21.fejezet

a dőlt betűs rész, maga a dalszöveg.. magyarul, saját fordítással.~

(Danielle szsz.)

/12 órával később/

Mikor felébredtem, rögtön egy tükröt kerestem, persze az a szokásos helyén hevert, az ágyam alatt... Nos, igen. Senki se kérdezze, hogy miért ott tartom.. mondjuk mindjárt meg is lesz a magyarázata.. Kikotortam a cuccok alól, majd megvizsgáltam vele reggeli.. vagyis inkább kora esti ábrázatomat.

- Te szentséges atya úr isten!-szemeim kikerekedtek a rémülettől, mikor megláttam azt a lányt a tükrömben. Kizárt, hogy az én legyek!-bizonygattam magamnak folyamatosan, a kétségbe esés peremén járva. A tegnapi sírástól a szem festékem elfolyt, így az arcom nagy részét fekete csíkok keresztezik, a legkülönfélébb mintákba karöltve. A hajam összeállt egy hatalmas gubancba, szinte magamra sem ismertem. A szemeim vörösre duzzadtak a sok sírástól.. A ruháim gyűröttek.. és néhol szakadtak voltak... ami a tegnap esti kiakadásomnak köszönhető.. Hát igen..  ha kiborulok, annak igen súlyos a következménye! Persze általában rám nézve.. akkor most megállapítok egy tényt, csak magamnak.. Úgy nézek ki mint egy szörnyeteg és abból is a rondábbik fajta.. A tükörben fura grimaszokat vágtam, aminek láttán hangos nevetésben törtem ki. Ez is csak én lehetek!-gondoltam, immáron mosolyogva, ahogy ránéztem a tükörben lévő szörnyre. Kikászálódtam a puha ágyból, majd viszonylag elfogadhatóvá varázsoltam magam. Óvatosan az ajtómhoz sétáltam, majd elfordítottam a kilincset. Az ajtó kinyílt. Nem is tudom.. talán arra számítottam, hogy Jesse vagy a nagyi.. esetleg Matt az ajtómban áll majd vagy valami.. E helyett csak a néma csend fogadott. Vagyis majdnem néma. A folyosóra kilépve némi gitárpengetést és egy fülemnek kedves hangot hallottam. A dallam egészen barátságos volt, de kihallottam belőle a fájdalmat. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így a hangok nyomába eredtem. Nem sokkal ez után megálltam egy szoba előtt. Jesse szobája előtt. Kissé bátortalanul, és félve attól, hogy elzavar, benyitottam. Ő az ajtónak háttal ült, így nem látott meg. A kezében tartotta a gitárját, amit már az első találkozásunknál is volt alkalmam megszemlélni. Ő volt az, aki ezt a gyönyörű dalt játszotta.. énekelte.. és a temérdek papírból ítélve ő is írta. A dal bekúszott az elmémbe, elárasztotta belsőmet. Úgy éreztem nekem szól. Bár ez egy igen képtelen ötlet, tekintve a veszekedéseinket. De valahogy mégis.. Elakartam Jesse-nek mondani most rögtön, hogy sajnálom, amiket mondtam neki, és.. a folytatást még én magam sem tudom. Vajon tényleg elmondanám neki azt amit érzek? Vajon tényleg azt érzem, amit?-tettem fel magamnak a kérdéseket. A dal lassan a végéhez közeledett, egy könnycsepp végiggördült az arcomon. Tényleg ezt váltotta volna ki belőlem ez a dal? Lehetséges. Mikor vége lett, Jesse letette a gitárt, majd felállt és kisétált az erkélyre. Még mindig nem vett észre, ami egy kicsit mulatságos volt számomra. Mélyen a gondolatai közé volt mélyedve. Némán utána lépdeltem.

- Mikor ébred már fel?-kérdezte a levegőtől. Kicsoda?-gondoltam rögtön.

- Én ezt már nem bírom így tovább! Muszáj megmondanom neki! Azt akarom, hogy tudja, mit érzek!- Az a lány, akiről beszél nagyon fontos lehet a számára. Gondoltam keserűen.

- Oh, Danielle.- sóhajtotta.

Akkor eddig rólam beszélt? Egyszeribe temérdek boldogság járta át testem minden zugát.

- Igen?-szólaltam meg, mire Ő döbbenten hátrafordult.

(Jesse szsz.)

/mikor Danielle felébred/

Már egy ideje írtam a dalt, amit Danielle-nek szántam. Eleinte csak játszadoztam az akkordokkal, majd a szavakkal, az érzéseimmel és ez jött ki:

- Nem kellenek szavak, hogy egy képet fessek rólad. A szemed, olyan, mintha néhány vonásod más világról származna. Az én utamat járod, óh Istenem, ez annyira idegesít. De akkor miért halványulok el, amikor közeledben vagyok, olyankor kicsinek érzem magam, miért fújom el a vonalak, minden alkalommal, nem kaptam rá több esélyt.

Ez után jött a reflén.

- Ha én lehetnék Spuerman, felrepülnék a csillagok közé, majd vissza, mert minden alkalommal, mikor megérinted a kezem. Érzem az erőt, ami végigszáguld a vénáimba, de én csak ezt a dalt tudom írni és elmondom neked, hogy nem vagyok erős. Mert nem vagyok Superman, remélem tetszik, amilyen vagyok. Oh yeah.

Mint mindig, most is dalban fejezem ki magam, lehet, hogy a szemét fogja forgatni, de én zenész vagyok és ezt már egyszer elmondtam neki. A zene a lényem része és ez ellen nem tudok mit tenni, de mindegy is, inkább írom tovább a szöveget.

- Nem hazudok, mikor megpróbálom elmondani, mit is érzek. Számtalanszor megpróbáltam; ez a kis dolog igaz. Az én utamat járod, óh Istenem, ez annyira idegesít. De akkor miért halványulok el, amikor közeledben vagyok, olyankor kicsinek érzem magam, miért fújom el a vonalak, minden alkalommal, nem kaptam rá több esélyt.

Mikor végre teljesen kész voltam a dalszöveggel. Fogtam a gitárt és eljátszottam. Ezt addig csináltam, míg tökéletesnek nem éreztem. Olyan lett, mint amilyennek én azt elképzeltem. Kisétáltam az erkélyre, szükségem volt egy kis friss levegőre.

- Mikor kel már fel? - kérdeztem, de választ nem vártam. Minél előbb el akartam neki mondani mindent, pedig nagyon jól tudtam, mennyire ki van borulva.

- Én ezt már nem bírom így tovább! Muszáj megmondanom neki! Azt akarom, hogy tudja, mit érzek!- szólaltam meg ismét- Oh, Danielle.- sóhajtottam. Ez a lány.. túlságosan is belebolondultam.

- Igen?- Hallottam meg hirtelen a hangját. Talán csak képzelődtem, hisz nem lehetett Ő. Ő épp alszik, de azért a biztonság kedvéért megfordultam. Pedig tényleg Ő volt az. A döbbenet kiült az arcomra és én ezt nem tudtam leplezni előtte. Ábrázatomat látva halványan elmosolyodott.

- Mióta vagy itt?-kérdeztem, miután rendeztem arcvonásaimat. A szobámban lévő rendetlenségből gondolom levehette, hogy épp egy dalt írtam.

- Már egy jó ideje. Sajnálom, hogy csak úgy.. de nem akartalak megzavarni. Az a dal, amit énekeltél..- Itt pár másodpercnyi szünetet tartott, mintha keresné a megfelelő szavakat, vagy azt várná, hogy én fejezzem be a gondolatait..- Az nekem szól. Igaz? - Ezzel rátapintott a lényegre.

- Igen.- válaszoltam, ő pedig egy olyan válasszal állt elő, amelyre nem számítottam.

- Köszönöm. Gyönyörű dal és.. sajnálom.

- Nem. Igazad volt. Csak egy öntelt sztár vagyok..-akartam volna tovább is mondani, de kezét a számra tapasztotta és megszólalt.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. - Mondta. Szemei mosolyogtak. Kezét levette a számról, hogy szóhoz jussak; de nem akartam beszélni. A pillanat varázsa túl szép volt ahhoz. Egy kis ideig elgondolkodtam azon, hogy megérintem az arcát, de aztán letettem erről. Meglepetésemre Ő fogta meg a kezem, majd az arcához emelte.- Nem harapok.-mondta, s ezek után mind a ketten elnevettük magunkat.

Joe Brooks - Superman

20.fejezet

(Danielle szemszög)
Mikor beléptem a szobába, Jesse épp a tv képernyőjét nézte, de ahogy meglátott, kikapcsolta és odasétált mellém.
- Mi történt?-kérdezte. A tekintetében volt valami, amiből arra következtetek, hogy szörnyen festek.
- Igazán semmi.-feleltem egyhangúan.
- A reggelhez képest most egészen...
- Egészen milyen vagyok?-förmedtem rá hirtelen.
- Hé, hé. Nyugalom, nem mondtam semmi rosszat.-emelte fel védekezőn a kezeit. Igaza van, nem is rá vagyok mérges, erre őt bántom. Bár kétség kívül megérdemli, de ezért Justint kell felelősségre vonnom.
- Sajnálom.-suttogtam, szememben gyűlni kezdtek a könnycseppek. Nem akartam, hogy sírni lásson.. elindultam a lépcső felé, de megragadta a karomat és maga felé fordított. Arca maga volt a gyengédség, pillantása nyugtatóként hatott rám, de a könnyeimet már nem tudta megfékezni. Jesse magához ölelt, én pedig hálaképp telesírtam az ingét... szép kis hála, mondhatom.. De most az egyszer, örültem, hogy itt van mellettem. Ha épp nem Justin miatt bőgnék, akkor ez egy tökéletes pillanat lenne, és végre megbeszélhetnénk ezt az egész dolgot kettőnk közt.

(Jesse szemszög)
A tv előtt ültem, már hosszú percek óta, elhatároztam, hogy ha Danielle haza ér, megbeszélem vele ezt az egészet, ami kettőnk közt van, volt és remélhetőleg lesz.. Egy hatalmas balfácán vagyok, amiért azokat mondtam abba az újságba, és még ha átlátná bárki is a helyzetemet, akkor se tudná érteni. Én se igazán értem.. Hülye voltam; amit Danielle mondott annak a nőnek... annak a híradósnak vagy ki a francnak, nagyon fájt. De nem hibáztatom érte  őt, hiszi teljes mértékig igaza volt. Csak egy egyszerű sztárocska vagyok, semmi több... és épp ez a baj, én több akarok lenni a számár egy egyszerű sztárocskánál.. Az összes gondolatom eltűnt, mikor belépett a házba. Az arcán nem láttam mást, csak fájdalmat, de abból nagyon sokat.
- Mi történt?-kérdeztem, a tekintetében félelmet fedeztem fel, és ahogy válaszolt, az is csak arra engedett következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Igazán semmi.
- De a reggelhez képest most egészen...-kezdtem bele, de a szavamba vágott és nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Egészen milyen vagyok?-kérdezte indulatosan. Még sohasem láttam ilyennek.. jó talán akkor, amikor nagyon kiborult tőlem, de azon kívül még soha. Ő nem ilyen.
- Hé, hé. Nyugalom, nem mondtam semmi rosszat.-emeltem fel kezeimet védekezően, még mielőtt nekem eshetett volna.
- Sajnálom.-mondta, és az arca is ezt tükrözte. A szemeiben gyűlni kezdtek a könnyek és elindult a lépcső felé. Ha most felmegy, akkor itt fogom átkozni magam, amiért a sorsára hagytam.. de ha itt tartom, talán megnyugodna és elárulná mi történt, ami ennyire felzaklatta. Megragadtam a karját, magam felé fordítottam, majd átöleltem. Fejét a vállamra hajtotta, én pedig beszívtam hajának bódító illatát. A közelsége igazán jó érzéssel töltött el. Azt kívántam, bárcsak sohase ért volna véget ez a pillanat, de minden jónak egyszer vége lesz. Hirtelen megszólalt a telefonja. Elhúzódott tőlem, majd kihalászta a zsebéből. A kijelzőre pillantott, majd megnyomta a piros gombot.
- Ki volt az?-kérdeztem, mert arca igen csak gondterhelt volt.
- Senki..-sóhajtotta, majd a telefonja ismét megszólalt, ő pedig megismételte az előbbi gomblenyomást. Ismét megszólalt a telefonja.. mérgesen kifújta a levegőt, majd felvette.- Mi az? Húsz percig azon gondolkoztál, hogy felhívj?-kérdezte gúnyosan attól, akivel beszélt.- Nem, nem érdekelnek a kifogásaid világos?-mondta dühtől szikrázó szemekkel.- Felejts el örökre.-suttogta végül, majd letette. A telefonját ezután kikapcsolta, hogy biztos ne érjék utol. Érdekelt, hogy ki volt az, aki ennyire feldühítette, de most nem akartam ezzel zaklatni, nagyon kiborult, az események miatt.. bármik is legyenek azok.

(Danielle szsz.)
Még volt képe felhívni és magyarázkodni.. Az egy dolog, hogy ilyen szemét módon lepattintott, még csak el se köszönt, de legalább, akkor ne akarjon magyarázkodni.. Hülye énekesek! Csak a gond van velük.. mind összetöri az ember szívét.. Elindultam az emeletre, de Jesse utánam szólt.
- Danielle..
- Elegem van már a az énekesekből Jesse.-suttogtam magam elé révedve.
- Akkor ne úgy nézz rám mint egy énekesre, hanem úgy mint egy egyszerű srácra.- Megfordultam és rá néztem. Gyönyörű barna szemeivel arra kérlelt, hogy tegyek úgy, ahogy mondta. Csak egy egyszerű srác? Halványan elmosolyodtam, de tudatom hátuljából előkerült egy kép és egy arc.. szomorú csoki barna szemek, amivel rám néz. Az arc, ami annyi fejtörést okozott nekem ebben a pár napban.. és egy név: Justin. Szemétláda! Hiteget engem itt össze vissza.. azt mondja sohase hagyna el másért, meg hasonló nyálas szövegek; erre a következő pillanatban beszáll egy kocsiba a kis hercegnő mellé és vígan mennek tovább valamelyik szigetre, hogy kettesben édelegjenek. Hánynom kell az ilyen emberektől! De Jesse.. nem ő is olyan mint a többi.. hisz.. megcsókolta Corint. Nem is beszélve arról, amit az újságba mondott.. Mi is volt kiírva a Vámpírnaplók alá? A szerelem szívás? Totálisan igaza van annak, aki kitalálta! Már ha lehet szerelemnek nevezni ezt ami kettőnk közt van..
- Az szép is lenne.-eresztettem meg egy halovány mosolyt.- De te is tudod, hogy ez nem így van.. sose lesz így. Te.. -a hangom elcsuklott- te egy szupersztár vagy.. én meg csak egy kis senki. Soha nem érek fel veled, hisz te vagy a nagy Joe Brooks.-a monológom végét egy szomorú sóhajjal zártam, majd felsétáltam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Ledőltem a hatalmas lila-ágyneműs ágyamra és elkezdtem sírni. Miért ilyen az élet? Ha kevésbé lenne fájdalmas, én már annak is örülnék.. Szép lassan álomba sírtam magam, de közben csak egy mondat járt a fejemben: "Nézz rám úgy, mint egy egyszerű srácra."

(Jesse szsz.)
Fáj, hogy azt hiszi magáról, hogy "egy kis senki". Mert nem, ebben biztos voltam. Inkább én vagyok a senki.. Az első pillanattól kezdve oda vagyok érte és folyamatosan megbántom.. most mikor a legnagyobb szükség lenne számára a vigaszra, csak itt állok és nézek mint a szamár. Olyan rohadt hülye vagyok!-vertem a fejem szó szerint a falba, persze nem erősen, mert nem akartam kárt tenni benne. Felmentem utána a szobájához, de az ajtót kulcsra zárta. Nekidőltem egy kicsit az ajtónak és hallgatózni kezdtem, még ha nem is igazán illedelmes dolog. Csak az egyenletes lélegzését hallottam, semmi mást. Bizonyára elaludt. Kifújtam az addig benntartott levegőt, majd bementem a szobámba.. kell egy kis idő, míg tisztázom magamban, mit is mondok neki. Ha felébred, muszáj lesz tisztázni a kettőnk dolgait..-döntöttem el végül, majd gondolataimba merülve elterültem az ágyon és néztem a plafont..

19.fejezet

Justin Bieber Never Say Never <3olyan aranyoos <3 teljesen olyan, mint egy normális hétköznapi srác <3

Ez a zene pedig a történetben lévő szám szintén JB-től :D

Love me..

A forgatás után Pattie meghívott magukhoz, én pedig nem akartam illetlen lenni-persze, csak ezért tettem-, úgyhogy elfogadtam a meghívást. Egy sötétített üvegű kocsiban ültünk; Pattie a sofőr mellett, elől, míg mi Justinnal hátul. Olyan tíz percig ültünk az autóban, mikor a sofőr megállt egy hófehér háznál, ami kicsit hasonlított a miénkére, de azért mégis látszott rajta, hogy többe került. A figyelmem azonban egy kisebb csoportra terelődött, akik a kocsi elé álltak. Kezükben fényképezőgép volt és vadul kattogtatták. Paparazzik; már csak ez hiányzott!
- Remek..-suttogta Justin. Pattie a kesztyűtartóban kotorászott, majd hátranyújtott egy baseball sapkát és két napszemüveget.
- Vegyétek fel.-mondta; mi pedig felvettük a szemüvegeket, majd Justin a fejemre tette a sapkát. Az ablaküvegben kissé látszott a tükörképem, így megnéztem hogy áll. Csak akkor vettem észre, hogy ez még az a sapka, amit az egyik Beliber ellopott még Új-Zélandon Justintól, de aztán valahogy előkerült.
- Hogy áll?-kérdeztem felé fordulva; rajta már fent volt a kapucnija, mikor rám nézett elmosolyodott.
- Jól, de a lila nem a te színed.-mondta mosolyogva én pedig beleütöttem a vállába.
- Danielle, ha így folytatod, akkor teljesen rokkant leszek!
- Bocsesz.-mondtam és megpróbáltam elfojtani a a nevetésem. Pattie hátrafordult és elmosolyodott.
- Danielle, megkérhetlek valamire?-kérdezte én pedig bólintottam, így folytatta- Csak hogy a lesifotósok ne okozzanak nagyobb gondot; a hajadat betűrnéd valahogy Justin sapkája alá?
- Persze.-mondtam mosolyogva, Pattie folytatta.
- És ha nem akarsz a címlapra kerülni, akkor azt ajánlom, hogy fordulj a másik ablak felé.-mondta; bólintottam és megtettem, amire kért. Hallottam, amint lehúzódik a másik oldalon az ablak és a fényképezőgépek vad kattogásba kezdtek. Egy fotós rögtön megszólalt.
- Justin válaszolnál néhány kérdésre?-kérdezte.
- Persze.-válaszolta és láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik.
- Mivel foglalkozol mostanság?-kérdezte ismét ugyan az.
- A 'U smile' klipjét forgatjuk.-válaszolt.
- És mi van veled és Jasmine-nal?-kérdezte más valaki. Hát igen.. Jasmine.. Annyira nem bírom azt a csajt! Mondjuk még csak egyszer találkoztam vele, de már láttam, hisz egy csomó képen ott volt Justin mellett, valamint ő szerepelt a 'Baby' klipjében.
- Nos, erről nemigazán beszélnék, mivel még én sem tudom.-mondta Justin és a hangja valahogy érzelemmentesen hangzott.
- Ki az, aki ott ül melletted és nem akarja, hogy megtudjuk ki?-kérdezte egy nő. Na, kész. Most erre mit mondjon? Remélem, hogy nálam okosabb, mert én biztos meg se tudnék mukkanni.
- Egy barátom, akit meghívtunk magunkhoz.-válaszolt Justin egyszerűen én pedig kifújtam a bent tartott levegőt.
- És hogy hívják?-kérdezte ismét a nő.
- Sajnálom, de több kérdésre nem válaszolok.-mondta Justin miközben az ablak szép lassan felhúzódott, és hamarosan a zsivaj is alább hagyott. Felé fordultam, ő pedig rám mosolygott. A sofőr begurult a kapun, majd megállt az ajtó előtt, ahol kiszálltunk.
- Hűha..-suttogtam ámulva. Ez a ház.. hatalmas.
- Tetszik?-kérdezte Justin egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Szép.-jegyeztem meg és próbáltam közönyösen viselkedni, de nem lehetett ez a ház.. Elképesztő! Persze ő látta rajtam, milyen hatással van rám ez a nagy fényűzés és az a hatalmas vigyor ott maradt a képén. Pattie beinvitált a házba. Belülről még pompásabb volt. A falak olyan ragyogó fehérek voltak, mint a frissen hullott hó. A nappali bal oldalán volt egy lépcső, ami a felsőbb szintekre vezetett. Bár iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy milyen a konyha és nappali többi része, de a fölsőbb szintek valahogy jobban érdekeltek.
- Odafent mi van?-kérdeztem, miközben ujjammal felfelé mutattam.
- A szobák és az egyik fürdő.-válaszolt Pattie. Egyik? Van másik is?
- Gyere.-fogta meg a kezem Justin és elkezdett fölfelé húzni a lépcsőn. Pattie közben elment valahová... talán a konyhába. Mikor felértünk az emeletre, három hatalmas ajtóval találtam szemben magam. az egyikre díszes betűkkel rávolt írva: bathroom(sz.m.: fürdőszoba). Ennek a két oldalán volt egy-egy szoba. Az egyik kétajtós, a másik csak egy ajtós volt. Justin az utóbbi felé sétált, majd megállt előtte és megszólalt.
- Nos, ez az én szobám. És előre elnézést a kupiért, de nem gondoltam rá, hogy vendégünk lesz.-mondta zsebre dugott kézzel, majd kinyitotta az ajtót. A szobája ugyan olyan fehér volt mint maga ház. De nagyon feldobta a hatalmas ablak, ami csaknem beterítette a fél falat. Az ablak egy gyönyörű kertre nézett, hátrébb pedig volt egy kisebb golfpálya.. Ezen meglepődtem, bár hogy miért is azt nem tudom, hiszen ő mégis csak egy híresség, ugyebár. A szoba egyik sarkában volt egy hatalmas ágy, amin szintén hófehér takaró volt. Ledőltem rá és hirtelen egy lila sapka esett az ágyra. Tényleg, ezt el is felejtettem... Szépen elhejeztem a párnákon; majd Justinra néztem, aki az íróasztalának dőlve nézett engem.
- Mi lenne, ha csinálnánk közös képet?-dobtam fel hirtelen az ötletet. Elmosolyodott, majd azt mondta:
- Benne vagyok, feltéve ha nem teszed fel valamilyen közösségi oldalra. Nem akarom rombolni az image-met.-mondta vigyorogva.
- Szemét!-vágtam hozzá a párnát, ami a kezembe akadt és sikeres volt az akcióm, mivel eltaláltam. De ez nekem nem volt elég.. folyamatosan duruzsolt a fülembe a kisördög és a végén csak kitört belőlem.- Amúgy meg, ha feltenném az az én image-met rombolná.-majd kinyújtottam a nyelvem.
- Ezek után még én vagyok a szemét? Na, majd adok én neked!-mondta, majd a következő pillanatban már az ágyon volt és engem csiklandozott. Ez rosszabb egy kínzásnál!
- Ne.. ne.. ne...-mondtam, miközben sikítoztam és nevettem- elég!...-egy pillanatra abbahagyta, szemeiben csak tiszta boldogságot láttam.
- Varászszó?-nézett rám kérdőn.
- Soha.-majd újra kínozni kezdett- Rendben.... kérlek.-mondtam ki legvégül, mikor már nem bírtam tovább.  Abbahagyta a kínzásom, s két karját letette mellém. Mikor belenéztem szemeibe, volt benne valami igazán varázslatos, amitől nem tudtam szabadulni, de szerencsére Pattie hangja kiragadott ebből a kábulatból.
- Danielle!-hallottam a hangját, talán az ajtó másik oldaláról.
- Igen.-mondtam, miután Justin leszállt rólam és felültem az ágyon.
- Gyere csak egy kicsit.-mondta, én pedig elindultam a hangja felé az ajtóhoz. Kinyitottam, s mivel nem láttam sehol, így a lépcsőhöz mentem. Onnan megláttam. Ott állt a díszes csillár alatt és rám várt. Lementem hozzá, ő pedig elmondta hogy most egy kis dolga akadt, de itt lesz a közelben és ha bármi van, akkor hívjam. Én ezt megígértem neki, majd ő elment és én visszamentem a birodalmába. Justin ezalatt a telefonomat nyomkodta.. Mikor beléptem a szobába, épp az egyik számot hallgatta. Pontosabban a saját számát a Love me-t. Épp elkezdődött a szám, ő pedig elkezdte énekelni szinkronban a telefonbeli hangjával.
My friends say I’m a fool to think
That you’re the one for me
I guess I’m just a sucker for love
‘Cuz honestly the truth is that
You know I’m never leavin’
‘Cuz you’re my angel sent from above
Baby you can do no wrong
My money is yours
Give you little more because I love ya, love ya
With me, girl, is where you belong
Just stay right here
I promise my dear I’ll put nothin above ya. above ya
Azután jött a refrén. Ennél a résznél rám nézett, úgy mintha sohasem akarna elveszíteni majd énekelte:
Love me, Love me
Say that you love me
Fool me, Fool me
Oh how you do me
Kiss me, Kiss me
Say that you miss me
Tell me what I wanna hear
Tell me you (love me)
Tudtam, hogy ezt nem csak úgy énekli. Direkt azért énekli, hogy ezáltal is elmondja mit érez.. pont mint Jesse.. Leállítottam a zenét, ő pedig rám nézett. Abban a pillantásában egy csomó minden volt. Még elsorolni is sok lenne mindazt, amit a szemeiben láttam. De tudtam, hogy én nem úgy érzek iránta, mint ahogy én iránta és nem akartam hiú ábrándokba kergetni. A telefonja hirtelen megszólalt, felvette és az arca megváltozott. Miután letette, csak annyit mondott, hogy "gyere" én pedig követtem, mint egy kiskutya. Kimentünk a ház elé, ahol egy számomra ismeretlen szürke autó és egy fekete-sárga taxi állt.
- Ó, Danielle. Sajnálom ezt az egészet hogy csak így sikerült megoldanom.. de hívtam neked egy taxit és ki is fizettem, hogy haza tudj menni.-mondta Pattie. A szürke autó ablaka kinyílt és Jasmine nézett ki rajta, arcán egy gonosz mosollyal. Egy olyasmivel, ami azt sugallja: vesztettél. És én tudtam, hogy ez így igaz. Justin már rég a karmai közt volt és most is ott van. Lehet hogy a mi kettőnk története itt és most véget ér.. és talán örök életemre bánni fogom, de most erős leszek és nem engedem, hogy ez a tyúk örüljön a fejének, mert ha így tesz, akkor én egyesével tépem ki minden hajszálát.Justin beült a szürke kocsiba, még csak felém se nézett közben én pedig beültem a taxiba. Az ablakon kihajoltam még indulás előtt, hogy néhány szót szóljak.. Komolyan mondom tisztára mint egy temetés..
- Köszönök mindent Pattie.-szomorkásan elmosolyodtam, ő nem tudta mit is mondjon, így csak visszamosolygott.- Justin...-bár lehet hogy már nem is hallotta- remélem még egymásba botlunk, de ha mégsem.. örülök, hogy megismerhettem a valódi éned.-mondtam, majd visszafordultam és a taxisofőrhöz szóltam. - Indulhatunk.-az bólintott és elindult. Tudta hol a házunk, hisz Pattie lediktálta neki a pontos címünket. Mikor megérkeztünk kiszálltam, de rögtön feltűnt a szürke autó a felhajtón. Ez a szürke kocsi viszont nem a drága Jasmine-é, hanem Jesse-é... Sóhajtottam és bementem a házba, és nagyon reméltem, hogy nem veszi észre mi van velem.