23. fejezet

Bill-lel rájöttünk, arra, ami már rég nyilvánvaló volt. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Jessie.. Nos visszaállt a zeneiparba. Most is turnézik valahol a barátnőjével..aki nem én vagyok. Mily meglepő.. bár igazság szerint számítani lehetett rá. Ez a "se veled, se nélküled" dolog kicsit mindkettőnk agyára ment. Főként az övére.-ezen akaratlanul is kuncognom kellett; kicsit túl hangosra is sikeredett.
- Talán olyan viccesnek találja az I. világháború kirobbanásának okait Miss Smith? - rivallt rám a tanárnő. A szokásos konty a hajában, most valahogy rendezetlenebbnek tűnt mint általában. A sminkje se azt sugallta, mint szokta. Ma határozottan máshogy nézett ki, mint máskor. Szemei alól nem tudta eltüntetni a lila kis karikákat, ami a kialvatlanság egyik fő jelzői. Talán összeveszett a férjével az éjszaka. Mindenki tudja, hogy manapság nem állnak jól Mrs. és Mr. Roscott ügyei, de erről senki sem beszél, hisz illetlenség a tanáraink magánéletéről csacsognunk.
- Nem tanárnő, épp ellenkezőleg. - próbáltam javítani valamit a helyzeten. Kétségkívül a legrosszabb pillanatban ábrándoztam a múltról. - Én..
- Nos halljuk, mivel tudja magyarázni a kuncogását. Kíváncsiak vagyunk a válaszára. - Látszott rajta, mennyire ideges. Lehetetlen volt bármit is kitalálnom, amivel enyhíthetném a dühöt, amit férje helyett most rám fog zúdítani. - Szóval megfoszt minket tőle? Rendben Miss Smith, irány a büntetés. - azzal átnyújtott egy citromsárga cetlit, amin fel volt tüntetve a nevem, a büntetés indoklása, valamint a kezdete és a vége. Elvettem tőle, majd összepakoltam a cuccaim és kisétáltam a teremből.
A büntetés lejártával indultam is haza. Nem akartam összefutni senki ismerőssel, még Hope-pal se. Most egy kicsit egyedül szerettem volna lenni. Mikor beléptem a házunkba, ledobtam a táskám, majd ledőltem a fotelba. Észre se vettem, hogy ott lenne a nagyim.. vagy bármi más. Ki akartam kapcsolni és véglis ment is, csak aztán meghallottam azt a dalt..
''Cause I'm no superman, I hope you like me as I am..''
Azt hittem csak képzelem az egészet, a mai nap után már meg se lepődnék rajta, de nem.. ez ahhoz túl tisztán szólt; és nem akart abbamaradni
''No it ain't no lie, I have to tell you how I feel. But each time that I try, it gets a little more unreal. You say my name, oh, God, I can't stop shaking.. So why do I disappear, when you come near? It makes me feel so small..''
Kinyitottam a szemem, majd azon nyomban felkeltem. Ez az a dal, amit Jessie.. vagyis Joe írt, méghozzá nekem. Talán itt van? De hol? Idegesen fordultam körbe a szobába, de mind hiába. Nem volt ott. Elindultam a hang irányába; úgy erősödött, ahogy közeledtem felé.
''If I could be your superman, I'd fly you to the stars and back again. 'Cause every time you touch my hand, you feel my powers, running through your veins..''

Aztán beértem a konyhába, a rádiót néztem, a zene pedig abbamaradt és megszólalt Peter Chocks, a műsor vezetője.

''Ez volt a visszavonult, majd újra feltűnő tehetséges britt énekes, Joe Brooks legújabb slágere a Superman. Joe, mondanál róla valamit?''

Majd az említett meg is szólalt.

''Nos, nem hinném, hogy sokat kéne magyaráznom ezt a dalt. Egy fiú és egy lány történetéről szól. A fiú szerelmes a lányba, de nem mondja el neki.. nem mondja meg, hiszen fél. Fél az esetleges visszautasítástól, csak remélheti, hogy a lány esetleg ugyan úgy érez iránta, mint ahogy ő.''

''Ahogy mondtad, olyan képet vágtál, mint akinek eszébe jut valami a múltjából, amit jobb szeretne feledni. Áruld el, mi volt az.''

Joe zavartan nevet, eltelik egy kis idő, majd végül megszólal.

''Azt nem tehetem Peter, ez az én titkom marad.''

A nagyim ekkor lépett közbe, hogy kikapcsolja a rádiót. Rám nézett, s tudta. Ennyi elég volt neki. Egy szót se kellett szólnom. Mellém lépett, majd szorosan átölelt. Erre volt most a legjobban szükségem. Úgy egy 2-3 perc elteltével kicsit elhúzódtam tőle, aztán közöltem vele, hogy felmegyek a szobámba tv-zni. Igazából nem akartam nézni. Bekapcsoltam, majd folyamatosan továbbkapcsoltam minden egyes csatornát. Az egyiknél azonban érdekes dologra lettem figyelmes. Megláttam magam egy csomó lány körül.. valami fekete-fehér videó lehetett. Fogalmam se volt mikor készült, vagy hogy egyáltalán mit keres a zenecsatornán.. de ahogy megjelent Justin, már minden világos volt. Az MTV-n épp a 'U Smile'-t adták. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy elkapcsoljam-e, de végül úgy döntöttem, megnézem. Talán hihetetlennek tűnik.. tekintve, hogy szereplek benne, de még egyszer se láttam.

Ahogy néztem a klippet, eszembe jutott a forgatás minden pillanata és az is, ami előtte történt. Mikor majd felborítottuk egymást a kávézó előtt.. mikor a forgatás legelején amikor beszélgettünk Justinnal.. Pattie szikrázó mosolya, mikor kettőnkre néz.. ahogy a slagos jelenet után forrócsokit szürcsölve ültünk egymás mellett egy törölköző alatt.. Mikor Jasmine megjelent, hogy féltékenységi rohamot tegyen.. vagy mikor a házukba hívtak, ahol Justin énekelt nekem, mi közben a telefonomról szólt az egyik száma.. Megismerhettem a valódi énét. Azt az oldalát, amit még talán a belieberek se ismernek. Igaz, én ezt nem tudhatom, hisz nem vagyok egy közülük; de tudom mit éreznek, mikor egy-egy koncerten meglátják, majd meghallják a hangját. Tökéletesen tudom.

- Hiányzik. - suttogtam magam elé révedve. Egyáltalán nem érdekelt már, hogy mi megy a tv-ben, csupán háttérzaj volt. Fogtam a telefonom, s tárcsáztam a számát. Nem tudtam, mit fogok mondani, ha beleszól.. sőt abba se voltam biztos, hogy egyáltalán még hajlandó lesz-e velem beszélni, de meg kellett próbálnom. Azonban, egy egészen váratlan hang szólt bele a telefonba.

''Sajnáljuk, de a hívott szám kikapcsolásra került.'' - Mondta a gépi hang, majd ezt többször is megismételte. Tehát ennyi lenne? Soha többé nem beszélhetek vele? A telefon kicsúszott a kezemből, miközben milliárd kérdés cikázott a fejemben. Nem érdekelt, lett-e baja. Csak egy telefon, nem több. Viszont így szertefoszlott bennem az, hogy esetleg beszéljek vele.