Másnap 9 óra felé ébredtem. Életemben nem aludtam még ilyen sokáig, de úgy látszik, erre most szüksége volt a szervezetemnek. Körbenéztem a szobában. Minden a szokásos helyén volt, majd megakadt a szemem egy szépen díszített dobozocskán, ami az éjjeli szekrényemen hevert. Vagyis nem is egy, hanem kettő.
- Az ikrek születésnapja! - suttogtam rémülten, majd azon nyomban a szekrényemhez rohantam, hogy előkotorjak valami alkalomhoz illő ruhát. Választásom végül egy piros koktélruhára esett, amit egy fekete övvel dobtam fel. A nyakamba akasztottam egy egyszerű nyakláncot, kivasaltam a hajam és feldobtam egy gyors, viszont mégis szép sminket. Legyen egy kis emberi kinézetem. Ahogy az órára pillantottam, láttam, már így is késésben vagyok, így gyorsan felkaptam az ajándékokat és már szaladtam is lefelé a lépcsőn.
- Elle? - Hallottam meg bátyámat mögülem. Kissé meglepettnek tűnt, bár nem értettem miért. Ügyet sem vetve rá, felkaptam egy, a ruhához illő lapos talpú cipőt, és indultam is.
- ELMENTEM. - Kiabáltam, csakhogy biztos mindenki meghallja és már ott se voltam. Motorra nem ülhettem ebben a ruhában, így kénytelen voltam fogni egy taxit. Elment vagy 5 is mellettem, mire végre egy megállt. - A Nostredame st. 56.-ra legyen szíves.
A sofőr bólintott és már indult is. Loren és Mary meg fog ölni.. Jobb esetben csak a hajamba kenik a tortájuk egy részét. Ahogy elképzeltem magam süteménnyel a hajamban.. nevetnem kellett. A vicc az egészben az, hogy képesek is arra, hogy ezt megtegyék.
Mikor végre odaértem, kifizettem a taxist és már rohantam is (szó szerint) a hátsó kertbe. Susanék ott tartották az ünnepséget. Kinyitottam a kis kaput, majd alig, hogy betettem a lábam, két oldalról letámadott két kis apróság.
- Danielle! - mondták ki egyszerre a nevem. Az arcukon látszott, mennyire örülnek nekem. Nem tudtam nem elmosolyodni. Annyira édesek voltak. Aztán elkezdték mesélni, mi mindenről maradtam is le idáig. Vicces volt, amint egymás szavába vágtak. Loren kezdte, majd Mary.. és így tovább.
- Képzeld, van egy óriási tortánk és...
- ..apu meghívta a One Directiont és...
- ..kaptunk egy csomó ajándékot és..
- Jó, jó... - Feleltem nevetve. - Először engedjetek be, hogy én is oda adhassam az ajándékotokat.
Több se kellett, azonnal elengedtek, majd arrébb álltak. Egy lépéssel jutottam előrébb, majd mindketten húzni kezdtek befelé. Az asztalhoz érve rám szóltak, üljek le közéjük. Még egy szelet tortát is kaptam.
- Külön neked raktuk félre. - mondta Loren, mikor húga átnyújtotta nekem a szeletet.
- Jaj, köszönöm szépen.- Vettem el tőle a tányért, majd a táskámból előszedtem az ajándékaikat. - Ez pedig a tiétek.
Kiszedték a kezemből mind a két csomagot, majd a nyakamba ugrottak és elrohantak a szüleikhez. Csak nevetni tudtam az egész jeleneten. Aztán feltűnt, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Velem szemben foglalt helyet egy férfi/fiú, aki hozzám hasonlóan jól szórakozott az előbbin. Barna haja rakoncátlan göndör fürtökben keretezték kisfiúsan aranyos arcát. Smaragdzöld szemei elképesztő mélységet sugároztak. Képtelen voltam elfordítani a tekintetem róla, bár már elég kellemetlenül éreztem magam, amiért bámulom szegényt. Végül ő maga törte meg a csendet.
- Jófej kislányok.
- Igen, azok. Imádom őket. Egyébként a nevem Danielle, de hívj csak Elle-nek. - Nyújtottam felé a kezem, ahogy azt illik, ő finoman megfogta, kilencven fokba elfordította, majd ujjperceimre apró csókot lehelt.
- Harry Styles. - Nézett rám mosolyogva. Ó én idióta! Képzeletben a falba vertem a fejem, mert közben leesett az a bizonyos....és elég nagyot koppant. Hisz a lányok szóltak, hogy az apjuk elhívta a kedvenc együttesüket a One Direction-t, aminek ugyebár Harry is a tagja, ahogy Liam, Louis, Niall és Zayn is. Szép volt Danielle, gratulálok. Ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy az arcomon előbb az egész lejátszódott, csakúgy, mint a fejemben. Mulattatta a szétszórtságom, amitől én tehetetlenül elvörösödtem. Lesütött szemmel inkább a tortámat kezdtem fixírozni. Ekkor esett le, hogy a kezem még mindig az övében volt. Gyorsan kihúztam onnan, majd ittam egy kortyot a narancslevemből. A háttérből hallottam a kislányok ujjongását, ahogy az ugrálóvárban játszanak. Defrosték mindig jó partykat adtak, ezt el kell ismerni. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem Lorenéket, de elém állt valaki, így esélyem se volt erre. Ahogy felnéztem, ismét abba a zöld szempárba ütköztem. Ma már sokadjára. Felém nyújtotta a kezét, s fejével oldalra intett, jelezve, hogy menjek vele. Nem tudom, mi is késztetett rá, de így tettem. A kert egy eldugott részébe mentünk. Oda, ahova sokszor láttam elvonulni Mr. és Mrs. Defrostot.
- Miért jöttünk ide? - böktem ki az első gondolatot, ami a fejemben cikázott.
- Kettesben akartam lenni veled. - felelte nemes egyszerűséggel.
- A többiek nem veszik rossz néven? - Kérdeztem a banda többi tagjára utalva. Ahogy távolodtunk az asztaltól, éreztem a hátamban a pillantásaikat. - Louis tekintete, mintha kissé rosszalló lett volna..
Harry csak nevetett az egészen. Az arcáról valahogy lehetetlennek tűnt levakarni azt az édes mosolyt.
- Az én dolgom, mit csinálok. Persze, nem szoktak örülni, ha a dolgaim a címlapokra kerülnek...mondjuk én se. Úgy gondolom, nem lehet nagy baj abból, ha beszélgetünk. Még az elején szeretném leszögezni, hogy bocsánat, ha elkalandoznának a gondolataim, de gyönyörű lány vagy. Mesébe illő látványt nyújtasz.
- Én.. nem is tudom.. köszönöm. - Össze-vissza hebegtem-habogtam.. nehezemre esett értelmes mondatot kinyögni. Lehengerelt. Az arca, a szeme, a szája, a beszédének stílusa, az akcentusa, szájának mozgása.. egyszerűen minden. Már értem miért van annyira oda érte egy csomó tinilány.
Aztán, valahogy sikerült feloldódnom. A beszélgetésünk hasonlított két hétköznapi emberéhez. Mesélt a családjáról. Megtudtam pl. hogy az anyukája -Anne- minden héten ott volt az X faktor élő műsorain és 'Harry has the X Factor' pólót viselt; vagy pl. azt, hogy van egy nővére, akit Gemmanak hívnak és három évvel idősebb nála. Ő pedig kérte, hogy meséljek magamról. Nem esett nehezemre, egészen addig, míg a kapcsolataimról nem kérdezett. Most meséljek a kapcsolatnak se mondható kapcsolataimról? Még azt hinné, hogy kifejezetten csak az énekesekre bukok, vagy valami hülye betegségem van. Talán jobb, ha azt hanyagolom.
- Szóval inkább hanyagolnád..-mondta, amint a szemembe nézett. Aprót bólintottam. Hirtelen egy hang törte meg addigi békés nyugalmunkat. Zayn volt az, a hangja kissé sürgető volt.
- Harry, kezdünk.
- Máris megyünk. - Felelt. Zayn bólintott és már indult is vissza. Harry felém fordult. - Örülnék, ha megnéznéd te is.
- Élőben hallgathatom a One Direction-t? Ki nem hagynám. - nevettem, ő pedig csatlakozott.
A szülinaposok dönthettek arról, hogy melyik számokat szeretnék hallani, így az első rögtön a 'What Makes You Beautiful' lett. Élőben valahogy sokkal jobb, mintha a YouTube-on üvöltetnénk. Imádtam a hangjukat. Kb attól a pillanattól kezdve, hogy a lányok megmutatták. Igaz, néha nagyon elegem volt belőlük, mert mikor már egy nap vagy 40x hallod az 'Forever Young'-ot, na az már tényleg sok(k). A WMYB után a 'Kiss You' jött, majd a 'Live While We're Young' és a 'One Way Or Another' feldolgozásuk. Lehet, hogy valamit beképzeltem közben, de mintha Harry túl sokszor nézett volna rám a dalok közben... nem, biztos csak képzelődtem. Nincs rá más magyarázat. A műsort hatalmas taps kísérte. Az ikrek és a többi kislány mind ujjongott. A srácok autogramokat osztogattak a kicsiknek, majd nem sokkal utána beszálltak egy fekete sötétített üvegű kocsiba és elmentek. Még csak el sem köszönt... Gondoltam szomorúan, bár nem is tudom mire számítottam egyáltalán. Elköszöntem Defrostéktól, majd a törpéktől is. Jobbnak láttam most már menni. Nem akartam megint ácsorogni az utcán, hátha megáll egy taxis, így elindultam gyalog. Nem sokkal ez után egy ismerős hangot hallottam magam mögül.
- Baby you light up my world like nobody else. The way that you flip your hair gets me overwhelmed, but when you smile at the ground it ain't hard to tell..
A szívem kissé hevesebben kezdett verni. Ezek szerint mégse ment csak úgy el. Elmosolyodtam és megfordultam. Nem kellett csalódnom a látványban. Maga Harry Styles állt ott. Az egyetlen dolog, ami változott rajta, amióta utoljára láttam az a fekete szemüveg, amit gondolom azért viselt, hogy kevésbé ismerjék fel.
- Azt hittem te is elmentél a srácokkal.
- Talán azt szeretted volna? - a szája még mindig mosolygott, de a szeme valahogy nem. Bűntudatom lett, pedig nem volt miért.
- Dehogyis. Sőt örülök, így legalább nem egyedül kell hazasétálnom.
Lehet, meg se hallotta azt, amint mondtam. Leintett egy taxit, s kitárta előttem az ajtaját.
- Kisebb eséllyel tűnök fel az embereknek. -magyarázta- Nem hiányoznak a pletykák. Gondolom neked se.
- A legutóbbiak után bátran kijelenthetem, hogy köszönöm, elég volt.- feleltem, majd beültünk a kocsiba. Egy közeli kis park bejáratánál szálltunk ki, majd az azzal szembe lévő hotel felé indultunk.
- Itt talán nyugodtabb. -mikor látta ijedt arckifejezésem, hozzátette- Ne gondolj semmi rosszra.
Aprót bólintottam, s követtem. Idő közben a szemüveg rám került. Így nem járhatott el későbbiekben a személyzet szája rólam. Harry lakosztálya hihetetlenül elegáns volt. Életemben nem jártam ilyen helyen.. na jó, talán Justinék háza nézett ki hasonlóan.. és akkor megint az emlékek.. egy szomorú sóhaj hagyta el ajkaim.
- Mi baj?
- Csak eszembe jutott egy emlék..
- Azzal kapcsolatban, akivel szóba hoztak az újságok? Hogy hívják?
- Lényegtelen a neve. - Suttogtam magam elé révedve. - Ahogy az is, hogy egyáltalán mi történt.
- Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni.- Tanácstalanul álldogált a szoba sarkában. Nem tudta, mit tegyen és őszintén szólva én se tudtam volna neki megmondani. Kis idő elteltével közelebb jött hozzám, s szorosan magához ölelt.. Elkezdett valami dalt dúdolni, majd énekelni. Mindeközben szép lassan körbekeringtük a szobát.
"I, I wanna save you
Wanna save your heart tonight
He'll only break you
Leave you torn apart, oh
I can't be no superman,
But for you I'll be super human
I, I wanna save you, save you, save you tonight
...
What you want, what you need
Has been right here, yeah
I can see that you're holding back those tears, tears
I, I wanna save you
Wanna save your heart tonight
He'll only break you
Leave you torn apart, oh
I can't be no superman,
But for you I'll be super human
I, I wanna save you, save you, save you tonight"
Egy kósza könnycsepp gördült végig az arcomon, majd még egy. Nem, nem sírtam. Csupán meghatódtam..legalábbis ezt mondtam magamnak. Annyira gyönyörű volt a dal. Harry maga felé fordította az arcom. Valami, a szemében egyre közelebb húzott magához. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de az a valami minduntalan vonzott, amikor csak bele néztem. Délután is éreztem ezt a különös vonzást. Lehetetlen volt neki ellenállni.
Hirtelen egy, a közelben lecsapó villámlás hangja törte meg a ránk ereszkedő csendet és egyúttal rebbentet szét. - Ideje lenne indulnom, a bátyám és a nagyim már bizonyára halálra aggódták magukat. - szólaltam meg végül, s közben már nyitottam is az ajtót.
- Mikor láthatlak újra?
Hihetetlen, mennyire abszurd volt az egész helyzet. Épp mint a Justinos eset.. vagy ott van Ian, vagy épp Joe.. Miért pont én ütközök bele ezekbe a sztárokba? Hisz annyian lennének a helyemben. Annyi rajongó van, aki ölni tudna azért, hogy egy szobában lehessen kedvencével. Erre én? Menekülök. Már sok. Viszont azt nem tagadhatom, hogy jól éreztem magam a mai nap folyamán Harryvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése