A műsort hatalmas taps kísérte. Az ikrek és a többi kislány mind ujjongott. A srácok autogramokat osztogattak a kicsiknek, majd nem sokkal utána beszálltak egy fekete sötétített üvegű kocsiba és elmentek. Még csak el sem köszönt... Gondoltam szomorúan, bár nem is tudom mire számítottam egyáltalán. Elköszöntem Defrostéktól, majd a törpéktől is. Jobbnak láttam most már menni. Nem akartam megint ácsorogni az utcán, hátha megáll egy taxis, így elindultam gyalog. Nem sokkal ez után egy ismerős hangot hallottam magam mögül.

- Baby you light up my world like nobody else. The way that you flip your hair gets me overwhelmed, but when you smile at the ground it ain't hard to tell..

A szívem kissé hevesebben kezdett verni. Ezek szerint mégse ment csak úgy el. Elmosolyodtam és megfordultam. Nem kellett csalódnom a látványban. Maga Harry Styles állt ott. Az egyetlen dolog, ami változott rajta, amióta utoljára láttam az a fekete szemüveg, amit gondolom azért viselt, hogy kevésbé ismerjék fel.

- Azt hittem te is elmentél a srácokkal.

- Talán azt szeretted volna? - a szája még mindig mosolygott, de a szeme valahogy nem. Bűntudatom lett, pedig nem volt miért.

- Dehogyis. Sőt örülök, így legalább nem egyedül kell hazasétálnom.

Lehet, meg se hallotta azt, amint mondtam. Leintett egy taxit, s kitárta előttem az ajtaját.

- Kisebb eséllyel tűnök fel az embereknek. -magyarázta- Nem hiányoznak a pletykák. Gondolom neked se.

- A legutóbbiak után bátran kijelenthetem, hogy köszönöm, elég volt.- feleltem, majd beültünk a kocsiba. Egy közeli kis park bejáratánál szálltunk ki, majd az azzal szembe lévő hotel felé indultunk.

- Itt talán nyugodtabb. -mikor látta ijedt arckifejezésem, hozzátette- Ne gondolj semmi rosszra.

Aprót bólintottam, s követtem. Idő közben a szemüveg rám került. Így nem járhatott el későbbiekben a személyzet szája rólam. Harry lakosztálya hihetetlenül elegáns volt. Életemben nem jártam ilyen helyen.. na jó, talán Justinék háza nézett ki hasonlóan.. és akkor megint az emlékek.. egy szomorú sóhaj hagyta el ajkaim.

- Mi baj?

- Csak eszembe jutott egy emlék..

- Azzal kapcsolatban, akivel szóba hoztak az újságok? Hogy hívják?

- Lényegtelen a neve. - Suttogtam magam elé révedve. - Ahogy az is, hogy egyáltalán mi történt.

- Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni.- Tanácstalanul álldogált a szoba sarkában. Nem tudta, mit tegyen és őszintén szólva én se tudtam volna neki megmondani. Kis idő elteltével közelebb jött hozzám, s szorosan magához ölelt.. Elkezdett valami dalt dúdolni, majd énekelni. Mindeközben szép lassan körbekeringtük a szobát.

"I, I wanna save you

Wanna save your heart tonight

He'll only break you

Leave you torn apart, oh

I can't be no superman,

But for you I'll be super human

I, I wanna save you, save you, save you tonight

...

What you want, what you need

Has been right here, yeah

I can see that you're holding back those tears, tears

I, I wanna save you

Wanna save your heart tonight

He'll only break you

Leave you torn apart, oh

I can't be no superman,

But for you I'll be super human

I, I wanna save you, save you, save you tonight"

Egy kósza könnycsepp gördült végig az arcomon, majd még egy. Nem, nem sírtam. Csupán meghatódtam..legalábbis ezt mondtam magamnak. Annyira gyönyörű volt a dal. Harry maga felé fordította az arcom. Valami, a szemében egyre közelebb húzott magához. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de az a valami minduntalan vonzott, amikor csak bele néztem. Délután is éreztem ezt a különös vonzást. Lehetetlen volt neki ellenállni.

Hirtelen egy, a közelben lecsapó villámlás hangja törte meg a ránk ereszkedő csendet és egyúttal rebbentet szét. - Ideje lenne indulnom, a bátyám és a nagyim már bizonyára halálra aggódták magukat. - szólaltam meg végül, s közben már nyitottam is az ajtót.

- Mikor láthatlak újra?

Hihetetlen, mennyire abszurd volt az egész helyzet. Épp mint a Justinos eset.. vagy ott van Ian, vagy épp Joe.. Miért pont én ütközök bele ezekbe a sztárokba? Hisz annyian lennének a helyemben. Annyi rajongó van, aki ölni tudna azért, hogy egy szobában lehessen kedvencével. Erre én? Menekülök. Már sok. Viszont azt nem tagadhatom, hogy jól éreztem magam a mai nap folyamán Harryvel.

23. fejezet

Bill-lel rájöttünk, arra, ami már rég nyilvánvaló volt. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Jessie.. Nos visszaállt a zeneiparba. Most is turnézik valahol a barátnőjével..aki nem én vagyok. Mily meglepő.. bár igazság szerint számítani lehetett rá. Ez a "se veled, se nélküled" dolog kicsit mindkettőnk agyára ment. Főként az övére.-ezen akaratlanul is kuncognom kellett; kicsit túl hangosra is sikeredett.
- Talán olyan viccesnek találja az I. világháború kirobbanásának okait Miss Smith? - rivallt rám a tanárnő. A szokásos konty a hajában, most valahogy rendezetlenebbnek tűnt mint általában. A sminkje se azt sugallta, mint szokta. Ma határozottan máshogy nézett ki, mint máskor. Szemei alól nem tudta eltüntetni a lila kis karikákat, ami a kialvatlanság egyik fő jelzői. Talán összeveszett a férjével az éjszaka. Mindenki tudja, hogy manapság nem állnak jól Mrs. és Mr. Roscott ügyei, de erről senki sem beszél, hisz illetlenség a tanáraink magánéletéről csacsognunk.
- Nem tanárnő, épp ellenkezőleg. - próbáltam javítani valamit a helyzeten. Kétségkívül a legrosszabb pillanatban ábrándoztam a múltról. - Én..
- Nos halljuk, mivel tudja magyarázni a kuncogását. Kíváncsiak vagyunk a válaszára. - Látszott rajta, mennyire ideges. Lehetetlen volt bármit is kitalálnom, amivel enyhíthetném a dühöt, amit férje helyett most rám fog zúdítani. - Szóval megfoszt minket tőle? Rendben Miss Smith, irány a büntetés. - azzal átnyújtott egy citromsárga cetlit, amin fel volt tüntetve a nevem, a büntetés indoklása, valamint a kezdete és a vége. Elvettem tőle, majd összepakoltam a cuccaim és kisétáltam a teremből.
A büntetés lejártával indultam is haza. Nem akartam összefutni senki ismerőssel, még Hope-pal se. Most egy kicsit egyedül szerettem volna lenni. Mikor beléptem a házunkba, ledobtam a táskám, majd ledőltem a fotelba. Észre se vettem, hogy ott lenne a nagyim.. vagy bármi más. Ki akartam kapcsolni és véglis ment is, csak aztán meghallottam azt a dalt..
''Cause I'm no superman, I hope you like me as I am..''
Azt hittem csak képzelem az egészet, a mai nap után már meg se lepődnék rajta, de nem.. ez ahhoz túl tisztán szólt; és nem akart abbamaradni
''No it ain't no lie, I have to tell you how I feel. But each time that I try, it gets a little more unreal. You say my name, oh, God, I can't stop shaking.. So why do I disappear, when you come near? It makes me feel so small..''
Kinyitottam a szemem, majd azon nyomban felkeltem. Ez az a dal, amit Jessie.. vagyis Joe írt, méghozzá nekem. Talán itt van? De hol? Idegesen fordultam körbe a szobába, de mind hiába. Nem volt ott. Elindultam a hang irányába; úgy erősödött, ahogy közeledtem felé.
''If I could be your superman, I'd fly you to the stars and back again. 'Cause every time you touch my hand, you feel my powers, running through your veins..''

Aztán beértem a konyhába, a rádiót néztem, a zene pedig abbamaradt és megszólalt Peter Chocks, a műsor vezetője.

''Ez volt a visszavonult, majd újra feltűnő tehetséges britt énekes, Joe Brooks legújabb slágere a Superman. Joe, mondanál róla valamit?''

Majd az említett meg is szólalt.

''Nos, nem hinném, hogy sokat kéne magyaráznom ezt a dalt. Egy fiú és egy lány történetéről szól. A fiú szerelmes a lányba, de nem mondja el neki.. nem mondja meg, hiszen fél. Fél az esetleges visszautasítástól, csak remélheti, hogy a lány esetleg ugyan úgy érez iránta, mint ahogy ő.''

''Ahogy mondtad, olyan képet vágtál, mint akinek eszébe jut valami a múltjából, amit jobb szeretne feledni. Áruld el, mi volt az.''

Joe zavartan nevet, eltelik egy kis idő, majd végül megszólal.

''Azt nem tehetem Peter, ez az én titkom marad.''

A nagyim ekkor lépett közbe, hogy kikapcsolja a rádiót. Rám nézett, s tudta. Ennyi elég volt neki. Egy szót se kellett szólnom. Mellém lépett, majd szorosan átölelt. Erre volt most a legjobban szükségem. Úgy egy 2-3 perc elteltével kicsit elhúzódtam tőle, aztán közöltem vele, hogy felmegyek a szobámba tv-zni. Igazából nem akartam nézni. Bekapcsoltam, majd folyamatosan továbbkapcsoltam minden egyes csatornát. Az egyiknél azonban érdekes dologra lettem figyelmes. Megláttam magam egy csomó lány körül.. valami fekete-fehér videó lehetett. Fogalmam se volt mikor készült, vagy hogy egyáltalán mit keres a zenecsatornán.. de ahogy megjelent Justin, már minden világos volt. Az MTV-n épp a 'U Smile'-t adták. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy elkapcsoljam-e, de végül úgy döntöttem, megnézem. Talán hihetetlennek tűnik.. tekintve, hogy szereplek benne, de még egyszer se láttam.

Ahogy néztem a klippet, eszembe jutott a forgatás minden pillanata és az is, ami előtte történt. Mikor majd felborítottuk egymást a kávézó előtt.. mikor a forgatás legelején amikor beszélgettünk Justinnal.. Pattie szikrázó mosolya, mikor kettőnkre néz.. ahogy a slagos jelenet után forrócsokit szürcsölve ültünk egymás mellett egy törölköző alatt.. Mikor Jasmine megjelent, hogy féltékenységi rohamot tegyen.. vagy mikor a házukba hívtak, ahol Justin énekelt nekem, mi közben a telefonomról szólt az egyik száma.. Megismerhettem a valódi énét. Azt az oldalát, amit még talán a belieberek se ismernek. Igaz, én ezt nem tudhatom, hisz nem vagyok egy közülük; de tudom mit éreznek, mikor egy-egy koncerten meglátják, majd meghallják a hangját. Tökéletesen tudom.

- Hiányzik. - suttogtam magam elé révedve. Egyáltalán nem érdekelt már, hogy mi megy a tv-ben, csupán háttérzaj volt. Fogtam a telefonom, s tárcsáztam a számát. Nem tudtam, mit fogok mondani, ha beleszól.. sőt abba se voltam biztos, hogy egyáltalán még hajlandó lesz-e velem beszélni, de meg kellett próbálnom. Azonban, egy egészen váratlan hang szólt bele a telefonba.

''Sajnáljuk, de a hívott szám kikapcsolásra került.'' - Mondta a gépi hang, majd ezt többször is megismételte. Tehát ennyi lenne? Soha többé nem beszélhetek vele? A telefon kicsúszott a kezemből, miközben milliárd kérdés cikázott a fejemben. Nem érdekelt, lett-e baja. Csak egy telefon, nem több. Viszont így szertefoszlott bennem az, hogy esetleg beszéljek vele.

22. fejezet

Látszatra minden tökéletes volt és én magam is így éreztem. A napok gyorsan teltek.. kicsit talán túlságosan is. Észre se vettük, de már június van.. Év vége.. osztályozó értekezletek meg egyebek. A tanárok szétszórtabbak, mint általában, ami nekünk nem mindig jelent olyan nagy gondot. Jesse-vel határozottan közelebb kerültünk egymáshoz, de még mindig nincs semmi konkrét dolog.. S ez a helyzet idegesít a legjobban. Ian néha feljár hozzánk, bár mostanában kevésszer. Összejött az egyik munkatársával, Nina Dobrev-vel, aki a sorozatbeli szerelmét játssza.. sokat kérdezősködtem a felől, hogy ez most így hogy van.. A válasza valahogy beleégett a fejembe.. "Ha megpróbálod eljátszani, hogy szeretsz valakit, az egy idő után valósággá válik. Bárhogy tiltakozol ez ellen az együtt töltött idő és emlék miatt nem tudsz ellene tenni. Csak azt tudod, hogy jobb vele, mint nélküle." Valahol mélyen belül, tudtam, mennyire igaza van. Én sose voltam így senkivel, de el tudtam képzelni. Örültem annak, hogy boldognak láthatom őket. Szép pár voltak, bár Nina valahogy nem akart szimpatizálni velem, de aztán mégis jóban lettünk.
Justin azóta nem keresett. Csak az újságokból hallottam felőle és a szakításáról Jasemine-nal.. meg arról, hogy egy kis időre visszavonult, mert egy új saját single-t akart kiadni. A YouTube-on láttam is belőle, valamint a dalból részleteket.. egész jónak ígérkezett, mit ne mondjak.
Hirtelen megcsörrent a mobilom. Ahogy a kijelzőre néztem, eléggé meglepődtem, mivel Bill számát írta ki.
Mit akarhat? -tűnődtem magamban, majd néhány másodperc elteltével felvettem és beleszóltam.
- Szia Danielle, a bátyádnak programja van Pennel.. Egyedül meg nem akarok kimenni pályára. Velem tartasz? -kérdezte. Valahogy furának tűnt az egész. Azok után, hogy.. nos eléggé csúnyán váltunk el egymástól.. kerültünk minden esetleges találkozást, s ha mégse sikerült, akkor levegőnek néztük egymást. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, az egyszer biztos.
- Hogy kerültem pont én a képbe?! Hónapokig nem szóltunk egymáshoz, erre most felhívsz és kitalálod, hogy menjek veled motorozni.. Ezt hogy képzeled? -komoly akartam maradni, de ideges voltam, s így elnevettem magam.
- Elle..
- Te csak ne Elle-zz.. nem vagyunk baráti viszonyban..
- Lehetnénk. Épp ezért kérdeztelek téged. Szeretném helyrehozni az egészet.. Ha más már nem is, a barátod szeretnék lenni.. hiányzol.
Néhány percre elhallgattam, amit mondott kicsit jól is esett, de közben ott volt bennem az a kicsi félsz.. Mi lesz, ha rosszul sül el minden? Azt nem akarom.. és mit gondolna Jesse, ha egy másik sráccal motorozgatnék.. bár nem járunk, de mégis.. nem akarom, hogy utána ebből legyen a baj.
- Bill, én..
- Ha nem, hát nem. Felfogtam, hogy az az énekes nyert. Feladtam az egészet.. csak nem akarlak elveszteni végérvényesen. De semmit sem erőltetek. Csak egy kérdés volt és..
- Várj! - A szavába vágtam, mert ha befejezi a mondatot, akkor valószínűleg ennyi volt és nem beszélünk megint egy ideig. Elhallgatott, türelmesen várta válaszom. - Rendben, elmegyek. A szokott helyen?
- Hol máshol? - hangján érződött, hogy mosolyog, amitől nekem is jobb kedvem lett. - Köszönöm, hogy adsz egy esélyt ennek az egésznek.
- Ha nem próbáljuk meg, sosem tudjuk meg.. mi lett volna ha.. -válaszoltam egy apró mosollyal, amit ő a telefon másik végéről nem láthatott.
- Akkor ott várlak, szia. -mondta, majd letette a telefont. Jesse a lépcső alján állva érdeklődő tekintettel nézett rám. A magyarázatomra várt... én pedig elmondtam neki az egészet. Nem díjazta, de végül elfogadta. Úgy se tudott volna már mit tenni, hisz eldöntöttem.