13.fejezet

Elsétáltam a fürdőszobáig. Rendbe kell szednem magam, szörnyen nézhetek ki!-gondoltam és már nyúltam volna a kilincshez, mikor váratlanul kinyílt az ajtó. A kiáramló gőztől kissé nehezemre esett kivenni az előttem álló alakot, így néhány pillanatig ott álltam lecövekelve. Mikor a párafelhő halványodni kezdett, sikerült rájönnöm, hogy Jesse előtt állok és ő arra vár, hogy arrébb menjek. Készségesen arrébb álltam, hagytam, hogy kijöjjön. De helyette ott állt és furán méregetett. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam, de nem érdekel, hogy mit szól... Véglis mi köze ahhoz, hogy mi van rajtam? Végignéztem rajta és.. oh... egy törölköző volt a derekára köré tekerve, semmi más nem fedte testét. És így láthattam felsőtestét. Nem olyan izmos, mint Brad Pitt, de azért... hmmm.... Na, jó most miről is beszélek? Elméletileg én most ki nem állhatom őt nem? Ó, hogy lehetek ilyen? Még gyűlölni sem tudom rendesen.. Köhintettem egyet és így leesett neki, hogy éppenséggel arra várok, hogy végre beengedjen a fürdőbe. Elindult a szobája felé, de visszafordult és megszólalt.
- Nem tűnsz betegnek. - jegyezte meg.
- Pedig az vagyok, hidd el, ha rád nézek, elfog a hányinger!- mondtam rosszindulatúan.
- Az előbb nem úgy tűnt. - a mondat végén elmosolyodott.
- Ha!- mondtam, bevágtam magam mögött az ajtót és nekidőltem. A túloldalról lépéseket hallottam, így fülelni kezdtem.
- Héj Jess, mi történt?- kérdezte már-már röhögve Matt, majd folytatta- Kizártak a fürdőből?
- Fogd be!- mordult rá Jesse, majd egy hangos ajtócsapódás, és ha lehet, akkor a bátyám még hangosabban nevetett. Mindenesetre én örültem annak, hogy végre egyedül lehetek. Megmostam az arcom hideg vízzel, ami nagyon jól esett, mert egy kicsit felébresztett. Direkt lassan végeztem el a reggeli teendőimet, nehogy ismét összefussak Vele, hisz semmi kedvem nem volt még egy ilyen.. szócsatára. Az ajtón hirtelen dörömbölni kezdtek, majd meghallottam Matt-et.
- Elle! Tudod, nekem még be kell érnem a suliba!- kiabált át az ajtón, ami elválasztott bennünket. Nagyot sóhajtottam, majd gyorsan összeszedtem a cuccaimat és indultam kifelé. Matt azonnal berohant a fürdőbe és már engedte is a vizet. Jesse az ajtójának dőlve állt. A haja ördögien kusza volt, de én arra vágytam, hogy beletúrhassak. Ó már! Le kell hűtenem magam, a bőröm szinte perzsel... Mi van, ha tényleg beteg vagyok?
- Hú... nem mondod, hogy eddig bent voltál. – mondta mikor meglátott.
- Nem kértem a véleményed!
- És?
- Mit és?
- Danielle, beszélnünk kéne. - mondta szinte hang nélkül.
- Ja. Kéne. De nem beszélünk. - mondtam és elindultam a szobám felé, de megelőzött és az utamat állta. – Nem állnál félre, hogy végre bemehessek a szobámba?
- Hogy ismét rám csapd az ajtót?
- Igen. – válaszoltam mosolyogva.
- Nem! Nekünk beszélnünk kell, és ha tetszik, ha nem, végig fogsz hallgatni! Egyébként, miért te érzed magad megsértve? Mond meg, hogy mit tettem azért, hogy ezt érdemlem!
- Miért? Te talán játszhatod az öntelt sztárocskát, de én nem érezhetem magam megsértve?
- Miről beszélsz?- kérdezte csodálkozva.
- Majd rájössz, de addig is menj vissza Corinhoz, bizonyára máris hiányoztál neki. - jegyeztem meg keserűen, majd kikerültem és bezárkóztam a szobámba. Addig tartottam magam, míg a szobám ajtaja előtt állt, de amint meghallottam távolodó lépteit előtörtek a könnyeim.
Mikor már mindenki elhagyta a házat, kisétáltam a teraszra. Ez az egész veszekedés Jessevel - ráadásul éhgyomorra- teljesen kikészített. Bizonyára rohadtul fájhat a feje.. én meg itt ordítozok vele. Na, jó most nehogy már elkezdjem sajnálni! Mégiscsak megbántott, még ha nem is tudja, hogy mivel, nekem akkor is k*rvára fáj ez az egész. Vagy legalább mentek volna szobára, vagy valami, de ne mindenki előtt, legalábbis ne előttem, legalábbis, ha kérhetném. A mobilom megszólalt és a kijelzőn az „ismeretlen szám” felirat villogott. Bár senkivel sem akartam beszélni, mégis úgy gondoltam, hogy felveszem hátha fontos. Felvettem és bemutatkoztam, majd egy érdes férfihang üdvözölt és elmagyarázta, hogy azért hív, hogy mennyek be a PIXMA stúdióba egy meghallgatásra, ugyanis lehetséges, hogy benne lehetek abban a videó klipben, amire „jelentkeztem”. Nagyon boldog voltam és folyamatosan hálálkodtam az embernek, holott lehet, hogy inkább Justin-nak kéne. Tényleg, lehet, hogy találkozok vele ismét? De jó lenne.. tegnap is jót beszélgettem vele és, bár félek bevallani, de hiányzik is. Ahogy rám mosolygott meg, ahogy beszélt velem. Ő a legnormálisabb srác, akit valaha ismertem!
- Kisasszony, itt van még?- kérdezte a férfi, akit –időközben kiderült- Robert Moss-nak hívnak.
- Igen, bocsánat, csak elkalandoztak a gondolataim. Sajnálom.
- Semmi gond. Csak annyi lenne még, hogy ma délelőtt tíz órára be kéne jönnie a stúdióba. Megoldható?- kérdezte, bár a hangja az enyémhez képest eléggé unott volt. Mintha ugyan azt a szöveget ismételné.
- Persze. - Válaszoltam, az órámon 9:25 volt, tehát még van pár percem rendbe szedni magam.
- Remek, akkor várom. Viszlát.
- Viszlát. - Suttogtam boldogan és az sem érdekelt, ha már nem hallotta. Mikor kinyomtam sikítozva ugráltam örömömben, majd rohantam fel az emeletre, hogy valami elfogadható göncöt rángassak fel magamra és jól is nézzek ki. Ne is mondjam, ez a művelet újabb 15 percet vett igénybe, de megérte! Lerohantam a garázsba és fölpattantam a motoromra. Ahogy beindítottam felhördült a motor, majd szép lassan olyanná vált, mint egy doromboló kiscica, csak épp egy kicsit hangosabb változatban. Kihajtottam a főútra és rögtön le is fordultam a St. Stone utcába, ahol a PIXMA található. Nem voltak olyan sokan az úton, így elég gyorsan megérkeztem a stúdióba, ahol az a bizonyos Robert, akivel beszéltem egy műmosollyal az arcán fogadott, majd leültetett egy székre. Csak annyit mondott, hogy várjak, amíg be nem hívnak. Hát igen. Ez eltartott egy darabig. A szoba –ahol voltam- váróteremként szolgálhatott, olyan emberek számára, akik meghallgatásokra jönnek. Nem volt benne sok minden. Csak pár fotel, három fikusz és két nagyon ocsmány kép, amikre ránézni is öngyilkosság. A falak pedig libaf*s... bocsánat okkersárgára voltak festve egy kis zölddel összekutyulva, ami tényleg úgy nézett ki, mint a libaf*s. Jó húsz percig ültem a szobában, mikor az egyik ajtón kisétált egy barna hajú és szemű lány. Nagyon csinos volt, bár a mosolya nem igazán.. természetes. A szemében mégis boldogság csillogott. Akkor most ő kapta meg vagy mi van? Mikor a nevemet mondták, félve indultam el az ajtó felé. Az előbb kilépő lány végigmért, majd elmosolyodott, de ez a mosoly olyan „jobb vagyok nálad, mi tagadás” féle volt. A kedvem azonnal elszállt, mintha minden életkedv elment volna belőlem. De aztán, mikor megláttam, ki ül az asztalnál ismét vidám lettem. Mr Moss és Justin épp beszélgettek valamiről. Az ajtóban álló kb. 36 éves nő - akinek a kezében egy pohár gőzölgőkávé volt- bátorítón rám mosolygott és behívott a szobába. Ott leültettek egy székre, majd minden szempár rám szegeződött.
- Nos Miss Smith, hívhatom Danielle-nek? Mellesleg a Danielle nem férfinév? – kérdezte Mr Moss.
- Igen, hívhat Danielle-nek és nem férfinév.
- Értem. Mr Bieber-rel mi leszünk azok, akik eldöntik, hogy ön szerepelhet-e a klipben. Nos, mivel ez a klip egy mosolyról fog szólni, így mosolyogjon!
- Ez nem fog menni.
- Már mért nem? –ennek a Moss-nak folyamatosan olyan kötekedő és ellenszenves a beszédstílusa.
- Parancsra nem lehet mosolyogni, mert annak csak sírás lesz a vége.
- Ha szerepelni akar bármiben is, akkor vagy képes parancsra mosolyogni, vagy most azonnal hazamehet! – Moss, elég dühösnek tűnik.
- Robert, beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte Justin.
- Persze, persze. –hirtelen nagyon megváltozott a modora, mintha félne Justin-tól.  Mindketten felálltak és kimentek a szobából. A nő, aki bekísért, hozott nekem egy bögre teát, amíg várakozok. Pár perc múlva visszajöttek. Mr Moss helyet foglalt, Justin pedig mellém sétált. Lehajolt a fülemhez és azt mondta:
- Figyelj a tetőn azt mondtam neked, hogy ez a dal olyan, mintha rólad szólna nem igaz?- kérdezte, aprót bólintottam- Remek, ezzel csak az a baj, hogy Robert nem úgy gondolja, mivel nem akarsz mosolyogni.
- De..- mikor a szemembe nézett elakadt a szavam.
- Rajtad múlik. - ismét bólintottam- Ha te mosolyogsz...
- Akkor én is mosolygok. - mondtam és a végén mindketten elmosolyodtunk. Justin visszasétált Moss asztalához. Mr Moss helyeslően bólogatott, mikor ismét rám nézett, de én már nem figyeltem rá, sőt arra sem, amit mond. Egyszerűen csak mosolyogtam és jól esett, hogy Justin visszamosolyog.