14.fejezet

Mr Moss kiküldött a szobából, a barna hajú lány még mindig ott várt a szobában, kezében frissen gőzölgő teát tartva. Mikor kiléptem, kíváncsian nézett rám. Talán arra várt, hogy összeomoljak, de nem tettem és a szemében csalódottságot láttam. A nő - akitől a teát kaptam- megkérdezte tőlünk, hogy kérünk-e valamit. Mind a ketten „nem”-mel feleltünk, majd a nő távozott. A lányt - mint az kiderült- Kylienak hívják.

- Úgy gondolod, hogy legyőzhetsz? – szólalt meg Kylie.

- Nem gondolom úgy. Eleve nem is jelentkeztem, de mégis itt vagyok. – mondtam, mire dühösen elfordult. Véglis igaz, amit mondtam, hisz nem én jelentkeztem.
Néhány másodperc múlva Kylie visszafordult és azt mondta:

- Nagyon boldognak látszottál, mikor benéztél abba a szobába, pedig addig olyan félénk voltál. Mond csak te is olyan Justin fanatikus vagy?

- Nem, nem vagyok az. – egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne nevessek a kérdésén- Csak örültem annak, hogy láthatom. – még mielőtt félreérthette volna, gyorsan hozzátettem- Van valami a kisugárzásában. – ezen egy kicsit elgondolkodtam, majd kérdőn néztem rá- Szerinted?

- Igen, ez tényleg így van, már én is észrevettem. Tudod, nem tűnsz olyan szörnyűnek.

- Ahogy te sem! – válaszoltam nevetve és Kylie velem nevetett. Talán még barátok is lehetnénk...- gondoltam. Az ajtó kinyílt és Mr Moss lépett be, kettétörve a kellemes hangulatunkat. A szoba levegője azonnal jéghideg lett és érezni lehetett a feszültséget. Mr Moss szóra nyitotta a száját, de helyette az a nő szólalt meg, akitől a teákat kaptuk.

- Szerbusztok, a nevem Pattie Bieber. Justin anyja és menedzsere vagyok. Mindkettőtöket figyeltelek és úgy tűnt, hogy a vége felé mutatkozott meg, hogy milyenek vagytok valójában. Ezért mind a ketten szerepet kaptok a klipben, de Danielle fogja játszani azt a lányt, akiről a dal szól. Van ezzel kapcsolatban kérdésetek? – kérdezte Pattie, vagyis Mrs Bieber. Kérdezni valamit? Már ott leragadtam, hogy én kaptam meg azt a szerepet.

- Nekem lenne. – mondta Kylie- Mikor kezdjük el a forgatást?
- Szombat reggel 10-re kell itt lenniük, ha mégsem tudnak eljönni, akkor mást keresünk a szerepekre. – válaszolt Moss.
- Rendben, nekem mennem kell. Köszönök mindent és örülök, hogy megismerhettem magukat. És persze Justint. Danielle –lépett mellém, majd átölelt, ami igencsak meglepett, de viszonoztam- Nem tudom, de valamiért megkedveltelek. - súgta a fülembe, majd elengedett- Örülök, hogy megismerhettelek!
- Én is. –válaszoltam mosolyogva.
- Viszlát, és sziasztok!- köszönt el és már rohant is lefelé a lépcsőn. A korlátra hajoltam és utána kiáltottam.
- Szia!
- Szerintem már nem hallotta. - jegyezte meg Justin.
- Hát annyi baj legyen, a szándék bennem volt! –az órára pillantottam és szomorúan állapítottam meg, hogy haza kell mennem - Mennem, kell. - sóhajtottam. – Örülök, hogy megismerhettem önöket. –mondtam és elindultam lefelé a lépcsőn.
- Justin, kísérd haza Daniellet! –hallottam meg Pattie hangját, mire elmosolyodtam. Justin pár pillanat múlva mellettem termett.
- Ennyire hiányoztam? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - válaszolt nevetve- Hazakísérhetlek?
- Miért is ne? De a motorom...
- Menyünk azzal!
- Te akkor, hogy jössz vissza? – kérdeztem.
- Majd Usher értem jön. –válaszolta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Usher? Az-az Usher? –gondoltam, de aztán leesett a tantusz. Néhány újságban olvastam, mennyire jól kijönnek egymással és azt is, hogy gyakran lógnak együtt, így már teljesen máshogy nézett ki a dolog.
- Hát akkor jó. – válaszoltam végül.
A parkolóban nem rögtön a motoromhoz mentünk, hanem egy sötétített üvegű fekete Mercedeshez. Az ajtó kinyílt és Usher ott állt előttem, teljes életnagyságban. Justin elmagyarázta neki a dolgokat, aztán elköszöntünk tőle és elindultunk a motoromhoz.
- Mi lenne, ha én vezetném? – kérdezte.
- Te tudsz motort vezetni? – néztem rá kérdőn.
- Maradjon köztünk, mert anyám nem díjazná, de Usher megtanított.
- Á így már értem. Akkor rendben. – mondtam Justin felszállt a motorra én pedig mögé ültem.
- Hová is kéne mennünk? –fordult hátra. A szemünk egy vonalba került és egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Azok a szemek...
- Ö.. –még azt is elfelejtettem, hogy hol lakok, amit ő persze mulatságosnak talált - Ez nem vicces! –mondtam duzzogva és elfordítottam a fejem, hogy még csak ne is keljen ránéznem. Kezével az álam alá nyúlt, majd maga felé fordította arcomat, hogy ismét a szemébe nézzek. Arca közelített az enyémhez, a szívverésem felgyorsult, de mielőtt megcsókolt volna elfordítottam a fejem. Justin lemondóan sóhajtott, közben hátrébb húzódott. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd ismét kinyitottam és a szemébe néztem. A mindig vidám gyönyörű barna szemei most szomorúak voltak és ettől rosszul éreztem magam. Nem akartam megbántani, csak egyszerűen nem vagyok kész erre az égészre.
- Justin.. – kezdtem volna magyarázkodni, de nem hagyta. Ujját az ajkamhoz érintette, amivel elérte, hogy csendben maradjak.
- Hagyd csak. –mondta. A szája mosolygott, de a szeme nem és ez fájt. – Eszedbe jutott már a címed? – Bólintottam.
- View Street 32/26. –Justin bólintott és előrefordult.
- Kapaszkodj. –mondta és én engedelmesen a dereka köré fontam a karjaim. Beindította a motort és elindultunk. Meglepődtem azon, hogy milyen jól irányítja, bár mondta, még is hihetetlen ez az egész. Közelebb húzódtam hozzá, a fejemet a hátára hajtottam. Belélegeztem illatát és kissé szomorkásan állapítottam meg, hogy ugyan olyan az illata, mint Jesse-nek. A motor hirtelen megállt és mikor körbenéztem már a házunk előtt álltunk. Azért ennyire nem bambulhattam el! Vagy talán mégis?
Elengedtem Justin derekát és leszálltam a motorról. Ő is leszállt, majd elővette az iPohene-ját és felhívott valakit, gondolom Ushert. Miután letette mellém lépett.
- Usher már el is indult. De el szeretném neked mondani, nem miattam mondta anyám, hogy te játszd azt a szerepet. És tényleg jól éreztem magam veled tegnap. Végre nem Justin Bieber voltam, hanem csak simán Justin. Köszönöm. – mondta és szorosan átölelt, aztán én szólaltam meg.
- Még csak át sem futott az agyamon, de örülök, hogy elmondtad és én is jól éreztem magam. – mondtam mosolyogva.
- Volna kedved máskor is találkozni? – kérdezte. Ez akkor most randi akar lenni? Hisz az előbb majdnem csókolóztunk akkor csak az lehet.
- Úgy kérdezed, mint barát vagy...- de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. De ha te azt szeretnéd, hogy mi ketten csak barátok legyünk, akkor rendben van, megértem, nem erőltetem a dolgot. Csak egyszerűen szeretek veled lenni. Mit gondolsz? – szemében reménység, arcán az-az édes mosolya, mit mondhatnék neki?
- Mi van Jasmine-nal?
- Mint már mondtam soha nem is szerettem és ő sem engem. Csak reklámfogás az egész. Nincs köztünk semmi.
- De erről lehet, hogy neki más a véleménye..
- Danielle, csak válaszolj! Van kedved máskor is találkoznod velem? –kérdezte meg ismét.
- Ami azt illeti, van. – válaszoltam.
- Barátként, vagy... – nem hagytam neki időt, hogy befejezze, így most én vágtam a szavába.
- Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.
- Rendben!–a fekete Mercedes megállt a házunk előtt, Justin felém fordult és kérdőn nézett rám- Még beszélünk?–át nyújtottam neki egy kis papírlapot, amire felírtam a számom.
-  Ha felhívsz, akkor biztosan!–válaszoltam ő pedig elmosolyodott.
- Hívni foglak! Addig is szia.– mondta és elindult vissza a kocsi felé. Csak néztem és néztem, valahogy aztán sikerült kapcsolnom és köszöntem neki.
- Szia! – mondtam, az autó abban a pillanatban elhajtott és a helyére begurult egy másik.
Mi van itt? Nem terveztem mára semmit, vagy mégis? Ki a fene jön most hozzánk?-kérdeztem csak úgy magamtól, de a szám is tátva maradt, amikor megláttam, hogy ki száll ki az autóból...