12.fejezet

Hazasétáltam, majd felmentem a szobámba és ledőltem a hatalmas ágyra, ami a szobám közepén helyezkedett el. Amint lehunytam a szemem, elnyomott az álom...Reggel az ébresztőóra vad csörgésére ébredtem. Kinyújtottam a karom, majd lenyomtam, aztán nyitott szemmel feküdtem tovább és néztem a mennyezetről lefelé lógó lámpa burájának díszítéseit. Talán néhány percig feküdhettem így, mikor kopogtatás törte meg az eddigi csendet. Az ajtóra néztem, majd megszólaltam.
- Gyere!- az ajtón a nagyi lépett be, kezében a reggelivel. Vajas pirítós és narancslé.. a kedvencem, ahogy anyué is ez volt..
- Mi a baj drágaságom?-kérdezte a nagyi, homlokán megjelenő ráncokkal.- Talán rosszul érzed magad? Nagyon kimerültnek tűntél este..-mondta aggodalmasan.
- Hát...-ez nem is rossz ötlet! Ha betegnek tettetem magam, talán nem kell suliba mennem..- Nem igazán vagyok jól. Fáj mindenem..-legfőképp a szívem, de ez most részlet kérdés.
- Szegény kincsem... Írok mára igazolást és ha holnap is ilyen szörnyen érzed magad, akkor elkísérlek az orvoshoz, rendben?-kérdezte a nagyi kedvesen, mire aprót bólintottam.- Jut is eszembe.. tegnap miért mentél el az iskolából?- na igen.. itt jön az a rész, amikor mindent be kell vallanom..
- Nem.. nem bírtam elviselni, amit.. láttam..-sóhajtottam, majd elmeséltem neki, mi is történt a folyosón.
- Sajnálom kicsikém.-mondta vigasztaló mosollyal az arcán.- Nem is értem, mi üthetett abba a fiúba, hogy így viselkedik, pedig rendes gyereknek tűnik.. És persze, hogy nem haragszok amiért elmentél az iskolából, egy összetört szív is szét tud törni, hidd el! Így legalább megkímélted magad, az újabb szomorúságtól. De szerintem azért meg kéne beszélned a dolgot Jesse-vel.- igaza van.. tudom, hogy igaza van.. de, nem voltam képes rá.. miután láttam.. őket.. azután olyan érzésem lett, mintha kitépték volna a szívem. De ezt persze nem mondtam el a nagyimnak, így is elég gondja van most velünk.. Minek neki még azt is hallgatnia, hogy az életem romokban.. Bár...
- Mondanom kell valamit.-mondtam ki pár perc néma csend után- Találkoztam Ian Somerhalder-rel az utcán. Szó szerint egymásnak mentünk. És beszélgettem vele... Azt mondta, hogy ismerte anyuékat. Ez igaz?-a nagyim mosolyogva nézett rám.
- Igen, kedveském. Ian édesapád jó barátja volt.. még az óvodában barátkoztak össze..
- Hűha! Nem is gondoltam volna! Nagy baj, hogy meghívtam délutánra, hogy meséljen anyuról és apuról?
- Persze, hogy nem! Ian szívesen látott vendég nálunk, már mióta itt áll ez a ház.
- Klasz! Vagyis, köszi nagyi.. mindenért.-mondtam és megöleltem. Viszonozta az ölelést, majd rám mosolygott és megszólalt.
- Edd meg a pirítósod és idd meg a narancslevet! Én addig felkeltem a bátyád és elkészítem a fiúk reggelijét is. -aztán becsukta az ajtót és átsétált a fiúkhoz. Még hallottam is Matt morgását. Nem tudom, hogy a falak mennyire vékonyak, de az biztos, hogy azt meghallottam.
- Jaj nagyi, még alszom! Inkább ébreszd fel Danielle-t vagy Jesse-t!-mondta bátyám. Nem tudom, hogy mikor ért haza este, de az biztos, hogy akkor mikor én megérkeztem, csak a nagyi volt itthon..
- Danielle beteg. Jesse pedig már fent van.-mondta a nagyi nyugodt hangon. Klasz Jess fent van. Hurrá...
- Elle beteg?-kérdezte bátyám és a hangjából kihallottam, hogy mire készül.. Ó, igen Matt általában Elle-nek hív.. nem tudom, talán túl hosszú neki a nevem. A következő pillanatban nyitódott az ajtóm, megpróbáltam minél jobban magamra húzni a takarót, hogy ne vegye észre, hogy a tegnapi ruhámban vagyok. Többnyire sikerült is.
- Elle... Elle.. Elle. Szabad egész nap az ágyban feküdni míg mi a padokban rohadunk?-kérdezte hatalmas vigyorral az arcán
- Őő.. igen; és akkor most tűnés kifelé a szobámból!-mondtam neki.
- Ahogy gondolod.. hívok erősítést!-mondta egy még hatalmasabb vigyorral az arcán. Már attól féltem, hogy szétszakad az arca..
- Várj!-állítottam meg.- Csukd be az ajtót!-engedelmeskedett. Ledobtam magamról a takarót és felültem az ágyon.- Tegnap mikor jöttél haza?
- Nem tudom.. ti már aludtatok, legalábbis Jesse azt mondta, mert benézett a szobátokba..
- Mi? Mit keresett a szobámban?
- Hé, hé.. halkabban húgi! Kissé másnapos vagyok.. nem tudom, hogy Jess, hogy bírja ilyen jól. Talán van fájdalom csillapítója..-mondta kissé elgondolkozva.
- Elmentél Jesse-vel inni? A hét közepén? Te normális vagy?
- Hé! Mondtam már, hogy halkítsd le magad! Nem elég, hogy rohadtul fáj a fejem még a nagyinak is tudni kell róla? Egyébként nem azért jöttem, hogy kioktass. Ez elvileg az én dolgom lenne..
- Na, persze... mert ugye te vagy az én nagy, okos és erős bátyám..
- Jó, ahogy akarod.. csak gondolom érdekel, hogy a kis Jesse miről mesélt, mikor épp nem volt magánál. De ha nem.. hát nem én nem erőltetem.- ó, hogy az a!
- Rendben. Érdekel.-mondtam végül.
- A lényeg az drága hugicám-imádja ezzel húzni az agyam- hogy Jesse, akit mindenki Joe-nak hív, beléd van esve.-belém van esve?- És megbántottad azzal, amit mondtál annak a nőnek.
- Kérlek! Még sem mondhattam neki, azt amit akart hallani! Az a nő elevenen széttépett volna az egész stábjával együtt!
- Én ezt nagyon is jól tudom, de ezt vele kell megbeszélned! Amúgy, ő most azzal a Corinnal jár.
- Akkor miért kéne vele jó pofiznom?-kérdeztem, dühösen.
- Nem; Jessevel ki kell jönnöd valahogy, csak Corinnal kell jó pofiznod! Na, én most lépek, mert elkések. Tudod, irigyellek a mai nap ért! Fogad meg a tanácsom! Néha nem árt.-kiment a szobámból és így magamra hagyott, azzal a milliónyi gondolattal, ami a fejemben cikázik.